
Tragédia rázta meg a kispesti Wekerletelepet. Az ott élő 68 éves Évát ugyanis a közelmúltban egy autós otthonától néhány száz méterre elgázolta, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az asszony – aki nemrég áttételes rákból gyógyult fel – súlyos koponyasérüléseket szenvedett és két nappal később a kórházban életét vesztette – számolt be a Bors.

Képünk csupán illusztráció (Fotó: Pixabay)
A szemtanúk szerint a 30-as sebességkorlátozás alatt álló övezetben egy sötét színű, teljesen csendben, ám nagy sebességgel kanyarodó elektromos autó indexelés nélkül ütötte el Évát, aki a becsapódás erejétől átrepült az út túlsó felére. Éppen egy olyan táblánál ért földet, amelyen a szomszédos játszótér és a két iskola miatt „vigyázz rám” felirat olvasható.
Az asszony fia, aki Londonban él, a történtek nyomán hazautazott. A férfi a Borsnak azt mondta „az egész család életét tönkretette a gázoló”.
Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt indult nyomozás.