nlc.hu
Életmód

Egy kutatás kiderítette, ki árulta el Anna Frankot a náciknak

Megvan, ki árulta el Anna Frankot és a családját a náciknak

Egy új nyomozás azonosította a gyanúsítottat, aki elárulta a nácik elől menekülő Anne Frankot és családját.

Egy volt FBI-ügynök is tagja volt annak a csapatnak, akik szerint egy bizonyos Arnold van den Bergh amszterdami zsidó adta fel Frankékat, hogy megmentse a saját családját.

Anne Frank családja Adolf Hitler hatalomra kerülése után Hollandiában bujkált, de 1944. augusztus 4-én a nácik felfedezték, majd koncentrációs táborba deportálták őket. Annét és nővérét a bergen-belseni táborba szállították, mindketten ott haltak meg, édesanyjukat Auschwitzban ölték meg. Egyedül édesapjuk, Otto Frank élte túl a deportálást, a férfi Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban. Anne naplóját az egyik bújtatótól kapta meg, amelyet a saját megjegyzéseivel kiegészítve 1947-ben kiadta. A kiadott napló a leghíresebb első kézből származó beszámoló a háború alatti zsidó életről.

Árulója, az amszterdami Zsidó Tanács tagja volt, amelyet 1943-ban feloszlatták, és tagjait koncentrációs táborokba küldték.

A történészekből és más szakértőkből álló csapat hat évet töltött azzal, hogy modern nyomozati technikákat alkalmazva megfejtse az ügyet. Ennek során többek között számítógépes algoritmusokat használtak a különböző személyek közötti kapcsolatok keresésére. 

A csoport kiderítette, hogy van den Bergh nem került táborba, hanem Amszterdamban élt, és ahhoz, hogy túléljen, információkkal látta el a nácikat.

Anna Frank

Fotó: Facebook

„Amikor van den Bergh elvesztette az összes védelmet, amely felmentette őt a táborokba vonulás alól, valami értékeset kellett adnia a náciknak, akikkel kapcsolatban állt, hogy ő és a felesége biztonságban maradhassanak” – mondta Vince Pankoke volt FBI-ügynök a CBS 60 Minutes című műsorában. A jegyzőként dolgozó férfi egy névtelen feljegyzés alapján vádolják, amelyet Anne apja, Otto Frank kapott röviddel azután, hogy visszatért Amszterdamba. A feljegyzés szerint a zsidók amszterdami búvóhelyét a zsidó tanács egy tagja, A. van den Bergh jelentette be, aki egy teljes címlistát továbbított a németeknek. A de Volkskrant című holland lap szerint van den Bergh 1950-ben halt meg.

Pieter van Twisk újságíró, a kutatócsoport egyik holland tagja közölte, hogy a Frank család rejtekhelyének elárulásával kapcsolatos korábbi vizsgálatok figyelmen kívül hagyták a feljegyzést, ami mellett nincs más meggyőző bizonyíték az állítás alátámasztására. Hozzátette, az is kérdés, egyebek mellett az, hogy ki készíthette a feljegyzést. Vince Pankoke nyugalmazott FBI-nyomozó szerint bár a régi ügyben kizárólag közvetett bizonyítékokra lehet hagyatkozni, a közzétett elmélet hitelességének legalább 85 százalékos a valószínűsége.

Az Anne Frank-ház múzeuma közleményében úgy fogalmazott, hogy “lenyűgözte” a nyomozócsoport munkája, és a hipotézis további kutatást érdemel. A múzeum közölte, hogy közvetlenül nem vesz részt a vizsgálatban, de megosztotta archívumát és a múzeum minden használható információját a kutatócsoporttal.

(BBC, MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése