Folytatódik az És egyszer csak (And Just Like That) című sorozat, és ennek apropóján egy párkapcsolati szakértő azt jósolja, hogy sokan elgondolkodnak majd azon, hogy adjanak-e egy második esélyt egy volt partnerüknek, hiszen ha minden igaz, a második évadban visszatér Carrie Bradshaw egykori szerelme, Aidan Shaw, akit ugye John Corbett alakít.
Emma Hathorn, a Seeking nevű társkereső oldal munkatársa szerint vannak előnyei és hátrányai annak, ha felmelegítjük a káposztát. Szerinte fontos, hogy mielőtt újból összejönnénk az illetőkkel, felmérjük, hogy sikerült megoldani azokat a problémákat, amik az első alkalommal komoly terhet róttak a kapcsolatra. Persze azt sem árt kideríteni, előnyére vagy hátrányára változott-e a másik fél, és bármennyire is csábító azonnal belevetni magunkat a közepébe, érdemes inkább szépen-lassan haladni.
Hozzátette, nem szabad elveszíteni magunkat a kapcsolatban, nem szabad, hogy csak ez határozzon meg minket, mindenkinek jobb lesz, hogy olyan dolgokra is szánunk időt, amik nekünk fontosak. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, de a kommunikáció mindennek a kulcsa, ha bármilyen figyelmeztető jellel találkozunk, ami arra utal, hogy a régi problémák újra előbukkanhatnak.
Emma Hathorn emellett nem szabad, hogy a nosztalgia vezéreljen minket, a múlt az a múlt, inkább arra kell összpontosítani, hogy mi történik a jelenben, hogyan érezzük magunkat most a kapcsolatban, és a régi emlékek helyett szerezzünk inkább újakat.
(via Daily Star)