Jordan Belfort amerikai bróker, akinek tündökléséről és bukásáról a Wall Street Farkasa címmel készült korábban sikerfilm, nem adja olcsón „tudását”. A férfi November 14-én hétfőn délután 4-kor a Budapest Kongresszusi Központban tart előadást és, annak, aki látni szeretné, igen mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe. A legolcsóbb jegy 25 ezer forint, de akad 60 ezer forintos is, viszont, akinek a rohamosan emelkedő rezsiköltségek és élelmiszerárak közepette is megéri a dolog, 230 ezer forintért nem csak meghallgathatja Belfort, hanem még együtt is vacsorázhat vele.
Mint azt a Telex cikkében felidézte, Belfort 1989-ben alapította a Stratton Oakmont nevű brókercégét, amely néhány centes részvényeket árult befektetőknek. A módszerük eleinte az volt, hogy apró, gyakran éppen elindult vállalkozások sokszor néhány centes részvényeit adták el befektetőknek, ezek gyorsan felmenő árai miatt pedig sokáig az ügyfeleik is rengeteget kerestek.
Később kiderült, hogy a Stratton Oakmont üzleti módszerei illegálisak voltak, Belfort és cége ugyanis rengeteg, a gyakorlatban értéktelen részvényt adott el. Tevékenységével, mellyel több ezer embert tett tönkre, két évet ült, és több mint százmillió dollár kártérítést kellett fizetnie.
A Leonardo DiCaprio főszereplésével készült Wall Street Farkasa 2013-ban azonnali világhírnevet hozott a férfinek, aki azóta motivációs tréningeket tart elsősorban üzleti témában.