nlc.hu
Életmód
Kórház bejáratánál meghalt beteg

Hazaengedték, ám a kórház kapujában meghalt

A kistarcsai kórház bejáratánál halt meg egy 44 éves férfi, akit épp egy hét kórházi kezelés után engedtek haza, mondván: meggyógyult.

Megtörten nyilatkozott a Blikknek Ábrók Andrásné. Az asszony 44 éves autista fiát még áprilisban vitték kórházba, miután rosszul lett. Másnap hajnalban kiengedték ugyan, mert az eredményei rendben voltak, de a férfi továbbra is fulladt.

A háziorvos köptetőt írt fel a problémára, de mivel ez sem használt, ezért visszamentek a kistarcsai kórházba.

Ott újra felvették a beteget, ám a pszichiátriai osztályra, mondván, súlyos mentális retardációt és markáns viselkedésromlást diagnosztizáltak nála, illetve korábban megvágta a fülét és ezt újra meg akarta tenni.

kórházi ágyak

András a kórházban lett rosszul (Illusztráció: Pexels.com)

Az édesanya szerint azonban fia nem volt pszichés beteg, mégis úgy kezelték. Végül egy hét után engedték haza, gyógyultnak nyilvánítva. Kerekesszékben vitték le a kórház bejáratáig, ahol már várt rájuk a taxi.

A férfi kiszállt a kerekesszékből, hátratántorodott és összeesett. Bár a kórház dolgozói próbálták újraéleszteni, ez végül nem sikerült, András meghalt. A család feljelentést tett az ügyben.

A kistarcsai Flór Ferenc Kórház orvosigazgatója, Dr. Turbucz Piroska elmondta, hogy a hozzátartozói bejelentést kivizsgálták, a kórház orvosai, illetve az ápolószemélyzet felelősségét megalapozó szakmai hibát, mulasztást nem tártak fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top