A 61 éves nő több mint két évig feküdt holtan londoni lakásában, mielőtt rátaláltak volna.
Sheila Seleoane temetésén mindössze két ember vett részt: a testvére, akivel nem tartották kapcsolatot és annak a szövetkezetnek a képviselője, amelynek a felügyeletéhez tartozó szociális bérlakásban az asszony lakott. A szomszédok korábban állítólag többször is értesítették a rendőrséget, hogy rá kellene nézni lakótársukra, de kérésük nem hallgattatott meg, ahogyan a lakószövetkezet sem intézkedett, ezért az ügyben vizsgálat is indul, írja a Guardian.
Tragédia a szomszédban
A lakóközösséget feldúlta az eset, noha sokan még a nő nevét sem tudták, akivel egy házban éltek. „Mindig köszönt a gyerekeimnek, de a nevét nem tudtam, és soha nem mentem be a lakásába. Ebben az országban nem nagyon beszélgetnek egymással a szomszédok” – mondta az asszonnyal azonos emeleten lakó Donatus Okeke. „Valószínűleg jobban ismertem őt, mint bárki más a háztömbben, de soha nem beszéltünk, csak köszöntünk, és ennyi” – nyilatkozta az egyik lakó, aki az asszony lakásában sem járt, csak amikor átvette tőle a nevében átvett csomagokat, akkor az ajtón bepillantva látta, hogy Sheila Seleoane otthonában tisztaság és rend uralkodott.
Christine, aki szeretett volna elmenni Sheila Seleoane temetésére, de nem mondták el neki, hol és mikor helyezik majd örök nyugalomra, csak a szomszédja halála után tudta meg, hogy a nő orvosi rendelőben dolgozott recepciósként. „Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy 61 éves volt – sokkal fiatalabbnak tűnt” – tette hozzá.
Nem tudni, hogy mennyi időnek kellett volna eltelnie ahhoz, hogy megtalálják Sheilát, ha nem avatkozik közbe a természet.
2022 februárjában jött a Eunice vihar, az egyik szomszéd pedig felhívta a rendőrséget, hogy a 16-os lakásban a szél csapkodja az üvegajtót, és aggódik az ott lakó hölgy miatt. Aznap este a rendőrök egy faltörő kossal betörték a bejárati ajtót, és megtalálták a holttestet.
A nyomozás során kiderült, hogy Sheila 2019 augusztusában még biztosan életben volt, hiszen kifizette az esedékes bérleti díjat, egy hónappal később a lakók már arra panaszkodtak a lakószövetkezetnél, hogy kellemetlen szag terjed a házban. Az elkövetkezendő hónapokban többször is próbálták értesíteni az illetékeseket, van, aki még a szövetkezet irodájába is elment. „Felvették a jegyzőkönyvet, majd kijött egy képviselőjük, kinyitott néhány folyosói ablakot, és néhány lakónak azt mondták, biztosan az a baj, hogy nem tárolják megfelelően a szemetet, vagy a nedves falak, esetleg a csatornahálózat lehet a probléma” – emlékezett vissza az egyik lakó.
Sheila Seleoane szomorú története sajnos nem egyedi eset
Arra, hogy valami történhetett lakótársukkal, vagy elköltözött, vagy bekövetkezett a legrosszabb, más jelek is utaltak: amikor a takarítók elmozdították a lábtörlőjét, az a falnak támasztva maradt, és az ajtaja előtt egyre csak gyűltek és gyűltek a postai küldemények. „Tudom, hogy nem szabad kinyitni mások leveleit, de aggódtam. A levélben, amit felbontottam, az állt, hogy 2019 szeptembere óta nem fizeti a lakbért” – nyilatkozta Christine, aki a bérbeadókat is értesítette, illetve kétszer felhívta a rendőrséget is. „Megálltak az ajtó előtt, és azt mondták, hogy nem érzik a szagot. Hozzátették, lehet, hogy elment, és otthon hagyott egy háziállatot vagy kint felejtett valamilyen ételt, ami megromlott. Tudtam, hogy nem volt háziállata, hiszen nálunk nem lehet állatot tartani. Kértem őket, hogy törjék be az ajtót, de azt válaszolták, parancs nélkül nem tehetik, a főbérlőnek kell intézkednie” – tette hozzá.
Akkor sem történt semmi, amikor 2020 márciusában a gázszolgáltató emberei nem tudták elvégezni az esedékes ellenőrzést. Ugyan kitettek egy értesítőt az ajtóra, hogy áprilisban visszatérnek, de erre nem került sor a koronavírus-járvány miatt, az értesítő pedig egészen addig fennmaradt, amíg nem jött egy brigád, hogy lefesse a bejárati ajtókat és a folyosót. 2020 nyarán a lakók már meglehetősen nyugtalanok voltak amiatt, hogy a lakásszövetkezet és a rendőrség sem tesz semmit, utóbbi végül októberben vette fel a kapcsolatot a hivatalos szervekkel, amikor egy szociális munkás jelezte, hogy erős szag terjed a házban. Ekkor állításuk szerint azt a választ kapták a rendőrségtől, hogy beszéltek a lakóval, és jól van.
A felelősséget később a rendőrség azzal hárította, hogy a nő már azelőtt elhunyt, hogy őket az első alkalommal értesítették volna. A lakásszövetkezet mindeközben megírta, tudatják majd a lakóközösséggel saját vizsgálatuk eredményét. Hozzátették, mélységesen sajnálják, hogy ilyen hosszú időbe telt, mire rájöttek, hogy lakójuk otthonában hunyt el. „A jelentésből kiderül, hogy bár követtük az eljárásokat, és sokszor próbáltunk kapcsolatba lépni Sheilával, többször is elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy riasszuk a rendőrséget.”
A szomszédok mindeközben lelkiismeret-furdalást éreznek amiatt, hogy nem ápoltak vele szorosabb kapcsolatot, különösen, miután kiderült, hogy nem voltak barátai vagy családtagjai, akivel tartotta volna a kapcsolatot. Sheila Seleoane, akinek Facebook-oldalán csupán egyetlen bejegyzés volt található, az is 2012-ből, 1961-ben született Londonban, legközelebbi élő rokona 64 éves fivére, illetve a rendőrség rábukkant a féltestvérre Dél-Afrikában. Julia Bella Brooms és Sheila Seleoane ugyan soha nem találkoztak, de az asszony néhány héttel a londoni temetés után megemlékezést tartott számára.
Magányos halál
A fenti eset sajnos nem egyedülálló, Japánban külön szó is van arra, ha valaki magányosan hal meg, holttestét pedig hetekkel, hónapokkal később fedezi fel valaki, ez a kodokusi, vagyis magányos halál. A kifejezés az 1995-ös kóbei földrengést követő években terjedt el, amikor a természeti katasztrófa következtében több tízezer embert evakuáltak az otthonukból, és kerültek gyökereiktől távol, majd haltak meg magányosan. Erről a jelenségről Ensar Altay készített egy dokumentumfilmet, amit néhány hónappal ezelőtt Magyarországon is bemutattak.
Egyes források szerint a szigetországban csak 2009-ben több mint 32 ezren haltak meg észrevétlenül otthonaikban, a helyzet azóta egyre romlott, és gondoljunk csak bele, hogy a folyamatosan emelkedő számokra milyen hatással lehetett a világjárvány. A filmből többek között megismerhetjük azoknak a cégeknek a munkáját, amelyek az elhunytak lakásának kitakarítására szakosodtak, illetve egy idős urat is, akin keresztül a rendező igyekszik bemutatni, milyenek azoknak az embereknek a mindennapjai, akiknek nincsenek igazán társas kapcsolatai.
Az országban egyébként 2021-ben magányügyi minisztert neveztek ki, de nem Japán az úttörő ebben, 2018-ban a briteknél is külön felelőse lett az ügynek, miután egy 2017-es felmérés kimutatta, hogy az Egyesült Királyság lakosai közül több mint kilencmillióan érzik magukat magányosnak. A brit magányügyi miniszter kinevezése után Ausztráliában is felvetették, hogy nekik is kellene valaki, aki ilyen tisztséget töltene be a kormányban.
És tévedés azt gondolni, hogy csak idős emberek élhetnek annyira elszigetelten a külvilágtól, hogy senki nem veszi észre, ha segítségre szorulnak, vagy akár azt, hogy már túl késő.
Sheila Seleoane a maga 61 évével sem számított idősnek, de Joyce Carol Vincent még nála is fiatalabb volt. Joyce mindössze 38 éves volt, amikor elhunyt otthonában, és az ő holttestét több mint két évvel később találták meg. Vincent halálát vélhetően vagy asztmaroham vagy egy gyomorfekély szövődményei okozták. Történetéből film is készült Dreams of a Life címmel.
Fotó: Getty Images
Figyeljünk egymásra!
Hogy Magyarországon hány embernek ér ilyen szomorú körülmények között véget az élete, azt nehéz megmondani, bár számos olyan adat van, ami alapján becslésekbe lehet bocsátkozni. A Telex cikke szerint 2016-ban a 65 évesnél idősebb magyarok 31 százaléka lakott egyszemélyes háztartásban, persze ez önmagában még nem jelenti azt, hogy senki sincs, aki odafigyelne rájuk. Talán közelebb kerülünk a pontos számokhoz, ha azt nézzük, hogy évente hány köztemetés van, vagyis hány embert kell örök nyugalomra helyezni úgy, hogy nincs olyan hozzátartozója, aki eltemettetné. A legutóbbi adat két évvel korábbról származik, ekkor az országban 6532 köztemetés volt.
Japánhoz hasonlóan Magyarországon is vannak olyan szolgáltatók, akik vállalják, hogy kitakarítják azon elhunytak otthonát, akikre jóval haláluk után találnak rá. Mint a Telex írja, legtöbbször a hozzátartozók keresik fel őket, de van, amikor az önkormányzat vagy a közös képviselet rendeli meg a takarítást. És ez gyakran komoly munkát jelent, nemcsak azért, mert emberi maradványokat kell eltávolítani, hanem azért, mert sok esetben a lakás nagyon rossz állapotban van, óriási a kosz, a rendetlenség. Talán kevesen hallottak az ún. Diogenész-szindrómáról, ami azzal jár, hogy az illető nem törődik sem önmagával, sem a környezetével, szociális kapcsolatai teljesen leépülnek.
Látjuk a nyomait, ahogy csúsztak lefelé az emberek. Mi látjuk, hogy valamikor mi volt, hogy voltak álmai, céljai, de azt is, hogy egy ponton valami oknál fogva feladta
– nyilatkozta a Telexnek Péczeliné Imre Erika, a Káoszirtók alapítója.
A takarítócégek tapasztalatai szerint egyébként ritka, hogy valakinek a holttestére csak két évvel a halál beállta után találjanak rá, őket általában néhány héttel korábban elhunyt illetők otthonába hívják takarítani, de volt olyan, akit fél év, sőt egy év után találtak meg. Legtöbbször egyébként budapesti bérlakásokba hívják őket takarítani, és annak, hogy a nagyvárosokban nagyobb igény van a szolgáltatásokra, annak több oka is lehet, egyrészt valószínűleg falun hamarabb észreveszik, ha valaki eltűnik, ha valami nincs rendben, másrészt ott valószínűleg sokkal többen vállalják magukra ezt a munkát.
„Jobban oda kellene figyelni egymásra is, és magunkra is: több társas kapcsolatot létesíteni, többet beszélgetni. Nem kell jóban lenni a szomszéddal, de ha látom azt, hogy nincs mozgás, és ha a másik szomszéd is azt mondja, hogy két napja nem látta, valaki nézzen már utána, mi van vele! Lehet, hogy csak elesett, és segítségre van szüksége”
– mondja a Káoszirtók vezetője.