Valaki barbár módon megcsonkított több fát Dunakeszin

S. Z. | 2023. Március 13.
Több fa törzsét mélyen átvágták a Duna partján, állítólag valakinek zavarta a panorámáját.

Az utóbbi napokban több vízparton álló fa törzsébe is mélyen belevágott valaki Dunakeszin, a Duna sor északi szakaszán.

Tóth Eszter, Dunakeszi főkertésze a Facebookon azt írta: „a fák törzsét kb. egy méter magasságban teljes keresztmetszetben átvágták, a fák életfolyamataiban a szállítószövetek átvágásával visszafordíthatatlan károkat okozva”. Hozzátette, hogy a kár több tízmillió forintban mérhető.

Tóth Eszter a Dunakeszi Postnak elmondta, hogy megtették a rendőrségi feljelentést, és kamera kihelyezését tervezik a területre. Emellett sajnos a biztonság miatt szükséges a fák kivágása, ezeket az illetékes vízügyi igazgatóság fogja megtenni.

Az Infostart helyi forrásokból úgy értesült, hogy valakinek a „kilátását, a panorámáját zavarhatták a fák”.

A főkertész kifejtette, hogy a parti sávban, főként ezen a szakaszon azért is veszélyes a fakivágás, rongálás, mert itt a folyó folyamatosan bontja a partfalat, sokszor nagyobb földtömeg szakad le, ezek a nagy fák pedig kiterjedt gyökérzetükkel tartják azt. Ha a fa elpusztul, a gyökere is elkorhad, és a partfal könnyebben károsodik, omlik le, helyrehozhatatlan károkat okozva a partfalban, az útban, a parti házsorban.

Korábban Nagykőrösön egy idős nő láncfűrésszel esett neki egy 30 éves tiszafának, mert a fa miatt nem látta az ablakából a buszmegállót. 

(Kiemelt kép: Facebook/Tóth Eszter – Dunakeszi Főkertésze)

Exit mobile version