Életmód

5 dolog, amit megtanultam, miközben egy évig nem vásároltam ruhát (x)

Először láttam egy sokkoló dokumentumfilmet, aztán jött néhány szívszorító fotó, és rengeteg hajmeresztő adat ahhoz, hogy elhatároztam: egy darabig biztosan nem vásárolok ruhát. A célom akkor az volt, hogy felhívjam a figyelmet a ruhaipar környezetterhelő, kizsákmányoló működésére. És arra is kíváncsi voltam, milyen végigélni három, hat, majd végül tizenhárom hónapot ruhavásárlás nélkül. Arra álmomban sem gondoltam, hogy ennyit tanulok magamról, másokról és a környezetvédelem fontosságáról egy év alatt.


A The True Cost (A valódi ár) lerántja a leplet a divatipar működéséről, és megmutatja, hol és hogyan készülnek azok a ruhák, amelyeket bármelyik plázában vagy webshopban megvásárolhatunk magunknak. Megdöbbenve néztem a képsorokat 14-23 éves lányokról és fiatal nőkről, akik a varrógépek mellett robotolnak embertelen körülmények között. Emberekről, akik a textiliparban használt vegyszerektől lesznek betegek. Hulladéklerakókról, ahol hegyekben állnak a szinte alig viselt, de már eldobott ruhák.

A divatipar az elmúlt évtizedekben szédítő ütemben gyorsult fel, én pedig ebből a sokkoló körforgásból szerettem volna kiszállni, amikor 2016 végén úgy döntöttem, hogy egyáltalán nem vásárolok magamnak ruhát, cipőt, táskát vagy egyéb kiegészítőt.

Mi az az 5 fontos dolog, amit megtanultam?

Életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam ebbe a kihívásba. Egy év alatt ugyanis nemcsak a ruhásszekrényem tartalma változott, hanem az életmódom és én magam is.

1. Hosszú távon senkit nem érdekel, mit viselünk

A legfontosabb tapasztalat volt számomra, hogy év alatt senki nem vette észre, hogy nem vásároltam új ruhákat, és csak a szekrényemben lévő darabokat viseltem. Lehet, hogy a divat gyorsan változik (mert a fast fashion és ultra fast fashion márkák ezt generálják), de a stílusunk nem. Új darabok vásárlásánál sokkal izgalmasabb, ha a meglévő ruháinkat kezdjük el kreatívan kombinálni. Az első benyomás természetesen fontos, és érdemes körültekintően ruhát választani ezekre az alkalmakra. De tapasztalatból tudom, hogy a munkahelyi környezetben vagy a családon belül senkinek nem tűnik fel, hogy egy évig nem újul meg a ruhatárunk, szóval akár tarthatunk néhány hónap (vagy egy év) vásárlásszünetet.

2. A ruháink új élete számít, és csak rajtunk múlik

Magyarországon fejenként 10 kilogramm használt ruha termelődik, és sajnos, a legtöbb ruhától lomtalanításkor szabadulnak meg, vagy a kommunális kukába dobják, pedig nem ott lenne a helye. Olyannyira nem, hogy a ruhák nagy része jó szívvel továbbadható, újrahasználható vagy újrahasznosítható. Ma már több olyan menő hazai márka is létezik, amely foglalkozik a ruhák utóéletével. De csak akkor, ha mi eljuttatjuk őket hozzájuk.

A Printa zseniális abban, hogyan készítsen használt textilekből, kiszelektált ruhadarabokból teljesen új terméket, amelyről nem mondaná meg senki, hogy az újrahasznosított. Férfi ingekből csinos női blúzok és ruhák, pokrócokból különleges kabátok, régi bőrkabátokból örök garanciával rendelkező izgalmas bőrtáskák készülnek a műhelyben. Sok ruha zero waste szabással, hulladék nélkül készül, ha pedig marad némi hulladék, azokkal a náluk készült textil gyerekjátékokat tömik ki. A Printa abban is nagyon jó, hogy újrahasznosított fonalakból készült textilekből vagány ruhadarabokat alkosson. Ezek a darabok ráadásul Magyarországon készülnek, hazai munkaerőt támogatunk a vásárlásunkkal.

3. Mosni akkor is kell, ha nem vásárolunk – csak nem mindegy, mivel!

Kevesen kötik össze a fenntarthatóságot a ruhák utóéletével (lásd előző pont), de talán még kevesebben a ruhák mosásával, tisztításával, tárolásával. Nemcsak az a fontos, hogy hányszor mosunk vagy milyen hőfokon, hanem az is, hogy milyen mosószert használunk. A leggyorsabban az öblítőt engedtem el, utána próbálkoztam mindenfélével a mosódiótól kezdve a mosószódán át a házi készítésű mosószerig. Végül azok a mosószerek váltak be a családban, amelyeket nem én készítek, viszont öko tanúsítvánnyal rendelkeznek.

A Sansin márka megálmodói olyan mosó- és tisztítószereket szerettek volna, amelyek valóban környezetbarát termékek és emellett tényleges tisztító hatásuk is van. A termékek természetes és organikus összetevőkből állnak, kőolaj alapú származékoktól mentesek, és mesterséges színező anyagot nem tartalmaznak. A fenti állításokra az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) által kiadott védjegy is garancia.

A termékek előállításához nem használnak állati eredetű anyagot és nem végeznek állatkísérletet. Sőt, nem használ állati génekkel vagy állati eredetű anyagokkal kapcsolatos géntechnológiával módosított organizmusokat (GMO) sem. Ezért is kaphatta meg a The Vegan Society (Vegán Társaság) védjegyét. A Sansin vidám, színes flakonjai 100% újrahasznosított műanyagból készülnek, ráadásul bizonyos üzletekben újratölthetők is.


4. Az eldobhatóság ideje lejárt – kezdjünk el változni és változtatni

A fenntartható divat miatt kezdett el érdekelni a fenntarthatóság és a környezettudatos életmód is jobban – hiszen nem állhattam meg csak a ruhásszekrénynél. A Nem vásárolok ruhát egy évig! kihívás alatt döbbentem rá arra, mennyi eldobható eszközt lehet könnyedén helyettesíteni. A legnagyobb változás az volt, hogy az egyszer használatos, eldobható menstruációs eszközökről mosható verzióra váltottam. Egészen egyszerűen sokkolt az a tény, hogy egy átlagos nő az élete során körülbelül 12000 betétet használ el, amelyeket hiába tüntetünk el a szemünk elől, lebomlásukhoz több évszázad kell.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy létezik majd olyan termék, ami kényelmes, biztonságos és magabiztosságot ad a menstruáció napjai alatt. A This is Redy menstruációs bugyijaim azonban évek óta folyamatosan bizonyítanak számomra az edzésen, hosszú, rohangálós hétköznapokon. Nem tudom, milyen high-tech nedvszívó anyagot használnak a termékeknél (amelynek anyaga rendelkezik OEKO-Tex tanúsítvánnyal), de egészen elképesztő, hogy soha nem lesz kellemetlen szagú. A nappalaim ugyanolyan pörgősek maradnak, az éjszakáim viszont lényegesen nyugodtabbak lettek, mert eszembe sem jut, hogy valami baleset történhet. Arról nem is beszélve, hogy évente körülbelül 280-300 tampontól és betéttől mentem meg a Földet.

5. Önismeret nélkül nincs fenntartható divat

A ruhavásárlás-mentes évem azért volt az egyik legmeghatározóbb, mert ruhát ugyan nem vásároltam, mégis sokat foglalkoztam a ruháimmal. A ruháink pedig, mint a második bőrünk, sokkal többet tudnak mesélni rólunk, mint gondolnánk. Számos öröm, frusztráció, feszültség, vágy fogalmazódhat meg bennük. Az üzenetüket viszont csak akkor halljuk meg, ha nem rohanunk a divat után, nem kergetünk újabb ruhadarabokat, hanem a meglévőket viseljük nap mint nap. Akkor értjük meg igazán, miért vannak nemszeretem ruháink, miért lóg valami címkével a szekrényben, vagy mit vettünk csak azért, mert máson nagyon tetszett, unatkoztunk vagy aznap rossz napunk volt. A ruháink megismerésével közelebb kerülünk saját magunkhoz, ez pedig alapja annak, hogy a jövőben környezettudatos, fenntartható ruhatárunk legyen.

2022-ben sem vásárolok ruhát egy évig

Eredetileg nem terveztem, de végül úgy döntöttem, hogy 2022-ben újra végigcsinálom az Egy évig nem vásárolok ruhát! kihívást. Mégpedig azért, hogy sokkal tudatosabban és nagyobb odafigyeléssel éljem végig ezt a folyamatot és még jobban megismerjem a vásárlás és nem vásárlás pszichológiáját is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top