Eltűnt egy 42 éves négygyermekes férfi Budapesten. Felián Attila péntek délután távozott ismeretlen helyre a VI. kerületi lakásából, és azóta sem lehet tudni, hogy hol van – írja a police.hu.
A siófoki születésű 42 éves férfi már nem először tűnt el, tavaly januárban kétségbe esve keresték a szerettei. A Bors szerint akkor egy zalaegerszegi hajléktalanszállón találták meg. Akkori eltűnése előtt összeszólalkozott négy gyermeke édesanyjával, majd még benézett a tőlük nem messze lakó édesapjához, hogy pénzt kérjen kölcsön. Attila az apjától kapott pénzt hamar elköltötte, mert mire a szociális intézménybe ért, már semmi nem volt a zsebében. A férfi öccse akkor úgy nyilatkozott, hogy a kabátját ellophatták a szállón, illetve elég zavart volt, amikor érte mentek, valószínű gyógyszereket kapott.
Felián Attila 175 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid őszes hajú, borostát visel. Eltűnésekor fehér pólót, szürke rövidnadrágot és fekete cipőt viselt.
Korábban azt írták róla, hogy légzés és magas vérnyomásos beteg.
A BRFK azt kéri, hogy aki a férfi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.