Úgy tűnik, manapság nagy divat lett vadállatokkal haverkodni. Nemrég írtunk egy indiai férfiről, aki egy krokodillal ápolt mély barátságot, most pedig egy másik férfi videója terjed vírusként a TikTok-on, miután egy wisconsini tónál valószínűtlen barátságot kötött.
Rex Colubra 2021-ben lépett fel a TikTok-ra, hogy megossza, új barátra tett szert – egy sügérre, akit Elvisnek nevezett el.
„Korábban kifogták a horgászok, innen a megcsonkított arca. Ezért hívom Elvisnek” – írta a tiktokker, aki saját profilt is létrehozott a halnak @Elvisthesmallmouth néven.
Az egykori lelkes horgász elmondta, hogy “eldobta” a “botját és a felszereléses dobozát egy GoPro-ért és egy szemüvegért, miután búvárkodás során azt tapasztalta, hogy mennyire hihetetlenül kíváncsiak és tudatosak a halak.
Colubra egy november 22-i videóban elmondta, hogy a kis fickó követte őt 13 hónapon keresztül, 12 különböző merülés során. A férfi az egyik videójában azt is bebizonyította, hogy magához tudja hívni a halat.
Egy június 13-án posztolt TikTok-ban Colubra azt írta, hogy egyszer nyolc hónapig nem látta a halat, de szerencsére később újra találkoztak, és azóta is jóban vannak.
Kiemelt kép: Instagram