Tony Vaccaro: a divatfotós, aki találkozott Kennedyvel és szembenézett a halállal

Leéb Ádám | 2023. Február 17.
A szerencsének, a csokoládénak, a vörösbornak, valamint elszántságának köszönheti, hogy még mindig él – nyilatkozta Tony Vaccaro olasz-amerikai fotós a 100. születésnapján. Tony azon kevesek egyike volt, aki elmondhatta magáról, hogy nemcsak harcolt Normandiában a II. világháború idején, de a Covidot is túlélte.

Michelantonio Celestino Onofrio Vaccaro a pennsylvaniai Greensburgban született 1922. december 20-án egy olasz bevándorló család második gyermekeként. Szülei a dél-olaszországi Bonefróból származnak. 1926-ban a család visszaköltözött a Olaszországba, ahol nem sokkal később Tony édesanyját és édesapját is elveszítette. Apai nagyanyja nevelte fel.

Amikor kitört a II. világháború, Vaccaro visszaköltözött az Egyesült Államokba, hogy megússza az olaszországi katonai szolgálatot. Néhány hónappal később megkapta a behívót az amerikai hadseregbe. A 83. gyalogoshadosztály közlegényeként küldték Európába. Harcolt Normandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Németországban. Felderítőként lehetősége volt, hogy fotókat készítsen Argus C3-as 35 mm-es távmérős kamerájával. 21 évesen Tony Omaha Beachen szállt partra, hat nappal az első normandiai partraszállás után. Míg a frontvonalban harcolt, dokumentálta az eseményeket. Éjszaka harci sisakokban hívta elő fényképeit, a negatívokat pedig faágakra akasztotta. 1945 szeptemberében szerelt le a hadseregtől.

A háború után Németországban maradt, hogy az újjáépítést fotózza a Stars And Stripes magazin számára. 1950-ben tért vissza az Egyesült Államokba, hogy kipróbálja a reklámfotózást. Tony kora egyik legkeresettebb fotósa lett. Gyakorlatilag minden jelentős kiadványnál dolgozott: a Life Magazintól a Newsweeken át a Harper’s Bazaarig. Olyan hírességeket fotózott, mint John F. Kennedy, az USA 35. elnöke, Pablo Picasso vagy Sophia Loren.

Tony Vaccaro 2022. december 28-án hunyt el, nyolc nappal azután, hogy megünnepelte századik születésnapját. New York városa 2022. december 20-át hivatalosan Tony Vaccaro napjává nyilvánította.

Tony Vaccaro (Fotó: Profimedia)

Egy lezuhant német Focke-Wulf Fw 190-es vadászrepülőgép, Bajorország, 1945. július (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Amerikai katona fegyverével az Ardennekben, Belgium, 1944. december (Fotó: US Army Signal Corps/Tony Vaccaro/Getty Images)

V-2 rakéta a franciaországi Reimsben 1945. május 7-én (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Egy amerikai katona Neuss közelében, a rajnai csatában 1945. március 1-én (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Amerikai katona csókol arcon egy francia kislányt a felszabadított Saint-Briac-sur-Merben, 1944 júniusában (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Német katona hazatérése Frankfurtba 1946 márciusában. A férfi házát lebombázták és a családját sem találja (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Richard Nixon, az Egyesült Államok 37. elnöke családjával. Lányai, Tricia és Julie, valamint felesége, Patricia (Fotó: Tony Vaccaro/Profimedia)

Jackson Pollock, New York, 1953 (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Isabella Albonico modell és kalapja a New York-i Guggenheim Múzeum előtt (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Fürdőruhadivat az 50-es évek végén. A felvétel infravörös kamerával készült a Look magazin számára (Fotó: Tony Vaccaro/Profimedia)

Gina Lollobrigida (Fotó: Tony Vaccaro/Profimedia)

John F. Kennedy, az Egyesült Államok egykori elnöke (Fotó: Tony Vaccaro/Hulton Archive/Getty Images)

Maria Callas, Róma (Fotó: Tony Vaccaro/Hulton Archive/Getty Images)

Sophia Loren, 1954 (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Gwen Verdon táncos, New York (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Mary Jane Russell modell, 1951. (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Anna Magnani olasz színésznő szkanderozik Sugar Ray Robinsonnal Harlemben (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Pablo Picasso (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Marimekko ruhák egy helsinki divatfotózáson 1964-ben (Fotó: Tony Vaccaro/ Getty Images)

Hubert De Givenchy és Philippe Venet, Hubert párizsi otthonában (Fotó: Tony Vaccaro/Getty Images)

Tony Vaccaro Normandiában, a Caeni Emlékhelyen (Fotó: Charly TRIBALLEAU / AFP)

 

Forrás: via, via

Exit mobile version