Fogadjunk, te sem tudtad, hogy így is lehet használni a papírtörlőtartót

nlc | 2023. Június 08.
Dobj el mindent, mert ezt a trükköt minden túlzás nélkül muszáj azonnal kipróbálnod! Helyet is felszabadíthatsz vele a konyhapulton.

A TikTok kiapadhatatlan forrása a konyhai trükköknek, és bár gondolhatnánk, hogy már mindent láttunk, szó sincs róla. A következő megoldás rengeteg felhasználó számára eddig teljesen ismeretlen volt. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, nekünk is egészen új perspektívába helyezte a papírtörlő használatát.

A trükk mindössze annyi, hogy a szokásos asztali papírtörlőtartót egy ügyes mozdulattal a konyhaszekrény polcára akasztja, ahonnan bármikor letéphető egy újabb darab.

A @cippirippicippi felhasználó videója több mint 21,6 millió megtekintésnél jár. Ezen kívül 1,1 millió kedvelést, 129 000 mentést és 6 000 megjegyzést szerzett már. De nemcsak a számok érdekesek, hanem az a fajta döbbenet, amiről a kommentelők számoltak be.

Mások azonban úgy gondolják, hogy ez csak @cippirippicippi találmánya, és értelmetlen:

Ez klassz, meg minden, de a legtöbb embernek ajtók vannak a szekrényein” – írta egyikük, amit azzal egészített ki egy másik kommentelő, hogy: „Ha ez igaz, akkor miért van lába?

via

Exit mobile version