nlc.hu
Életmód
Meghalt M. Tóth Ildikó

Meghalt M. Tóth Ildikó, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke

M. Tóth Ildikó 49 éves volt.

Méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után, életének 49. évében elhunyt M. Tóth Ildikó, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke – írja a dehir.hu.

Meghalt M. Tóth Ildikó

Kép: dehir.hu

M. Tóth Ildikó mintegy 30 évet töltött a médiában. 1994-ben egy hajdúböszörményi helyi adónál, a Keleti Főcsatorna Rádiónál hírszerkesztőként-hírolvasóként kezdte pályáját, de dolgozott a miskolci rádiónál, a Magyar Televízió Miskolci Körzeti Szerkesztőségében, a debreceni Rádió1-nél, a nyíregyházi rádióban, a Havaria Press helyi tudósítójaként, a Debrecen Televízióban, 2013-tól pedig a Debreceni Egyetem sajtófőnöke volt.

2022 januárjában egy vírusfertőzést követően kórházba került, de onnan is ugyanazzal a lendülettel vetette bele magát az egyetemi kommunikációba, mint ahogy az elmúlt 9 évben bármikor. Hatalmas élni akarással, fittyet hányva az egyre súlyosbodó állapotra a kórházi ágyból is napi rendszerességgel egyeztetett a kollégákkal, igyekezett támogatni az egyetemi Sajtóiroda és az egyetemi vezetés mindennapi munkáját – írja a lap. 

M. Tóth Ildikót a Debreceni Egyetem saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top