nlc.hu
Életmód

Több mint 12 millió angol fontot András herceg Virginia Giuffre-nek

5 milliárd forintnak megfelelő összeget fizet András herceg, hogy ne kelljen bíróságra mennie

Szülői segítséggel fizet vádlójának, Virginia Giuffre-nek.

Több mint 12 millió angol fontot, azaz nagyjából 5 milliárd forintnak megfelelő összeget fizet András herceg Virginia Giuffre-nek, aki korábban azzal vádolta meg, hogy a kétezres évek elején három alkalommal is megerőszakolta őt, majd akivel teljesen váratlanul, peren kívül megegyezett. Az összeg előteremtésében II. Erzsébet királynő is segíteni fog másodszülött fiának, írja a Telex. 

András herceg

Fotó: Lindsey Parnaby / AFP

Az András herceg és vádlója között született egyezmény értelmében az összegből nemcsak Giuffre részesül, hanem egy áldozatvédő szervezet is, ami hozzá köthető. Hogy pontosan hogyan teremt elő majd ennyi pénzt a herceg az kérdéses. II. Erzsébet csak az összeg egy részét  fogja finanszírozni lancasteri birtokának bevételeiből, és András herceg ugyan papíron kap a királynőtől egy 250 ezer fontos, azaz nagyjából 100 millió forintos éves apanázst, illetve a haditengerészettől is kap nyugdíjat, azonban ezek semmikép sem lehetnek elegek az összeg kifizetésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top