Életmód
Szponzorált tartalom

„Megtanultam, hogy nem kell mindig a magányt keresni” – összetartó osztályközösséget kovácsol a Bátor Tábor (X)

A járványhelyzet alatt mindannyian megtapasztalhattuk, milyen érzés, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás. Abba a bezártságba is belekóstolhattunk, amivel egy súlyos betegséggel diagnosztizált gyermek családja nem csak néhány hétig, hanem hónapok, vagy évek hosszú során át kénytelen megküzdeni. Ez alatt az idő alatt a beteg gyerek kiesik az iskolából, elveszíti a barátait, a megszokott közösségeit.

"Megtanultam, hogy nem kell mindig a magányt keresni” – összetartó osztályközösséget kovácsol a Bátor Tábor (X)

Vargyas-Tóth Julianna, a Bátor Tábor Suliprogramjának szakmai vezetője szerint a gyógyulást követő visszailleszkedés egy örömteli, de nem kihívásoktól mentes folyamat. „A táborozóinktól gyakran halljuk, hogy az osztályközösségben a tévhitek, vagy az információ hiánya miatt csúfolódás, kiközösítés éri őket. Ennek oka lehet a kezelések miatt kihullott haj, a gyógyszerek hatására megváltozott külső, vagy például az a félreértés, hogy a daganatos betegség fertőző lehet.”

Az alapítvány ingyenes Suliprogramjának célja, hogy a kórházi gyógyulás időszakától a tábori élmények szerzésén keresztül egészen az iskolai visszailleszkedésig segítse a beteg gyerekeket. Játékos formában eloszlatják a betegséggel kapcsolatos tévhiteket, lebontják a vélt vagy valós falakat egészséges és beteg gyerek között, és segítenek egy olyan el- és befogadó, barátságos osztályközösség kialakításában, megerősítésében, ahova reggel örömmel érkeznek a gyerekek, ahol mindenkinek jó lenni.

"Megtanultam, hogy nem kell mindig a magányt keresni” – összetartó osztályközösséget kovácsol a Bátor Tábor (X)

„A gyerekek és a pedagógusok vissszajelzései alapján az osztályok a játékok mellett azt a lehetőséget is élvezik, hogy célzottan felismerhetik egymás értékeit, és azt, hogy milyen jó csapatot alkotnak ők együtt. Egy szervátültetésen átesett fiú, aki a betegsége miatt gimnáziumban járt először iskolában, a program után azt mondta, most tanulta meg, hogy nem kell mindig a magányt keresnie, és hogy neki is lehetnek barátai.”

 

A Bátor Táborban 2001 óta változtatják meg súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét ingyenes tábori, kórházi, iskolai és online programjaikon. Az alapítvány működését kizárólag vállalati és magánadományokból, illetve az adó 1% felajánlásokból fedezi. Adj te is bátorságot a beteg gyerekeknek adó 1%-oddal!

 

 

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top