nlc.hu
Életmód
Rokonai ölették meg a mulatós zenészt

Felesége és unokahúga ölette meg a mulatós sztárt, mert egymásba szeretett a két nő

A hír az egész családot megdöbbentette.
kés

Négy hónap után derült ki, hogy felesége és unokahúga végzett egy még decemberben eltűnt ismert erdélyi magyar mulatós zenésszel – számolt be az RTL Híradó. A két nő bevallotta, hogy egymásba szerettek, és elhatározták, megszabadulnak a boldogságuk útjába álló férfitól.

A gyilkossággal egy helyi bűnözőt bíztak meg, akinek 40 ezer lejt (átszámítva mintegy 3 millió forintot) fizettek. A bérgyilkos a zenésszel bestiális kegyetlenséggel végzett: baltával többször is fejbe verte, majd legalább tízszer egy késsel is megszurkálta.

Leszbikus, vagy hogy kell mondani, nem tudom ezt, a két nő… Pistire féltékeny volt” – nyilatkozta Venkli Mária, a meggyilkolt férfi anyja, aki arról is beszélt, tudta, hogy a menye nagyon jó viszonyt ápol a fia unokatestvérével, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire bensőséges kapcsolatba kerültek. Azt pedig még kevésbé, hogy emiatt képesek lehetnek megöletni a férfit.

Az Erdélyben közismert magyar mulatós zenész még decemberben tűnt el, a rendőrök a napokban találták meg a holttestét egy Érmihályfalva melletti mezőn elásva. Négy hónapnyi nyomozás után a férfi unokahúga vezette el őket oda, miután többször is megváltoztatta a vallomását, és emiatt rá terelődött a gyanú. Ezután a feleség is beismerte, hogy közösen ölették meg a férjét. Sőt a bérgyilkos is beismerő vallomást tett. Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak mindhárman.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top