Alvás közben fulladt meg a műfogsorától egy 48 éves nő

FEL | 2022. Október 18.
Egy 48 éves kolumbiai nő meghalt, miután alvás közben "félrenyelte" a műfogsorát.

Az orvosok mindig azt javasolják azoknak, akiknek kivehető protézisük van, éjszakára ne hagyják a szájukban a fogpótlást. Ezt a tanácsot azonban María Farías Guzmán, a 48 éves kolumbiai nő nem tartotta be.

Állítólag úgy feküdt le aludni, hogy a fogpótlását nem tette ki az éjjeliszekrényre, ahogy azt láttuk egy csomó vígjátékban, vagy a nagyszüleink hálószobájában. A protézis alvás közben elmozdulhatott a szájában, és a szerencsétlen nő lenyelte a protézist, amely valahogy a torkában ragadt. Maria családja később elmondta a nyomozóknak, hogy szokatlan zajokat hallottak a nő szobájából, ezért úgy döntöttek, hogy megnézik, csakhogy addigra a nő már nem lélegzett.

A kép csak illusztráció. Fotó: Getty Images

María Farías Guzmánt a szülővárosában, Quindióban található Hospital del Sur kórházba szállították, ahol az orvosok megpróbálták újraéleszteni és szabaddá tenni a légutait. Sajnos az erőfeszítéseik nem jártak sikerrel, nem tudták megmenteni a nőt. A halál okaként “légúti elzáródást” állapítottak meg.

A fogpótlás okozta fulladás rendkívül ritka esetnek számít, ezért az eset nagy felháborodást keltett az interneten, sokan további részleteket kértek arról, hogyan történhetett meg a tragédia. További információk azonban csak a teljes törvényszéki vizsgálat végeztével lesznek nyilvánosak.

Addig is jobb, ha a biztonság kedvéért éjszakára egy pohár vízbe kerülnek azok a műfogsorok.

Kevésbé szomorú sztori volt az, amikor egy brit férfi Spanyolországban elhagyt a műfogsorát, amit DNS-vizsgálatnak köszönhetően 11 évvel később elküldtek neki. Évekig csak a raktárban állt, de egy DNS-vizsgálattal foglalkozó gyakornok megtalálta a férfi DNS-ét egy adatbázisban, és kiderítette Bishop címét is.

(via)

Exit mobile version