Az X-Faktor 3. Válogatóján a versenyzők között Kornis Anna is feltűnt. Évekkel ezelőtt Az ének iskolájában mutatta meg énekhangját, ahol rendkívül jól teljesített. Később pedig a Sztárban Sztár+1 kicsi-ben versenyzett Feke Pál oldalán, ugyancsak sikeresen – írja a Blikk.
Anna immár 20 éves és Amerikában a legnevesebb zenei egyetemen, a Berklee College of Music-on tanul éneklést és dalszerzést. A mentoroknak leesett az álla, amikor megtudták, honnan érkezett a tehetségkutatóba.
“Én már nagyon kicsi korom óta énekesnő szerettem volna lenni. Igazából, már akkor eldöntöttem, hogy énekesnő leszek, mielőtt még nem is tudtam, hogy így tudok igazából énekelni. Négy éve egy Shawn Mendes koncerten voltam és nagyon jó volt látni, hogy ennyi ember igazából eljött mindenféle országból, és tényleg nagyon inspiráló volt. Akkor döntöttem el, hogy ez az, amit szeretnék csinálni életem végéig. (…) Az X-Faktorban az a célom, hogy megmutassam, milyen énekesnő vagyok és, hogy inspiráljam az embereket. Remélem, ez sikerülni fog. Az lenne az én igazi Shawn Mendes-pillanatom” – árulta el a színpadra lépése előtt.
A fiatal tehetség az I Wanna Dance With Somebody-t adta elő akusztikus verzióban Whitney Houston-tól, a mentorok és a stúdióban ülők állva tapsoltak neki.