nlc.hu
Életmód
Kormányzati szinten küzd Japán az elmagányosodás ellen

Magányügyi minisztere lett Japánnak

A koronavírus-járvány miatt az elmagányosodás még komolyabb problémává vált az országban.

Magányügyi minisztert nevezett ki a japán kormány, ugyanis egyre nagyobb problémát okoz az országban az elmagányosodás. Yoshihide Suga miniszterelnök Tetsushi Sakamotot a gazdaság újraindításáért felelős miniszterét nevezte ki erre a posztra, akinek emellett az is a feladata, hogy segítsen növelni a gyermekvállalási kedvet. 

Az elmagányosodás az országban korábban is jelen volt, de a világjárvány miatt tovább romlott a helyzet, ez sajnos meglátszik az öngyilkossági statisztikákon is, és különösen a nők körében érezteti negatív hatásait az elszigetelődés. 

Nem Japán az első, ahol magányügyi minisztert neveztek ki,  2018-ban a briteknél is külön felelőse lett az ügynek, miután egy 2017-es felmérés kimutatta, hogy az Egyesült Királyság lakosai közül több mint kilencmillióan érzik magukat magányosnak. Az Insider szerint ezt a posztot mintha nem lenne olyan egyszerű betölteni, ugyanis az elmúlt pár évben többször is változott a miniszter személye.

A brit magányügyi miniszter kinevezése után Ausztráliában is felvetették, hogy nekik is kellene valaki, aki ilyen tisztséget töltene be a kormányban.
 

(via Blikk)

magány

Fotó: Andrea Piacquadio/Pexels

Még több cikk a magányról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top