nlc.hu
Életmód

A hormonális fogamzásgátlás komolyan befolyásolja a párválasztást

A fogamzásgátló szabotálhatja a szerelmi életed

A hormonális fogamzásgátló különböző mellékhatásairól egyre többet tudni – most kiderült, hogy az agyadat akár olyannyira is befolyásolhatja, hogy a kis fehér bogyó a párválasztásodba is beleszólhat.

Hayley és Peter 10 éves kapcsolatuk alatt megélték a legnagyobb érzelmi mélységeket (átélték egyikük szülőjének elvesztését) és magasságokat (együtt töltötték egyetemi éveik legfelhőtlenebb időszakát), sőt, még a kapcsolatok legnagyobb próbatételét (közösen vettek és felújítottak egy házat) is különösebb veszekedés nélkül átvészelték. Miután egy évtizede voltak együtt, illetve 5 éve házasodtak össze, a fiatal pár úgy döntött, eljött az ideje a gyerekvállalásnak. Ezért a 32 éves Hayley, aki kamaszkora óta hormonális fogamzásgátlót szedett, elhagyta a gyógyszert, majd felkészítette önmagát és Petert az ezt követő potenciális változásokra. „Minden, amire figyelmeztetett az orvosom, megtörtént: nagyon erős lett a menstruációm, a bőröm is kicsit rendetlenkedett. Viszont a doki szerint a tabletta abbahagyásának a libidómat is meg kellett volna növelnie, csakhogy én éppen az ellenkezőjét éltem át – mesélte a Capsule magazinnak. –

Borzalmas érzés volt beismerni, de egyszer csak rájöttem, hogy semmit nem érzek Pete iránt. Egyáltalán nem vonzódtam már hozzá.”

Hayley és Peter végül két év szenvedés után elváltak. De Hayley esete nem egyedi. Ceci Browning például a Hushed című podcastben mesélte el, hogyan változott meg az ízlése a gyógyszer hatására – igaz, ő Hayley-vel éppen ellentétes utat járt be. „Amikor először találkoztam egy volt barátommal, egyáltalán nem jött be. Jóban voltunk, de mással jártam, emiatt a kapcsolat miatt kezdtem el a hormonális fogamzásgátlást. Ezzel a pasimmal végül teljesen más okokból szakítottunk, de az első srác, aki iránt korábban minimális vonzalmat sem éreztem, hirtelen görög istenné vált a szememben. Pedig semmi sem változott, csak a tény, hogy gyógyszert szedtem – ezért néhány hónapra össze is jöttünk.”

Pár ölelkezik

Fotó: RapidEye/Getty Images

Agymosás

Nem véletlen, hogy két nő életét, na meg főleg a kapcsolatait, ennyire meghatározta a hormonális fogamzásgátlás – legyen az tabletta, injekció, a hormonális spirál vagy hüvelygyűrű; de mi most a leggyakoribb, fogamzásgátló gyógyszerként hivatkozunk rá – jelenléte a szervezetükben. Cserháti-Herold Janka, termékenységtudat-oktató és a gyengéd fogamzásgátlás szakértője megosztotta velünk, hogy a tudósok egészen konkrétan „megfigyelték, hogy nagyon sok esetben, ha a nő abbahagyja a fogamzásgátlót, egy idő után szakít a párjával. Ez pedig azért van, mert a tabletta szedése miatt bizonyos agyi területek is megváltoznak a nőknél, így például a libidónk vagy a párválasztásunk. Ezért fogamzásgátló szedése mellett másképp érzékeljük a feromonokat, ennek következtében pedig más párt választunk, mint hogyha nem szedünk gyógyszert”.

A szakértő elmondta, hogy evolúciósan olyan partnert keresünk, akinek az immunrendszere minél inkább különbözik a sajátunktól. Erre egy szuper kis rendszert alakított ki a szervezetünk, aminek küldöncei a feromonok, a felügyelői pedig az úgynevezett MHC-gének.

A feromonokról biztosan hallottál már, ez az az illatanyag, vagy pontosabban: egy hormon valójában szagtalan párlata, amivel az állatok és mi, emberek is kommunikálunk egymással, amikor a párzásra, párválasztásra kerül a sor. Mindenkinek más és más az egyedi feromonális illata, amit viszont az MHC (azaz a major histocompatiblity complex, magyarul fő hisztokompatibilitási komplex) szabályoz. A cél pedig, ahogy Csaba György, orvos-biológus, a a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének (GSI) alapítója fogalmaz Az ember illatkommunikációja című tanulmányában, hogy az MHC-génjeink, illetve az általuk szabályozott egyéni illatunk minél inkább különbözzenek egymástól. Ez jelzi ugyanis a női szervezet számára, hogy tőled eltérő immunrendszerű a gyermeked potenciális apja. Igen, ez fog vonzani még akkor is, ha a közeljövőben vagy egyáltalán nem tervezel szülni, merthogy az agyad számára az a legfontosabb, hogy „a legellenállóképesebb, tehát legperspektivikusabb utódot” hozd létre a pároddal, amit pedig a különböző MHC-k biztosítanak. És megsúgjuk, hogy azért imádod szagolgatni a szerelmed (mint Mia Thermopolis Michaelt a A neveletlen hercegnő naplójában), mert teljesen ellentétes az MHC-tek.

A neveletlen hercegnő

Jelenet A neveletlen hercegnő című filmből (Fotó: Profimedia)

Az ideális partner

Csaba György ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy „a fogamzásgátlókat szedő nők magukhoz hasonló MHC-vel rendelkező párt” keresnek. Ezt pedig egy általa idézett kutatás is alátámasztotta. A 2008-as tanulmány során különböző és hasonló MHC-jú férfiak pólóját adták nőknek, akiknek szaglás alapján értékelniük kellett, mennyire vonzódnak a ruhán lévő illathoz. A tesztet először fogamzásgátló szedése nélkül, majd gyógyszer mellett is elvégezték – ugyanazok a nők a tabletta hatására a sajátjukhoz hasonló MHC-génű férfiakat kezdtek előnyben részesíteni. Bár a tudósok bebizonyították, hogy a hormonális fogamzásgátlás megváltoztatja a nők vonzalmának irányát, annak okairól a tudomány egyelőre találgat.

 Az egyik magyarázat lehet az is, hogy a gyógyszer szedésének hatására gondoskodóbb típusú (mondhatni, feminin) személyek fognak bejönni. Sőt, kimutatták, hogy egészen konkrétan kevésbé férfias hangú, arcú és tulajdonságú pasikat választunk fogamzásgátló mellett, míg azt elhagyva kifejezetten maszkulin férfiak keltik fel az érdeklődésünket.

Mégpedig azért, mert a tabletta a terhességet utánozza, így ősi hagyományok szerint a várandós nők a rokonok törődésétől függtek. Az azonos MHC pedig ugye a családtagokra a leginkább jellemző, Csaba György esszéjéből pedig kiderül, hogy biológiailag kódolva vagyunk a vérfertőzés ellen: a rokonok illatát találjuk a legkevésbé vonzónak – ezt kavarja meg a hormonális fogamzásgátlás.

Pár ölelkezik

Fotó: izusek/Getty Images

És, ha ez még nem lenne elég, egy kutatás során azt is megállapították, hogy azok a nők, akik gyógyszer mellett választottak párt,

„alacsonyabb pontszámot értek el a szexuális elégedettség és a partnerükhöz való vonzódás skáláján, a kapcsolatuk során növekvő szexuális elégedetlenséget éreztek, és nagyobb valószínűséggel kezdeményeztek egy potenciális szakítást.”

Ugyan most nem azt mondjuk, hogy a szerelem kizárólag ösztönös szinten működik (nyilván sokkal összetettebb), de azért érdemes tisztában lennünk azzal, hogy Hayley-hez és Cecihez hasonlóan a mi agyunkat is áthuzalozza a hormonális fogamzásgátlás. Tehát ne szaladjon fel a szemöldököd, ha gyógyszer előtt és/vagy után máshogy választasz párt: nem veled van a baj.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top