Megválasztották a világ legcukibb macskafajtáját

nlc | 2023. Július 30.
Íme a 20, „hivatalosan” is legcukibb macskafajta, legalábbis az aranymetszés szabálya szerint.

Az All About Cats weboldal arra volt kíváncsiak, hogy melyek a legcukibb macskafajták. Ennek kiderítéséhez összesen 46 különféle macskafajta arcának arányait vizsgálták meg, mégpedig abból a szempontból, hogy az milyen mértékben felelnek meg az aranymetszés szabályának.

A vonatkozó matematikai definíció szerint két rész (a és b, a>b) az aranymetszés szerint aránylik egymáshoz, ha az egész (a+b) úgy aránylik a nagyobbik részhez (a), ahogy a nagyobbik rész (a) a kisebbik részhez. Az egyenlet arra is használható, hogy jobban megértsük, mi tesz bizonyos dolgokat vizuálisan vonzóvá. Minél inkább megfelel ugyanis egy tárgy vagy épp egy arc az aranymetszés szabályainak, annál tökéletesebbnek és vonzóbbnak látjuk. 

Az aranymetszés arányát kerekítve 1,62-ben határozták meg, a macskafajták pedig annál magasabb helyezést értek el, minél kisebb mértékben tértek el ettől az értéktől. A lista élén rögtön hármas holtverseny alakult ki, ugyanis három olyan macskafajta is akadt, mely a mérések szerint 0,03 ponttal különbözik csak az 1,62-től.

Az alábbi listában megnézheted, mely 20 macskafajta bizonyult a legcukibbnak:

Karthauzi

11. Karthauzi, 0.15 pont (Fotó: Getty Images)

Ocicat

10. Ocicat, 0.14 pont (Fotó: Getty Images)

Korat

10. Korat, 0.14 pont (Fotó: Getty Images)

Ragdoll

10. Ragdoll, 0.14 pont (Fotó: Getty Images)

Amerikai rövidszőrű

9. Amerikai rövidszőrű, 0.13 pont (Fotó: Getty Images)

Amerikai drótszőrű macska

8. Amerikai drótszőrű macska, 0.12 pont (Fotó: Getty Images)

Burmai szent templommacska

8. Burmai szent templommacska, 0.12 pont (Fotó: Getty Images)

Pixie-Bob

8. Pixie-Bob, 0.12 pont (Fotó: Getty Images)

Amerikai csonkafarkú macska

7. Amerikai csonkafarkú macska, 0.11 pont (Fotó: Getty Images)

Török angóramacska

6. Török angóramacska, 0.1 pont (Fotó: Getty Images)

Egyiptomi mau

6. Egyiptomi mau, 0.1 pont (Fotó: Getty Images)

Maine Coon

5. Maine Coon, 0.09 pont (Fotó: Getty Images)

Sziámi macska

4. Sziámi macska, 0.07 pont (Fotó: Getty Images)

Selkirk rex macska

4. Selkirk rex macska, 0.07 pont (Fotó: Getty Images)

Amerikai görbefülű macska

3. Amerikai görbefülű macska, 0.06 pont (Fotó: Getty Images)

Ragamuffin macska

2. Ragamuffin macska, 0.05 pont (Fotó: Getty Images)

Szibériai macska

2. Szibériai macska, 0.05 pont (Fotó: Getty Images)

Man-szigeti macska

1. Man-szigeti macska, 0.03 pont (Fotó: Getty Images)

Orosz kék macska

1. Orosz kék macska, 0.03 pont (Fotó: Getty Images)

Norvég erdei macska

1. Norvég erdei macska, 0.03 pont (Fotó: Getty Images)

via

Exit mobile version