nlc.hu
Életmód
Vitray Tamás a betegségéről

Vitray Tamás először beszélt titkos betegségéről

Tisztázta az állapotáról szóló híreket a legendás tévés.

Vitray Tamás június elején került kórházba, ám azt nem árulta el, hogy mivel kezelik. „Kezelésen vagyok a kórházban. Nem tudom, mikor megyek haza, és azt sem, mikor leszek olyan állapotban és hangulatban, hogy nyilatkozzak erről” – mondta akkor a legendás tévés, aki most már jobban érzi magát és először nyilatkozott a betegségéről.

Vitray Tamás

Fotó: Korponai Tamás / Central Médiacsoport / Central

„Menjünk elébe az álhíreknek! Májusban egyik reggel arra ébredtem, hogy kis sebeket találtam a homlokomon. Gondoltam, biztos éjszaka megcsíptek a pókok, mert mindig nyitott ablaknál alszom. A bőrgyógyászom azonban azt mondta, nem csípések ezek, hanem övsömör. Egy drasztikus kúrát írt föl, 50 kapszulát kellett öt nap alatt bevennem. Nagy meglepetésemre rögtön hatott a szer, mert a legtöbb embernél ez egy elhúzódó betegség. Kórházba nem kerültem, csak akupunktúrás kezelésre jártam, szintén a betegség miatt. Különben köszönöm, megvagyok” – számolt be állapotáról a hot! magazinnak Vitray Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top