A világhírű magyar jósnő, akinek befolyásos uralkodók, politikusok és üzletemberek kérték ki a tanácsait

A huszadik század első felének egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott jósnője, Terfren Laila pontosan úgy nézett ki, ahogy az egy nemzetközileg ismert orákulumtól és diplomás okkultistától elvárható: mindig egzotikus hindu leplekben és elegáns selyemturbánokban mutatkozott, a szemét pszichotikusan meresztgette, és olyan lehengerlő fellépése volt, akár egy ókori uralkodónőnek. Még a neve is úgy csengett, mint valami ősi varázsige (habár minden bizonnyal csak művésznév volt, amelynek jelentése: a nap felkel a hegyek mögül, de azért ezt nem muszáj elhinni). Terfren Laila valóságos világsztárnak számított az ezoterikus szakmában, Londontól New Yorkig, Berlintől Buenos Airesig mindenhol rajongók hada várta, befolyásos üzletemberek, ügyvédek, politikusok és uralkodók – azaz főként férfiak – fordultak hozzá tanácsért, jóslatait, jövendöléseit, kinyilatkozásait rendszeresen közölték a világlapok.

1912-ben – állítólag – megjósolta az első világháborút és Vilmos császár bukását, Ferenc Józsefet évekkel korábban tájékoztatta a Monarchia közelgő összeomlásáról, illetve Zita királynét arról, hogy legidősebb fiából, Ottóból soha nem lesz király, a román politikai elitnek meg megüzente, hogy a botrányba keveredett, majd hazájából gyakorlatilag száműzött Károly herceg hamarosan visszatér, és elfoglalja a trónt. Továbbá előre jelezte a ’29-es amerikai tőzsdekrachot, ahogy azt is, hogy a republikánus Hoover elnököt egy demokrata váltja, aki véget vet a szesztilalomnak (Hoover utódja, Franklin D. Roosevelt 1933-ban tényleg így is tett), valamint hogy Paul Doumer francia elnököt „egy olyan szobában fogják meggyilkolni, ahol sok könyv és kép van s a gyilkosa külföldi lesz” (1931-ben lőtte le egy orosz anarchista egy hotelben).

Karrierjét viszont elsősorban azzal alapozta meg, hogy a húszas évek második felében, a nagy francia frankpánik idején sikerrel nyugtatta meg a közvéleményt, miszerint a francia fizetőeszköz hamarosan újra szárnyalni fog; ezért – ismét csak tegyük hozzá, hogy állítólag – meg is kapta a becsületrendet. Egy legenda (mármint: egy saját maga által terjesztett legenda) szerint meg 1907-ben az olasz-svájci határon akadt össze az akkor még ismeretlen Mussolinivel, akinek megjövendölte, hogy „országa vezető embere lesz, és hazájának területeket fog szerezni”. Hosszú évekkel később, amikor ismét találkozott az immár teljhatalmú Ducéval, az nagy tisztelettel nyújtott neki kezet, ő pedig egy talizmánt ajándékozott a férfinak, ami megvédi a merényletektől – legalábbis így mesélte a turbános matróna, nekünk pedig semmi okunk kételkedni benne. 

Bár, amint látható, Terfren Laila fantasztikus prófétanői karrierje meglehetősen jól dokumentált volt, előéletéről olyan sokat nem tudni; ami nyilván részben tudatos misztifikáció eredménye lehetett, azaz a jósnő szándékosan keltett sűrű homályt a múltja körül, elvégre egy kis titokzatosság sosem árt, pláne a jövendőmondói iparban. A lapok egyébként többnyire Párizsban élő indiaiként hivatkoztak rá, ami annyiban stimmelt is, hogy a székhelye tényleg a francia fővárosban volt, és ő maga is franciául társalgott legszívesebben, noha számos más nyelven is kitűnően beszélt, nyilvános megjelenései alkalmával viselt ruházatai meg – ahogy azt fentebb már írtuk – inkább afféle eklektikus-orientális stílust tükröztek (mondjuk, hogy ezek mennyire voltak autentikusak, az jó kérdés). 1932 decemberében aztán, amikor a világjáró jósnő Budapestre látogatott sajtófőnöke, titkára (ez utóbbi talán a férje volt) és két médium társaságában, fény derült még valamire. Nevezetesen arra, hogy Terfren Laila, Mussolini felfedezője, a Francia Köztársaság kitüntetettje, a nemzetközi hírű látnok, az okkultista tudományok professzora (tényleg ez állt a névjegykártyáján)

valójában magyar.

Vagy minimum magyar származású. Ezt onnan tudjuk, hogy a hazai lapokban megjelent beszámolók szerint egyrészt kifogástalanul, szinte akcentus nélkül beszélt magyarul, másrészt meg ő maga sem titkolta, hogy magyar felmenőkkel is rendelkezik, habár erről a témáról kicsit mindig másként nyilatkozott: egyszer azt állította, hogy az anyja a Hortobágy környékén született, apja meg hindu volt, máskor meg azt, hogy a családja Temesvárról származik, és gyermekkorában költöztek Indiába. De olyat is mondott, hogy ő már Indiában született (egy Ramabenkanban nevű városban, ami valószínűleg nem létezik), és az anyai nagyapja volt magyar.

Egy későbbi interjúban pedig úgy mesélte, hogy az apja egy neves szikh orvos az indiai (ma pakisztáni) Lahorból, aki sokat utazgatott Európában, és Ausztriában megismert egy félig magyar, félig cseh lányt. Az ő kapcsolatukból született Laila, a Lajta folyó melletti Bruck an der Leitha (magyarul: Lajtabruck) városban, az osztrák-magyar határ mellett. A család aztán visszatért a Lahorba, ahol a lánnyal négyéves korában egy különös, megmagyarázhatatlan esemény történt: egy vízióban látta, amint az unokabátyja haldoklik. Amikor ezt apjának elmesélte, az sietve elrohant unokaöccséhez, akit pontosan olyan állapotban talált, ahogy azt Laila leírta. A kislányt ezután egy hindu főpaphoz (másik verzióban: török dervishez) vitték, aki okkulista őstehetséget fedezett fel benne (hogy a haldokló rokonnal mi történt, az sajnos nem derült ki). Ahhoz azonban, hogy folytathassa jósnői tanulmányait, a gyermeket Szingapúrban, egy hindu kolostorban kellett elhelyezni, így a család áttért a hindu vallásra. Amit vagy elhiszünk, vagy nem.

Az mindenesetre elképzelhető, hogy inkább azoknak a bennfentes és jól értesült (vagy magukat bennfentesnek és jól értesültnek láttatni kívánó) újságíróknak volt igazuk, akik szerint Terfren Laila karrierje igazából egy Dob utcai bérházból indult. Persze lehet, hogy a Dob utcát itt nem szó szerint kell érteni, hanem inkább csak a jósnő vélt vagy valós zsidó származására utal; ez egyébként nagyjából egybevág az Új Kelet (magyar nyelvű izraeli folyóirat) – azért nem feltétlenül megbízható – információival, miszerint Madame Laila

De ez tulajdonképpen mindegy is. Akár talpraesett pesti/temesvári zsidó lány volt, akár indiai misztikus látnok, akár mindkettő egyszerre, Madame Laila (így szerette magát szólíttatni) jövendöléseire mindenki odafigyelt (nem túlzunk: az interneten, egy párperces keresgélés után találhatunk korabeli német, angol, francia, spanyol, észt, litván, izlandi és chilei cikkeket is róla, és ez bizonyára csak a jéghegy csúcsa). Jósolt kézből, médiumokon keresztül, évente négy-öt alkalommal pedig mély transzba esett, és olyankor a világ folyását érintő nagy kinyilatkoztatásokat tett. A hazai kilátásokról ittjártakor rendkívül optimistán nyilatkozott:

„Erősen érzem, hogy rövid időn belül nagy, tartós és szerencsés változások következnek be Magyarország életében. Hamarosan elérkezik az idő, hogy a magyar nép, amely annyit szenvedett, fel fog virágozni és ő lesz Európa többi népe között gazdaságilag a legegészségesebb. Egy férfi lesz a hőse ennek a nagy felvirágzásnak, de e férfi nevét két hétig még nem mondhatom meg. (…) Magyarország nem volt, hanem lesz!”

1930-ban Berlinben – ahová a hírek szerint egy prominens német politikus meghívására érkezett – meg a következőket prognosztizálta:

• Magyarország trónjára egy angol lord kerül (hát, ez sajnos nem jött be).
• Hugo Eckener mérnök, a Zeppelin-hajók tervezője csodálatba ejti a világot újabb léghajóival (valójában hét évvel később a Hidenburg-katasztrófa örökre véget vetett a léghajók korának).
• A következő háború a Balkánon fog fellángolni (ezt a pontot akár meg is adhatjuk, elvégre ott mindig van valami galiba).
• Egy újabb világháború azonban ki van zárva, mert a „bámulatos német technika visszariaszt mindenkit a következményeitől” (majdnem bejött!).
• Mahatma Gandhi megéri India függetlenné válását (éppenséggel pont megérte, de olyan sok öröme nem volt benne, az 1947-ben függetlenné vált ország ugyanis két részre szakadt: Indiára és Pakisztánra, miközben a hinduk és a muzulmánok egymást mészárolták nagy nekibuzdulással. Gandhit egy évvel később lőtte le egy hindu merénylő).
• A Szovjetunióban 15 hónapon belül kitör az ellenforradalom (tulajdonképpen lehet, hogy megtörtént, csak a kommunista propaganda elhallgatta).

Sajátos, mondjuk úgy természettudományos alapokra helyezett munkamódszeréről így mesélt egy interjúban:

„Én tulajdonképpen azt mondom, ami megvan, a jelent és csak ritkán a jövőt. Mert jövőt jósolni tulajdonképpen nem lehet. Természetesen tudok írásból is jellemképeket adni, vagy sorsokat elmondani, de hát én különben sokkal komolyabb dolgokkal foglalkozom. Médiumomat elaltatom, de ne gondolja, hogy holmi hipnózissal, mert elég hogyha kétszer végighúzom homlokán a kezemet, máris átveszi a belőlem kiáradó fluidumot. (…) „A médium átveszi a vele szemben ülő kliens sugarát is. Természetesen tárgyaknak vagy leveleknek is éppen úgy át tudja venni a médium a sugarát, mint élő emberektől.”

Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy klienseinek többsége férfi, mégpedig komoly, köztiszteletben álló, nagy hatalmú férfi:„Hozzám nők nem igen járnak, mert én szerelmi ügyekkel, meg hasonlókkal nem foglalkozom. Én gazdasági, üzleti ügyekben adok a férfiaknak tanácsokat. Hogy belevágjon-e egy üzleti vállalkozásba, vagy sem! Meg, hogy vegyen-e bizonyos részvényeket, vagy sem. Mikor adjon el és mikor vegyen… Meg a politikai kérdésekben konzultálok a férfiakkal.”

Aligha meglepő, hogy az újságírók elég gyakran érdeklődtek Madame Lailánál arról, hogy mit szán a sors a korszak talán legmeghatározóbb európai politikusa, vagyis Adolf Hitler számára. Egy francia lapnak, az 1940-ben náci kollaboránssá váló Le Matine-nak 1933-ben így nyilatkozott a Führerről (akivel állítása szerint korábban már személyesen is találkozott, de ennek részleteire sajnos nem tért ki):

„Közel esztendeje, hogy egy berlini lapban közzétettem jóslatomat Hitler uralomra kerüléséről. Szinte pillanatnyi pontossággal megjósoltam, mikor kerül a német birodalom élére, most pedig megjövendölhetem azt is, hogy amilyen váratlanul jutott hatalomra, éppen oly váratlan és gyors lesz a bukása. Nem tudom előre meghatározni pontosan a bukás napját, de már egész közel van. Ami Németország jövőjét illeti, látomásaimban egész sötétnek és keservesnek látom azt. A németek kitűnő munkások, de csakis munkások, akiket úgy lehet vezetni, mint a birkákat. Mielőtt Hitler és Papen teljesen eltűnnének a német közéletből, új diktátor fog jelentkezni Németországban, ez a diktátor azonban nem a német császár lesz.”

Érdekesség, hogy Franz von Papent állítólag furfangos mókusnak nevezte (mármint így, magyarul!), amit a francia riporter becsülettel fel is jegyzett, abban a hiszemben, hogy valamiféle ősi hindi vagy szanszkrit kifejezés.

A Dob utcai prófétanő a háború után is aktív maradt, sőt: újabb világégést vizionált, afféle nagyszabású világok harcát:

Természetesen a kommunizmus jövőjéről is határozott véleménye volt. Bár a diagnózist helyesen állította fel, a végső (?) összeomlást illetően azért jó pár évtizedet tévedett:

1950: „A kommunizmus halálra van ítélve, mert diktatúra. Marx nem így gondolta ezt a diktatúrát. Nem számolt az emberi lélekkel. A mai orosz rezsim nem egyéb, mint a régi cári diktatúra ellenkező előjelű formája. Azért van ma diktatúra Oroszországban és a népi demokráciákban, mert a cárok minden politikai ellenfelüket Szibériába küldték. A mai orosz rendszer nem egyéb, mint a bosszúérzés kiélési formája.”

1961-ben továbbra is bizakodón tekintett a jövőbe: „Fidel Castro bármely pillanatban eltűnhet a világszínpadról. A szovjetkommunizmus hatalma pedig öt éven belül a múlté lesz. A csatlós államok felszabadulnak, és a századforduló körül újból szabad és megelégedett népek élnek a földön.”

1965-ben viszont már így pontosított: „A szovjet rendszer fennmarad, de alapvető változásoknak lesz tanúja a világ. A szovjet polgárok egyre többet követelnek, s a jelenlegi termelési viszonyok mellett nem képes kielégíteni a rendszer a dolgozók igényeit. Ezért egyik átszervezés a másikat éri, s a folyamat a rendszer belső képének alapos változásához vezet.”

Terfren Laila egészen a hatvanas évek közepéig aktív volt (ekkoriban már Mexikóban élt egyébként), utána eltűnt a színről; talán meghalt, talán csak visszavonult, hívei pedig lassan elfeledkeztek róla. Hogy valójában ki volt ez a csodálatos magyar asszony, az azóta sem derült ki.