Életmód

Bakancsilistás nyári program a Balatonnál

40. Lidl Balaton-átúszás

Bakancsilistás nyári program a Balatonnál
Július 23-án lesz az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseménye. A Balaton-átúszásra az idén is rengetegen neveztek, így a hangulat most is fergeteges lesz. Fiatalok és idősek egyaránt nagy lelkesedéssel vágnak neki az 5,2 kilométeres távnak.

Az első Balaton-átúszó

142 éve, az átúszhatatlannak tartott „magyar tengert” meghódította egy különleges fiatalember. Szekrényessy Kálmánt a történelem, többek között a magyar úszósport alapítójaként jegyzi, de jeleskedett több hazai sportág meghonosításában, sőt hírlapszerkesztőként is igen tevékeny volt. Érdemei és a magyar sport örökre összefonódtak.
1880. augusztus 29-én, a Siófok és Balatonfüred közé eső 14 kilométeres táv teljesítésével Szekrényessy lett az első Balaton-átúszó. Ezt a szakaszt 6 óra 40 perc alatt tette meg, az alig 18 fokos háborgó tóban.

5,2 kilométer vállalható

A 14 kilométeres Siófok és Balatonfüred táv időben és állóképességben is komoly kihívás, így az idők folyamán először 13 km, majd 7 km, végül 5,2 kilométerre csökkentett szakasz lett a népszerű.  Az északi partról átúszni a délire, a legélvezetesebben révfülöpi indulással lehet, majd 5,2 km megtétele után Balatonbogláron érhetünk partot. Az elmúlt 40 évben ez a táv lett a Balaton-átúszás alapja. Ez az a táv, amely minden jó fizikai kondícióban lévő amatőr úszó számára is élvezetes.

Bakancsilistás nyári program a Balatonnál
Átúsznád te is?

A távot szabadon választott úszásnemben lehet teljesíteni, bárki nevezhet, akinek edzettsége és egészségi állapota azt megengedi.2022-től a részvételhez nincs szükség sem orvosi igazolásra, sem helyszíni orvosi vizsgálatra.
Amire viszont feltétlenül szükség van, az a felelős döntés!
Úgy vágj neki a kihívásnak, hogy a tested és a lelked is edzett, és jó fizikai állapotban vagy.
Ha pedig úgy érzed, talán mégis kicsit sok ez az 5,2 kilométer, próbáld ki a rövidebb szakaszt. A féltáv (2,6 km) Balatonboglárról indul és egy kör után ugyanoda ér célba, ahová az átúszók érkeznek, így megtapasztalhatod az élményt, és eldöntheted, jövőre melyik távon indulsz majd.

Lidl Balaton-áthúzás

Természetesen mindig vannak olyanok, akik szeretnék érezni, milyen lehet a Balaton közepén egy ilyen verseny, szeretnének ott lenni közvetlen közelben, de nem szívesen úsznak ennyit. A jó hír az, hogy akkor is nevezhetsz, ha nem szeretnél úszni, hanem inkább a SUP-os Balaton-áthúzást választod!
Próbáld ki milyen különleges élmény ott haladni az úszófolyosó mellett egy SUP-deszkán evezve. Ha buzog benned a versenyszellem, akkor pedig igyekezz, hogy te érj elsőnek partot!

Lidl, az egészséges életmód támogatója

A Balaton-átúszás névadó szponzora 2017 óta a Lidl. A 40. Lidl Balaton-átúszás így már a hatodik alkalom, amikor a vállalat egy ilyen tömegeket megmozgató sportesemény támogatója. Az áruházlánc elhivatott az egészséges életmód népszerűsítése mellett, ezért hosszú éve azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a táplálkozással összefüggő egészségtudatosság fontosságára. Az esemény támogatásával is az a célja, hogy aktívabb mozgásra, valamint egészségtudatosabb életmódra bírja a családokat. A távot teljesítő sportolók és amatőr sportolók mellett az egész családot várja a Lidl idén is erre a különleges napra. Az átúszásra vállalkozók számára már a felkészülés idején fontos táplálkozási és életmódbeli tanácsokat kínál a Lidl a honlapján, az esemény idejére pedig az érkező oldalon játékos aktivitásokkal teszi még élménydúsabbá a szurkolást a hozzátartozók számára.

Bakancsilistás nyári program a Balatonnál
Ha az időjárás nem kedvez!

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt 2 nappal, csütörtökön délben van tájékoztatás.

Esőnapok: július 24; 30; 31; augusztus 6; 7; 13; 14.

Idén jubileumi, 40. Balaton-átúszás!

Íme pár érdekesség az elmúlt évekről:

  • Az eddigi átúszók (1979-2021) létszáma összesen 207 567 fő.
  • Összesen 1 079 816 km-t tettek meg a résztvevők, azaz a Balaton-átúszás eddigi átúszói majdnem háromszor tették meg a Föld-Hold távolságot.
  • 2021-ben 810 településről érkeztek a résztvevők.
  • A férfi pályacsúcs Rasovszky Kristóf 57:00 (2020), a női pályacsúcs Risztov Éva 1:00:58 (2016) nevéhez fűződik.
  • 2021-ben a legnagyobb részvételi arányt a 26-40 év közötti korosztály tette ki.
  • Minden évben van 5-6 fő 80 év feletti úszó, a 71-80 év közötti kategóriából pedig akár 50-80 fő is nevez.
  • A Lidl idén 6. alkalommal lesz a Balaton-átúszás névadó szponzora.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top