Fizetése 367-szeresét utalták át neki tévedésből

F.C. | 2023. Augusztus 02.
Kiderült, mit csinált a több mint 34 millió forinttal.

Munkabére mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből exmunkaadójától egy férfi, de mivel nem volt hajlandó azt visszautalni, vádat emeltek ellene – számolt be az ugyeszseg.hu.

A negyvenes éveiben járó illető egy kaposvári cégnél dolgozott, munkaviszonya a próbaidő alatt megszűnt. A férfi a neki időarányosan járó 92 549 forint bér kifizetéséhez egy osztrák bankszámlát adott meg, amelyre a munkáltató tévedésből nem forintban, hanem euróban utalta át az összeget. A cégnél rövid időn belül kiderült a hiba, és felvették a kapcsolatot a férfival a több mint 34 millió forint értékű euró visszautalása érdekében, ő azonban azt állította, hogy nem fér hozzá a bankszámlájához.

Ám ez nem volt igaz! A férfi egy kaposvári ATM-ből ugyanis nagyobb összegű készpénzt vett le a számláról, majd 6 millió forintnak megfelelő eurót utalt egy másik bankszámlára.

A Kaposvári Járási Ügyészségnek az osztrák hatóságokkal folytatott jogsegély útján sikerült befagyasztatnia a számlát, és intézkedtek, hogy a kaposvári cég visszakapja a rajta található mintegy 28 millió forint értékű eurót.

Az eset még tavaly tavasszal történt, az ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt azonban csak most emelt vádat a férfi ellen, azt indítványozva a bíróságnak, hogy ítélje pénzbüntetésre, egyúttal kötelezze a kár megtérítésére.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version