Hajdu Steve a fogyása után: „Néha, mikor hátrafele megyek, rálépek a saját seggemre”

T. D. | 2023. Június 30.
Legalább poénosan fogja fel.

Hajdu Steve az elmúlt években komoly súlyfeleslegtől szabadult meg, ám az eredménnyel nem teljesen van megelégedve. A színész a Gyertek át! című műsor legutóbbi adásának az egyik vendége volt, ahol kiderült, nem mindennapi gondolatai vannak a saját fenekéről. A műsorvezető, Sebestyén Balázs minden jelenlévő celebről felolvasott pár mondatot, a többieknek pedig ki kellett találniuk, kiről van szó. 

Fotó: Vörös Szilárd

Steve ezt a jellemzést kapta: „Utálja, hogy „Batman-segge” van. Szerinte a feneke úgy néz ki, mint mikor a denevérember leereszti a szárnyait, és azok szomorúan lógnak a föld felé. Akármit csinál vele, nem tud kerekebb lenni. Ha rajzolna rá két szemet, olyan lenne, mint Horst Tapper arca.” 

Megyeri Csilla egyből kitalálta, itt bizony Hajdu Steveről van szó, ugyanis ő az, aki sokat fogyott. „Amióta lefogytam, olyan testrészeim lógnak, meg nyúlnak le, amire nem számítottam. Tehát néha, mikor hátrafele megyek, rálépek a saját seggemre. Kegyetlen” – fogalmazott a színész. 

Exit mobile version