nlc.hu
Életmód

Őszi szünet elmaradása

Rezsi: 3 nappal hosszabbodhat meg a téli szünet az őszi elmaradásával

Az őszi szünetről szóló döntést két héten belül meghozza a kormány.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a múlt heti kormányinfón vetette fel, hogy elmaradhatna az az őszi szünet, és helyette a téli szünet lehetne öt nappal hosszabb az iskolákban. Arról is beszélt, hogy a döntést várhatóan két héten belül hozza meg a kormány – írja a Telex.

A kormány által létrehozott pedagógusszervezet, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter azt mondta az RTL Híradónak: jó lenne, ha már szeptemberben döntene erről a kormány. Horváth azt is megjegyezte, hogy bár a miniszter öt napról beszélt, az valójában hármat jelentene, mert az őszi szünet első két napja, október 31. és november 1. munkaszüneti napok (ami úgy pontos, hogy október 31-e hétfőt október 15-én kell ledolgozni, így lesz ott egy négynapos hosszú hétvége).

A téli szünet Horváth szerint így három nappal korábban, december 19-én kezdődne és január 2-ig tartana. Ez pontosan azt jelentené, hogy hétfő-kedd-szerdán már nem kellene a gyerekeknek iskolába menni. (A július végén kihirdetett 2022/2023-as tanév rendje szerint a téli szünet 2022. december 22-től 2023. január 2-ig tart, most azonban az emelkedő rezsiárak miatt a kezdőnapot módosíthatják december 19-re.)

Az RTL-nek nyilatkozó iskolaigazgatók ugyanakkor arról is beszéltek, hogy a családok egy részének már lehet programja az őszi szünet idejére, ezért náluk gondot jelentene a szünetek átszervezése. A Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója szerint a változtatás az ő iskolájukban nem hozna jelentős spórolást, mert távfűtéses az iskolájuk, és az épületet akkor is fűteni kell, ha nincs tanítás. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a fűtés kikapcsolása a kisebb iskoláknál jó megoldás lehet.

iskola

Iskola (Fotó: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top