nlc.hu
Életmód

Vak polgárőr vigyázza a rendet

Nem lát, de ő vigyáz a rendre: Zoltán az ország első vak polgárőre

Reméli, hogy példája másoknak is motiváló lesz.
Bálványosi Zoltán

Égtájak szerint tájékozódik, őrült sebességgel szeli az utcákat és akit kell, azt rendreutasít a városában – Bálványosi Zoltán az ország első és ez idáig egyetlen vak polgárőre. Mint a Tények Plusz riportjából kiderült, a férfi születési rendellenséggel él, nem fejlődtek ki a szemgolyói, ám ez egy cseppet sem zavarja és a munkájában sem gátolja. Sőt ő olykor sokkal lelkesebben látja el a feladatait, mint egyes látó társai.

Webáruházi adminisztrátorként dolgozik Szekszárdon, és emellett a Vakok Egyesületének életében is aktívan részt vesz. Beszél angolul és az informatikához is ért. Ugyan látássérült, de a terepmunkában is kifogástalanul megállja a helyét, ebben labrador kutyája, Rocky is segíti. A polgárőri hivatás mondhatni a vérében van, hiszen családjában többen álltak már a rend szolgálatában, így Zoli továbbvitte a családi örökséget.

A Tények Plusz riportjában a szívügyekről is faggatták Zolit, aki a következőket árulta el a párkapcsolatokról: “Arra nincs időm, se energiám, de nem is keresek, nem fér bele nálam. Tipikus magányos farkas vagyok“.

Az utcán ugyan néhányan csodálkoznak a látássérült polgárőr láttán, de bántani sohasem bántották. Zoli elárulta, a terepmunkát is élvezi, hiszen a járőrözés mellett az utak lezárásában is aktívan részt vesz.

Elmondása szerint imád élni, a munkája pedig számára igazi szerelem. Ráadásul a társai egyenrangú félként kezelik. Bár ő az első és egyelőre egyetlen látássérült polgárőr, ennek ellenére reméli, hogy példája másoknak is motiváló lesz.

Kiemelt kép forrása: TV2 / Tények Plusz – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top