Fotó

10 ritkán látott felvétel a Hindenburg léghajó 80 éve történt katasztrófájáról

A Hugo Eckener alkotta Zeppelin a náci németország igazi büszkesége volt. A közel Titanic méretű léghajót kizárólag kereskedelmi céllal, interkontinentális utakra tervezték, ám első amerikai útján, 1937. május 6-án leszállás közben máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt és teljesen megsemmisült Lakehurstben. A balesetben a fedélzeten lévő 97 ember közül 35-en életüket vesztették. A tragédiát számos filmen, fényképen megörökítették, a léghajók kora leáldozott a katasztrófa hatására.

Az utasok és a legénység tagjai közül többen kivetették magukat az ablakon, hogy ne égjenek halálra a Hindenburgban. Legtöbbjük, akik az A fedélzet közösségi helyiségeiből ugrottak ki, túlélték a katasztrófát. A hajó belsejében, a többi között az utaskabinokban tartózkodók szinte kivétel nélkül meghaltak a tűzben.

Néhány szakértő úgy vélte, hogy az utolsó éles forduló túlterhelte a hajót, aminek következtében egy merevítő huzal elszakadt, és felhasította az egyik rekeszt, amelyből hidrogén szabadult ki, majd a levegővel keveredve berobbant.

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

Címlapon a Zeppelin-katasztrófa. A tűz a léghajó hátsó, felső részén keletkezett,
és a lángok pillanatok alatt elborították az egészet. (Fotó: Profimedia)

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

A Hindenburg léghajó a hangárban, indulása előtt (Fotó: Fox Photos/Getty Images) 

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

A léghajó leszálláshoz készül a New Jersey beli Lakerhurstben 1937. május 6-án. Percekkel később történt a katasztrófa.
(Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection) 

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

Luxuskörülmények a Hindenburg fedélzetén (Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection)

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

Az utasok kabinja belülről – emeletes ágy, hideg és meleg víz,
és lehajtható íróasztal is volt a helyiségben (Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection)

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

A léghajó Berlin felett (Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection) 

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

A katasztrófa pillanatai sorozatfelvételen (Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection)
 

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

A hivatalos vizsgálat szerint a tüzet a légkör statikus kisülése okozhatta, azonban sokan feltételezték, hogy náciellenes szabotázs történt. (Fotó: Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection) 

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

Fotó: Profimedia/Archives/Everett Collection 

Ritkán látott fotók a 80 éve történt Hindenburg-léghajó katasztrófáról

A Zeppelin maradványai (Fotó: Getty Images)

Forrás: Wikipedia, Getty Images

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.