Egy zuglói iskolában komoly spórolást vezettek be, informatika órán is csak módjával lehet használni a gépeket

nlc | 2022. Október 06.
Ha nem sikerül tartani a 25 százalékot, állítólag további intézkedések várhatóak.

A 444.hu információi szerint a zuglói Wesselényi Miklós Műszaki Technikum egyik osztályfőnöke levélben értesítette a tanulókat és azok szüleit, hogy miután legalább 25 százalékkal kell csökkenteni az energiafogyasztást, a továbbiakban nem nagyon lehet olyan dolgokat használni az iskolában, ami árammal működik, például tilos lesz az iskolában tölteni a mobiltelefonokat, illetve saját laptopot sem lehet használni.

Fotó: Getty Images

Ez azonban csak egy része az intézkedéseknek, a szerkesztőséghez eljuttattak egy másik levelet is, ennek címzettjei a tanárok voltak, és többek között az állt benne, hogy a tanáriban korlátozták a hűtőszekrények használatát, illetve nyomtatók és egyéb elektronikai eszközök használatát is, és ez többek között azt jelenti, hogy „informatikaórán minimális gyakorlati foglalkozást kell tartani a gépek fogyasztása miatt”.

A tanároknak küldött levélben állítólag az is szerepel, hogy ha nem jön össze az energiafogyasztás 25 százalékos csökkentése, „további szankciók” várhatók. 

Exit mobile version