nlc.hu
Életmód

Telt ház volt a Szigeten: 95 ezren buliztak

Telt ház volt a Szigeten: 95 ezren buliztak az első nap

Telt házat hozott a Sziget fesztivál szerdai, első napja, amelyen 95 ezren buliztak.

A Sziget nyitónapján a fő fellépő, Dua Lipa koncertjén zsúfolásig megtelt a nagyszínpad nézőtere.
„A fesztivál egy napon legfeljebb 95 ezer főt tud befogadni, ezért hétfőn 22 órakor le kellett állítanunk az aznapra szóló teljes árú jegyek kiadását. A jegyek fogyását látva hasonlóan telt házra számítunk pénteken és szombaton is” – idézte Kádár Tamás főszervezőt a Sziget csütörtöki közleménye.

Sziget

Fotó: Sziget

Pénteken Stromae és Justin Bieber, másnap Calvin Harris és Lewis Capaldi ad koncertet fő időben a Sziget fesztivál nagyszínpadán.
A Sziget eddigi csaknem három évtizedes történetében többször volt már telt ház. Előszőr 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran volt a sztárvendég. A közlemény kitér arra, hogy volt olyan Sziget, ami több ilyen sikeres napot számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is telt ház volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése