nlc.hu
Életmód
Ezért döntöd oldalra a fejed, ha fényképeznek

Itt a magyarázat! Ezért billented oldalra a fejed a fotókon

Gondolkodtál már azon, vajon miért pózolsz így a fotókon? Nos, rögtön eláruljuk.

Jó eséllyel veled is gyakran előfordul, hogy ha fotót készítenek rólad vagy épp szelfizel, akkor – akár önkéntelenül is – kissé oldalra döntöd a fejed. A jelenséget már szakemberek is vizsgálták, igaz, nem elsősorban a fotók, hanem festmények vonatkozásában, ugyanis azokon is jellemző.

Három olasz kutató, Marco Costa, Marzia Menzani és P. E. Bitti 11 különböző festőművész XIV. és XX. század között született művein, összesen 1498 alak fejtartását elemezte. Fejbillentés a festményeken: egy történelmi tanulmány című értekezésükben, mely a Journal of Nonverbal Behavior című szaklapban jelent meg, rámutatnak, hogy a fejbillentés a festményeken gyakoribb a női figuráknál, mint a férfiaknál, életkor tekintetében pedig az idősebbeknél ritkább, mint a gyerekeknél, a fiataloknál és a felnőtteknél. 

Szelfiző pár

A jellegzetes fejtartás (Fotó: Getty Images)

A kutatók szerint a szóban forgó fejtartást a történelem során az alázatossággal azonosították. Mint írták: „A vallási és mitológiai alakokat gyakrabban ábrázolták oldalra billentett fejjel, mint a rendelésre készült portrék alanyait. Ez alátámasztja, hogy a gesztus alázatra, megbékélésre, önzetlenségre utal. A nemeseket, szakembereket vagy művészeket ábrázoló képeken a fej billentése minimális vagy teljesen hiányzik.”

James Dean

James Dean (Fotó: Getty Images)

Az enyhén oldalra billentett fej a legendás színész, James Dean egyik védjegyének számított. Elia Kazan, az Édentől keletre című film rendezője szerint a gesztus azt fejezte ki: „Sajnálj meg, túl érzékeny vagyok a világra.”

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top