Otthon

83 éve égett le Hindenburg, a repülő propaganda monstrum

1937. május 6-án égett le a Hindenburg német Zeppelin-léghajó. De, hogyan lett a mindenkit lenyűgöző repülő óriásból, a légközlekedés egyik legemlékezetesebb szerencsétlensége?

Nagyot álmodott az 1920-as évek végén a Zeppelin-társaság, amikor kitalálták, hogy interkontinentális kereskedelmi utazásokra alkalmas léghajóflottát hoznak létre, s alapjaiban változtatják meg ezzel az utazási szokásokat. A kezdeti tervek, az LZ 128-as hajó terveit, egy brit katasztrófa miatt elvetették, majd az ennél sokkal méretesebb LZ 129-en kezdtek dolgozni, ami később Hindenburg néven vált ismertté. 

A Hindenburg léghajó Lakehurstban

A Hindenburg léghajó Lakehurstban (fotó: Ewing Galloway / Alamy / Alamy / Profimedia)

A léghajó monstrum építése 1931-ben kezdődött, többen már ekkor rossz előjelnek tartották, hogy a vállalat, a korábban említett brit R-101 roncsaiból vásárolt fel dúralumíniumot, s ezeket is felhasználták a Hindenburg építésekor. A munkálatok egészen 1933-ig, Hitler hatalomra jutásáig csigatempóban haladtak, ám a léghajóval, a német erőt akarták szimbolizálni, így annak építését rohamtempóban kezdték folytatni. A Hindenburg első útjára 1936, március 4-én került sor. Majd a következő hetekben több olyan próba, vagy inkább propagandautat tett meg, amelyre számos fotóst és újságírót is meghívták, hogy beszámoljak a német csodáról. A náci vezetésnek nem számítottak a rossz időjárási viszonyok, ahogyan a tervezők könyörgése sem arra vonatkozóan, hogy több tesztet, próbautat végezzenek. Ennek egyik következménye lett, hogy az egyik propaganda úton a felszállás után a léghajó hátsó része megsérült, a földhöz csapódott. Természetesen a sérülések azonnali javítására kötelezték a vállalatot, majd újra egy 74 órás útra küldték a Hindenburgot a Rajna-vidékre, ahol  hangszórókból sugárzott zenével, beszédekkel és leszórt horogkeresztes röplapokkal kellett támogatnia Hitler újrafegyverkezési tervét. Amikor pedig megjelent az 1936-os nyári olimpián, a berlini stadion felett, a nemzet felsőbbrendűségét hirdető léghajót 3 milliónál is többen látták egyszerre. 

Aokan meghaltak a Hindengburg legénységéből

A propaganda repkedések mellett a Hindenburg megkezdte a rendszeres légi szállítást is, ahogyan tervezték az Atlanti-óceán felett. Népszerű volt, hiszen két és fél napos idejével, lekörözte a kor leggyorsabb hajóit is. Persze mélyen a zsebébe kellett nyúlnia az embernek, ha léghajóval akart Frankfurtból a New York melletti Lakehurstba utazni. 1937-re dupla annyiba került egy jegy a Hindenburg ezen útjára, mint a óceánjáró első osztályú járatára.  De az utasok mellett a légipostából is komoly bevételre tettek szert az üzemeltetők.  A fedélzeten – komolyan óvintézkedések mellett – még dohányzószoba és bár is volt, de saját konyha, étterem, kisebb hálókabinok , és repülés alatt kinyitható ablakok is voltak.

Hindenburg léghajó 1936-ban
Megnézem
Összes kép (7)

A Hindenburg Brazíliától, az Egyesült Államokig megannyi országban járt. 1937-re rekordszámú utat terveztek a léghajóval, amit a téli leállás alatt kissé átépítettek.  Az év első amerikai útjára 1937. május 6-án érkezett meg, ám máig rejtélyes körülmények között, a német monstrum leszállás közben kigyulladt, és teljesen megsemmisült Lakehurtsben. Fedélzetén kilencvenheten voltak, melyből harmincöten életüket vesztették. Tény, hogy leszálláskor a gépet nagyon rossz időjárási viszonyok fogadták, s a földi irányítás azt javasolta a kapitánynak, hogy húzza el a landolást. Ennek a kérésnek a kapitány eleget is tett, s csak órákkal később tért vissza a leszálláshoz.

Azonban hiába eresztették ki megfelelő ütemben a gázt, a hajót nem sikerült vízszintes helyzetben tartaniuk, így további 1100 kg ballasztot dobtak le. Több eszközzel is próbálták lenyomni a léghajó orrát, majd 60 méterrel a talaj felett járták, amikor a horgonyköteleket is leeresztették. Alig pár perccel később a légi csoda lángra lobbant.  Rejtélyek és titkok övezik ma is a léghajó tragédiáját, bár a hivatalos vizsgálat szerint a tüzet a légkör statikus kisülése okozhatta, sokan ma is azt feltételezik, hogy náciellenes szabotázs történt, ám ezt egy 2012-es kísérletsorozatban teljesen kizárták.

A Hindenburg katasztrófájával, a léghajók kora leáldozott.

Rejtélyek és közlekedési tragédiák:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top