nlc.hu
Életmód

Zalaegerszegi társasház-tűz egy e-roller miatt

Egy töltőn hagyott roller miatt égett ki 16 lakás Zalaegerszegen

Szerencsére mindenki ki tudott menekülni az égő épületből.
lakástűz,

Több lakás teljesen kiégett egy zalaegerszegi társasházban, ahol egy töltőn hagyott elektromos roller okozott tüzet – számolt be az RTL Híradó. A tűz pillanatok alatt tovább terjedt, tűzoltók és rendőrök menekítették ki az ott élőket.

Egy lakót füstmérgezéssel vittek kórházba a mentők, heten pedig a helyszínen kaptak ellátást.

Varga Diána azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy képtelen lett volna feldolgozni, ha bárki súlyosan megsérül, ugyanis az ő földszinti lakásuk gyulladt ki. Feltette töltőre a gyerekek elektromos rollerét, majd elmentek a boltba. Csak az édesanyja maradt otthon egyedül, ő hívta fel telefonon, hogy azonnal jöjjön, mert ég valamit a gyerekszobában. “Futottam haza, de mire hazaértem, már égett az egész ház” – mondta el. Mindenük odaveszett. Három gyermekével, a párjával és az édesanyjával együtt a testvére fogadta be őket. “Egy világ omlott össze bennem. Most már nem mondhatom azt, hogy hazamegyek” – nyilatkozta könnyek között.

Az épület oltásán közel 30 tűzoltó dolgozott, a tűz összesen 16 lakásban pusztított. 

49 lakó átmenetileg rokonoknál, barátoknál húzza meg magát, egy családnak pedig az önkormányzat biztosít szállást.

Kiemelt fotó forrása: RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top