A maga nemében hiánypótló alkotással jelentkezett a Libertine Könyvkiadó. A Szöveglelő, ami az idei könyvhétre jelent meg, egy irodalomterápiás kézikönyv arra vonatkozóan, hogy mit olvassunk életünk bizonyos pontjain, amikor szükségünk van némi útmutatásra.
Fekete Edina sokaknak ismerős lehet, hiszen az ő nevéhez fűződik az akonyvlegyenveled Instagram-fiók, emellett irodalomterapeutaként is tevékenykedik, és egyike volt a kötet szerzőinek.
Mielőtt rátérnénk a Szöveglelőre, kérlek, mesélj nekem kicsit az irodalomterápiáról. Egy teljesen laikusnak mit kell erről tudnia?
Ez egy művészetterápia, a zeneterápiával, táncterápiával, képzőművészet-terápiával tartozik egy halmazba, vagyis egy művészeti ágat használ az önismeret mélyítésére. Általában csoportban történik, de egyéni formában is létezik. Már az ókorban is tudták, hogy az olvasmányok hatnak a személyiségfejlődésre, segítenek a nehézségek leküzdésében, de csak az 1800-as évek elejétől használták tudatosan a módszert az egészségügyben. Magyarországon az 1950-es évektől van jelen, először csak kórházakban, később már egészségesek fejlesztésére is alkalmazták, az utóbbi öt-tíz évben kezdett el igazán ismertté válni a köztudatban.
Főként szépirodalmi szövegeket használunk, de tulajdonképpen egy dalszöveg, graffiti, képregény is lehet olyan szöveg, ami azt támogatja, hogy saját önismereti témáikra fókuszáljanak a csoporttagok. Irodalomterápián az olvasmányok feldolgozása mellett pedig fontos szerepe van a kreatívírás-feladatoknak is, melyek során a csoporttagok maguk hoznak létre az önvizsgálatot segítő szövegeket.
Fekete Edina irodalomterapeuta (Fotó: Neményi Márton)
Hogy kell elképzelni egy ilyen ülést?
Sokféle csoport létezik. Lehet tematikus, mikor egy adott témára vagy adott helyzetben lévőknek hirdetjük meg: például barátságról, testvérkapcsolatról szól, vagy elváltaknak, kisgyerekes szülőknek vagy éppen daganatos betegeknek, terhespatológián veszélyeztetett terheseknek nyújt segítséget. Itt olyan szövegeket viszünk, amik segítenek az adott élethelyzet problémáival való megküzdésben. De olyan is előfordul, hogy egy adott könyvhöz kapcsolódik a téma. Nemrég olyat csoportot tartottam, ahol egy népszerű kisregényben megjelenő témákról beszélgettünk. Ez utóbbi, mikor előre megmondjuk, hogy milyen szöveggel fogunk dolgozni, ritka, a csoport résztvevői nem szokták tudni előre.
Utóbbi kicsit olyan, mintha ez egy könyvklub lenne. Mi a különbség a kettő között?
A könyvklubban a könyvről beszélnek, annak szereplőiről, cselekményéről. Irodalomterápián pedig önmagukról. A szöveg csak ugródeszka ahhoz, hogy az abban felmerülő témákat elkezdjék átgondolni a saját életükre vonatkoztathatóan, és azt megosszák.
Milyen szerepe van ebben a terapeutának, hogyan tudja átvezetni a résztvevőket a folyamaton?
Kérdéseivel, a csoporttagok egymáshoz való kapcsolódásának elősegítésével, a megosztásban elhangzottak visszatükrözésével abban segíti a tagokat, hogy saját érzéseikre figyeljenek, önmagukról beszéljenek. Például, ha az Anna Karenináról van szó, akkor ne a címszereplőről meséljen, hanem arról, milyen saját nehézségeire, élményeire vonatkozó gondolatok, érzések jöttek fel benne a szöveg hatására. Az igazán bizalmi légkör a zárt csoportoknál tud kialakulni, ahol hetente, kéthetente, havonta gyűlünk össze, itt azt érezhetik a résztvevők, hogy lehetnek őszinték és levehetik az álarcot. Vannak nyílt csoportok is, ezek azoknak szólnak, akik nem tudnak elköteleződni egy hosszú folyamatban, vagy csak meg akarnak ismerkedni magával a módszerrel. Mindkettőről elmondható, hogy tudnak nagy felismerések születni.
Könnyen nyílnak meg az emberek mások előtt?
Vannak technikák, amivel ezt elő tudjuk segíteni. Egyrészt magának az irodalomterapeutának a személyisége és a példamutatása nagyon fontos, hogy támogatóan, empatikusan és elfogadóan reagál a megosztásokra, és erre ösztönzi a csoporttagokat. Másrészt az elején tisztázott csoportnormák alapján a csoportban elhangzottakat védi a titoktartás, és nincs ítélkezés, minden vélemény, minden megosztás, érzés, gondolat valid. Jellemző egyébként, hogy aki már volt valamilyen önismereti folyamatban, az sokkal hamarabb nyit, akár már az első alkalommal is, és ez bátorítja a többieket is. De alapvetően, ahogyan épül a bizalom, úgy lesznek egyre mélyebbek a csoporttagok megosztásai.
Fotó: Neményi Márton
Ritka manapság az a közeg, ahol tényleg ítélkezés nélkül tud az ember megnyílni…
A hétköznapokban sajnos gyakran az ítélkezés és negatív reakció köszön vissza, pozitív értékelést vagy kommentet nem, vagy csak ritkán kapunk. Irodalomterápiás csoporton azonban egy olyan közeg tud kialakulni, amiben nagyon ritkán van részünk. Megoszthatjuk a legtitkosabb gondolatainkat, félelmeinket, érzéseinket és empatikus reakciókat kapunk. Nagyon felszabadító tud lenni.
Térjünk akkor át a beszélgetés apropójára, a Szöveglelőre. Aki esetleg még nem hallott volna róla, ez egy irodalomterápiás kézikönyv, ami száz különböző problémára fókuszál, és arra kínál olvasnivalót. Mi volt az első gondolatod, amikor szóba jött a kötet gondolata?
Őszintén? Az, hogy ez egy óriási munka (nevet), hiszen az ember ajánl másoknak könyveket, de itt ennél sokkal többről van szó.
Száz témát szedtünk össze, és mindegyikhez került három olyan kötet, amiről részletesen kifejtük, milyen önismereti kérdések átgondolását segíti elő, és még ajánlunk további, öt-tíz, az adott témához illő könyvet.
Ha jól tudom, tízen dolgoztatok rajta irodalomterapeuták, illetve Dr. Németh Anna Luca, aki az egész projektet koordinálta szerkesztőként. Honnan jöttek a témák?
Arra törekedtünk, hogy olyan témákat fogjunk meg, amivel egy hétköznapi ember is találkozik. Szerelem, munkahelyi problémák, párkapcsolati, családi kérdések stb., tényleg a mindennapok gondjai találhatóak meg benne. A csoportjainkon a normatív krízisek kapcsán – hiszen ezekkel dolgozunk – nagyon sok téma feljön, így mindenkinek volt már, ha úgy tetszik, egy szövegadatbázisa ezekhez, amiből dolgozott.
Emellett azért tabutémákkal is lehet találkozni.
Igen, én írtam például az örökbefogadásról és a meddőségről, amihez nem volt könnyű olyan olvasmányokat találni, amik nem felszínesen, cukormázasan érintik a témát. Végül találtam komplexebb regényeket, de feladta a leckét. Szerencsére az utóbbi időben tendencia, hogy tabutémákhoz nyúlnak a szerzők. Az öngyilkosság például mostanában már sokszor felmerül a könyvekben, főleg az ifjúsági irodalomban, és én ezt jó dolognak tartom. Nem értek egyet azzal, hogy erről nem szabad olvasni, erről nem szabad beszélni a gyerekekkel, mert pont, hogy beszélni kell róla.
Fotó: Neményi Márton
Hogyan választottátok ki, hogy ki, melyik témát dolgozza fel?
Alapvetően szempont volt, hogy kinek mi az alapvégzettsége. Volt köztünk pszichiáter, pszichológus, gyászterapeuta, én mentálhigiénés szakembernek képződöm, ehhez kapcsolódóan osztottuk szét a feladatokat. Például az alkoholizmusról, lelki betegségekről szóló részt pszichiáter szerző írta, a daganatos betegségek témáját ilyen betegek rehabilitációjában részt vevő szerzőtársunk dolgozta fel, az LMBTQ-témákat az érintett személyekkel dolgozó pszichológus. Az is közrejátszott a témák szétosztásában, hogy ki, milyen irodalomterápiás csoportokat tartott eddig, hiszen ez sok tapasztalatot adott a szövegválasztáshoz.
A Szöveglelő egyedülálló itthoni viszonylatban, hiszen nem egy szépirodalmi mű, hanem tulajdonképpen, ha mondhatom ezt, egy önfejlesztő kötet, abból is leginkább a „do it yourself” változat. Szerinted egy átlagos ember tudja majd ezt jól használni anélkül, hogy egy terapeuta vezetné mellette?
Irodalomterápiás szemléletűek a szócikkek, ami azt jelenti, hogy nagy vonalakban, de spoilermentesen leírjuk a választott szöveg témáját, és hogy annak kapcsán milyen önismereti kérdések merülhetnek fel az olvasóban, amikre megkeresve a saját válaszait, fejlődhet az önismerete, ösztönözheti arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzen a témáról a releváns kapcsolataiban. A Szöveglelővel olvasás tehát a magányos olvasásnál egy lépéssel közelebb visz az irodalomterápiás csoportban végzett munka felé.
Miben más ez, mint egy sima könyvajánló?
Nem azt mondjuk el benne, hogy miért olyan izgalmas a történet, hanem, hogy az olvasó hogyan tud fejlődni általa, és milyen szempontok szerint tudja továbbgondolni. Egy jó könyv soha nem addig tart, míg az utolsó oldalt elolvassuk. Gondolatban akár hetekig velünk marad, és elindíthat változást az életünkben.
Fotó: Neményi Márton
Fel lehet ismerni a saját elakadásainkat?
Abszolút. A könyvek sokat tudnak segíteni abban, hogy valaki rájöjjön, ő is érintett abban a témában, amiről olvas. Például nem mindenki tudja, hogy egy bántalmazó kapcsolatban él, de ha mondjuk egy könyv alapján felismeri, hogy ilyen szituációban van, akkor azért felsejlik benne, hogy talán nincs minden rendben. És egyrészt a segítő kérdések mentén el tud indulni, hogyan akar vagy tud változtatni ezen, másrészt rájöhet, hogy külső szakember segítségére van szüksége. Egy irodalomterapeuta normatív krízisekkel foglalkozik, de ha a probléma túlmutat ezeken, akkor mi is azt szoktuk javasolni, hogy forduljon a csoporttag szakemberhez.
A Szöveglelőben sok kortárs irodalmi kötet felbukkan, de vannak benne régi klasszikusok is. Mennyire tud egy ilyen szépirodalmi kötet reagálni a mai modern ember problémájára?
Sokakban van ódzkodás a klasszikus regények, főleg a kötelező olvasmányokkal szemben. De ha picit más szemmel nézünk rájuk, az irodalomterápia felé irányítva, akkor rájöhetünk, hogy ami ott történt, az ma is megtörténhet. Vegyük az Antigonét. Az, hogy a saját erkölcsömet követem, és eltemetem az apámat, vagy a közösségét, ami ezt nem engedi meg… Az ember most is gyakran szembesül azzal, hogy a társadalom által deklarált erkölcs nem egyezik a saját normáinkkal.
Mi van akkor, ha valaki elkezdi az adott témához ajánlott irodalmat olvasni, de nem tetszik neki?
Ez egy nagyon jó kérdés, erre azt szoktuk mondani, hogy akkor, ott valami az illetőt eltalálta. Lehet, hogy neki is ez a problémája, de nem akar vele szembenézni. Tagadja, nem akar vele foglalkozni, mert tudja, hogy fájna. Lehet, hogy azért találta el, mert nem szeret benne egy szereplőt, ahogy viselkedik. Elképzelhető, hogy magára ismer benne, és ezért idegesíti őt. Lehet, hogy emlékezteti egy szereplő valakire, aki neki is fájdalmat okozott.
Ilyenkor érdemes félretenni az adott könyvet?
Nem kell erőltetni, de ha kész rá, akkor érdemes tovább olvasni, és elgondolkozni azon, hogy mi baja van vele. Ebben is segíthetnek a szócikkeknél található kérdések.
Mi a helyzet azokkal, akik inkább a szórakoztató irodalmat kedvelik, és nem annyira a szépirodalmat?
Az volt a kiadó kérése, hogy ez is és az is szerepeljen benne, pont azért, mert nem mindenki vevő a szépirodalomra, novellákra, versekre. Ugyanakkor kicsit formálása is az olvasónak, hogy olyat mutatunk, amit nem próbált korábban, és ettől lehet, hogy kedvet kap hozzá.
Fotó: Neményi Márton
Most, amikor egyébként is minden drága, és sokan a könyvvásárláson spórolnak, van kereslet egy ilyen kötetre, ami inkább egyfajta lexikon?
Amit én láttam a saját szememmel, az a könyvhéten volt a Libertine Kiadó standjánál, az azt mutatja, hogy igen. Egy órán keresztül dedikáltunk, és ameddig a szem ellátott, a lila könyv sok helyen felbukkant. Ez egy olyan kötet, amit sokszor le tudunk venni a polcról, évekig használhatjuk. Emellett azt tapasztalom, hogy a pandémia óta az olvasási kedv megnőtt, és azt mondják, 2021-ben ugrásszerűen lőttek ki a könyveladások. Szóval bízunk benne, hogy sokak polcán ott lesz.
Hogy egy kis ízelítőt is adjunk az olvasóknak, mi volt az a könyvválasztás, ami a leginkább meglepett?
Amikor ráébredtem, hogy az Édes Anna egy munkahelyi zaklatásról szól. Korábban sosem gondoltam így rá.
A Szöveglelő – Találd meg magad az irodalomban! című kötet elérhető a Libertine Könykiadó kínálatában.
