nlc.hu
Életmód

Időseket és fogyatékkal élőket használt ki a százmilliókat kaszáló orvosmaffia

Két elismert doktor volt a kulcsfigurája annak a bűnszervezetnek, amely idős és fogyatékkal élő embereket használt ki.

Ortopéd szakorvosok magatehetetlen, szellemileg sérült, demens embereken próbáltak meggazdagodni. Az esetre a Nemzeti Nyomozó Iroda a Nemzeti Védelmi Szolgálattal közösen jött rá. A Blikk cikkéből kiderül, hogy a két cég vezetőiből, két orvosból és két asszisztensből állt.

Háziorvos

A kép csak illusztráció. (Pexels)

Az általuk működtetett rendszer a következőképpen működött:

  • A gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó két vállalkozás képviselői, ellenszolgáltatásért cserébe megszerezték olyan öreg vagy fogyatékkal élők emberek adatait, akik otthonokban éltek. A közreműködő orvosok a vényeken feltüntetett páciensekkel többnyire nem találkoztak, a dokumentumokat úgy állították ki, hogy a szükséges vizsgálatokat nem végezték el.
  • A cégekkel kapcsolatban álló orvosok ezen személyek nevére vényt állítottak ki ortopéd gyógycipőkre, az ezek után járó állami támogatás összegét pedig megigényelték a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől.
  • Mire lebuktak, közel 200 millió forint jogosulatlan haszonra tettek szert. A cipőket az érintettek soha nem látták, azokat nemegyszer az otthonok alkalmazottai eladták.
  • A Blikk információja szerint az ügy két doktor főszereplője szakterületükön szép jövő előtt álló, elismert orvosok voltak. A rétsági dr. K. Gábor és a szegedi dr. B. Lajos kórházakban dolgoztak, de mindketten magánrendelést is fenntartottak. Utóbbi többgyermekes családapa.

Sajnos néha megdöbbentő hírek derülnek ki orvosokról. 2016-ban írtunk például arról a romániai ortopéd sebészről aki amellett, hogy hálapénzeket fogadott el, feltételezhetően gyerekeken végzett különböző kísérleteket. Az orvost őrizetbe vették, az eljárást megindították ellene.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top