nlc.hu
Életmód
Bajban a németek: elfogyhatnak a sörösüvegek

Kifogyhat nyáron Németország a sörösüvegekből

Nyakunkon a sörszezon, ám az emelkedő termelési költségek és a teherautó-sofőrök hiánya miatt a németeknél komoly hiány alakulhat ki sörösüvegekből.

Aki próbált már Németországban boltban sört vásárolni, jól tudja, hogy a dobozos sörök választéka rendkívül csekély, ellenben az üveges változatoktól – amikből így kell helyesen kitölteni a sört – roskadoznak a polcok, valósággal el lehet veszni a nagyon gazdag kínálatot nézegetve. A német sörkultúrától a sörösdobozból ivás meglehetősen távol áll, és úgy fest, ez okozhatja majd idén nyáron a problémát, ugyanis az iparban arra készülnek, hogy nagy lesz a hiány sörösüvegekből – írja a 444.

Német sörök

Egy év alatt nyolcvan százalékkal nőtt a sörösüvegek előállítási költsége (Fotó: Pixabay)

A helyzethez a teherautó-sofőrök hiánya és az energiaárak miatt dráguló termelési költség járult hozzá, és a probléma a szakemberek szerint leginkább a kis- és közepes sörfőzdéket fogja érinteni. Egy üres sörösüveg most nyolcvan százalékkal többe kerül, mint egy évvel ezelőtt, és a sör ára is emelkedett. A sörök ára a fogyasztók számára jelenleg harminc százalékkal nőtt. A szakember szerint a palackhiányon leginkább az enyhíthetne sokat, ha a fogyasztók minél előbb visszajuttatnák az üres üvegeket a kiskereskedőkhöz, és

ne halmoznák fel az üreseket a pincében.

És persze az sem árt, ha nem törik el őket verekedés közben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top