nlc.hu
Életmód

Dobozban találtak egy kisfiút

65 év után kiderült a dobozban talált kisfiú személyazonossága

Az ügy az egyik legmegrázóbb megoldatlan bűntény az Egyesült Államok történetében.

1957 februárjában egy egyetemista egy kisfiú holttestére bukkant egy kartondobozban Philadelphia északkeleti részén, egy erdős területen. Az ijedt diák egy napot várt, hogy hívja a hatóságokat, akik viszont azonnal munkához láttak. Megállapították, hogy az öt év körüli gyermek gyilkosság áldozata lett és a halála után helyezték a dobozba, arra azonban nem sikerült fényt deríteni, hogy ki is volt a kisfiú és ki ölte meg. Egészen az idei évig – hatvanöt évvel az eset után végre kiderülhetett, hogy ki Amerika ismeretlen gyermeke.

Joseph Augustus Zarelli 1953. január 13-án született, és 4 éves volt, amikor meghalt – közölték a philadelphiai rendőrség tisztviselői decemberben egy sajtótájékoztatón, ahol beszámoltak a legújabb DNS vizsgálati technológia alkalmazásával elért áttörésről, amely az elmúlt években forradalmasította a régi ügyek megoldását.

Jason Smith rendőrkapitány elmondta, hogy a rendőrök még nem tudják, ki ölte meg a fiút, és azt sem, hogy milyen körülmények között halt meg, de a nyomozás folytatódik.

„Megvan a gyanúnk arra vonatkozóan, hogy ki lehet a felelős, de ezt nem oszthatjuk meg, mivel egy folyamatban lévő bűnügyi nyomozásról van szó” – mondta a tisztviselő.

Egy eset, ami megrázta egész Amerikát

A dobozban talált kisfiút csak a véletlennek köszönhetően fedezte fel a korábban említett egyetemista: a fiatal azért vágott át az egyébként elhagyatottnak számító erdős területen, mert egy közeli leányotthonhoz igyekezett egy találkára. A diák nagyon megijedt, amikor meglátta, hogy a magányos kartondobozban egy holttest van és azonnal elszaladt. Később aznap egy papnak mesélt az esetről, aki rábírta, hogy értesítse a rendőrséget.

A kiérkező helyszínelőket horrorisztikus látvány fogadta: egy alultáplált, meztelen kisfiú holtteste egy flanel pokrócba csavarva. Az egyik rendőr ötven évvel később azt mondta, hogy a babaszerű, törékeny gyerekholttest képe valami olyan, amit sosem fog tudni elfelejteni.

A boncolás megállapította, hogy a gyermeket halálra verték; a haja frissen volt vágva és a testén még hajcsomók voltak, ami arra utalt, hogy megpróbálták felismerhetetlenné tenni, a kéz- és lábujjai pedig ráncosak voltak, ami annak a jele lehetett, hogy közvetlenül a halál beállta előtt vagy nem sokkal utána egy ideig vízben volt. A nyomozók ezen kívül sebhelynek tűnő hegeket is találtak a bokáján, a lábfején és az ágyékán.

A helyszínelők egy kordbársony sapkát fedeztek fel a fiú holtteste mellett, amit egy környékbeli bolt tulajdonosa felismert: úgy emlékezett, hogy egy ismeretlen férfi viselte, aki egyedül ment be az üzletbe. A férfit azonban soha nem találták meg.

A rendőrség a kartondobozt, amelyben a fiút megtalálták, szintén egy közeli üzlethez vezette vissza: azt is meg tudták állapítani, hogy eredetileg egy mózeskosarat tartalmazott. Annak ellenére, hogy az üzletben csak készpénzzel lehetett fizetni, a nyomozóknak sikerült kideríteniük a lehetséges vevőt, de hamar fény derült arra, hogy az illető nem állhatott kapcsolatban a fiúval.

Az ismeretlen gyermek sírja

Az ismeretlen kisfiú sírja egy philadelphiai temetőben (Forrás: WikiMedia Commons)

A nyomok, az arcrekonstrukció és a Pennsylvania-szerte szétosztott több százezer szórólap ellenére a fiú személyazonossága ismeretlen maradt. Az évek során több lehetséges szál is felmerült: a rendőrség egy ideig még azt is vizsgálta, hogy a gyerek nem egy ötvenhatos magyar menekült-e, ám mindegyik feltételezés tévesnek bizonyult.

Több elmélet is létezik

Az összes nyom közül, amelyet a rendőrök követtek, kettő tűnt különösen ígéretesnek. Az első 1960-ra vezet vissza, amikor az ügyön dolgozó halottkém, Remington Bristow beszélt egy médiummal a rejtélyes fiúról. A látnok elvezette Bristow-t egy helyi nevelőotthonhoz, ahol éppen egy garázsvásár zajlott. A vásáron a halottkém észrevett egy mózeskosarat, ami ugyanannak a márkának tűnt, mint a kartondoboz, és olyan pokrócokat, amelyek hasonlítottak a halott fiú köré tekert takaróra. A férfi azt feltételezte, hogy a fiú az intézetvezető mostohalányának, egy hajadon anyának a gyermeke lehetett, akitől így szabadultak meg. A rendőrség egy darabig követte a nyomot, de végül arra jutottak, hogy zsákutca.

Hosszú hajas fantomkép

Frank Bender elmélete alapján készült fantomkép. Az igazságügyi szakértő azt gyanítja, hogy a fiút lányként nevelhették.
Forrás: Doe Network

A másik lehetséges megoldás negyven évvel később, 2002-ben került napvilágra. Ekkor egy „M”-ként azonosított nő elmondta a nyomozóknak, hogy a fiút az erőszakos anyja vásárolta meg 1954-ben. M azt állította, hogy a kisgyereket Jonathannak nevezték és az anyja fizikailag és szexuálisan bántalmazta. Miután Jonathan egyik este kihányta a vacsorára evett sült babot, M anyja mérgében halálra verte.

A történet hihetőnek tűnt, mivel a fiú gyomrában sült babot találtak, sőt, M azt is elmondta, hogy az anyja megpróbálta megfürdetni a fiút, miután megverte, ami megmagyarázhatta a vízben beráncosodott ujjakat is. Végül azonban a rendőrség nem tudta hitelt érdemlően alátámasztani az állítását.

Frank Bender igazságügyi orvosszakértő kidolgozott egy elméletet, miszerint az áldozatot lányként nevelhették fel. A teória alapjául a gyermek szakszerűtlen hajvágása szolgált, amelyet a jelek szerint sietve végeztek el, valamint az, hogy úgy tűnt, a szemöldökét csipesszel formára igazították. Bender 2008-ban nyilvánosságra hozott egy fantomképet a kisfiúról hosszú hajjal, de ez sem vezetett eredményre.

A mostani azonosítás után a rendőrség elmondta, hogy Josephnek már meghaltak a szülei, de vannak élő testvérei. Bár a gyilkos kilétével kapcsolatban nem árultak el semmit, sokan azt remélik, hogy hamarosan pont kerülhet a korábban megoldhatatlannak tűnő ügy végére.

(via, via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top