Százból egy embernek sikerül – Teszteld ezzel az egy kérdéssel az érzelmi intelligenciád!

nlc | 2023. Szeptember 06.
Képzelőerő és rugalmas gondolkodás sem árt hozzá!

Az IQ, azaz az értelmi intelligencia közismert fogalom, de mellette az érzelmi intelligencia, azaz az EQ is ismertté vált az utóbbi években. De miért is olyan fontos ez? Attól, hogy valaki nagyon okos, még nem biztos, hogy helyt tud állni az életben. Ehhez ugyanis elengedhetetlen, hogy emberi kapcsolatokat létesítsen és működtesse azokat, felismerje mások és a saját érzelmeit – ezek pedig mind olyan képességek, amiket nem az IQ határoz meg.

Bár az EQ-nak sokáig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, ma már kutatások bizonyítják, hogy pontosan ugyanolyan fontos a boldoguláshoz, mint az IQ. Olyannyira, hogy bizonyos munkahelyeken a felvétel előtt mérik is – számolt be Revi Goldwasser, aki jogászból lett influencer és wellness coach.

Revi a TikTok felületén osztotta meg, hogy mi volt az az egy kérdéses teszt, amivel az ügyvédi irodában a jelöltetek szűrték, és amit ő is rendszeresen alkalmaz a kliensei körében. A kérdés egy történet köré épül, ami a következőképpen hangzik:

„Képzeld el, hogy egy kétüléses kabrióban ülsz és hazafelé vezetsz egy délután. Elhaladsz egy buszmegálló előtt, ahol hárman várakoznak:

A busz egyértelműen késik, és nem is tudod, hogy mikor fog megérkezni. A kabrióban rajtad kívül még egy utas férne el. Mit tennél ebben a helyzetben?”

Revi szerint a legtöbb ember azt válaszolja, hogy idős, beteg nénit venné fel és vinni el a kórházba. Ez azért van, mert majdnem mindenki úgy gondolja, hogy ez a „helyes” döntés. A coach azonban kiemelte: az igazi érzelmi intelligencia jele nem az, hogy azt tesszük, ami „helyes”, hanem az, ha megpróbálunk egy olyan megoldást találni, amivel mindenki nyer.

A tiktoker szerint a legjobb megoldás az, ha odaadjuk a kabriót az állásinterjúra igyekvő férfinek és megkérjük, hogy vigye el a beteg nénit a kórházba az interjú előtt, mi pedig kiszállunk és a gyönyörű nővel/férfivel együtt megvárjuk a buszt.

Az persze más kérdés, hogy a történetnek mennyi realitása van: mint a kommentelők is kiemelték, nem biztos, hogy a világ legjobb ötlete odaadni a kocsinkat egy idegennek, és az, hogy ez nem jutott eszünkbe, nem az alacsony érzelmi intelligencia jele. Messzemenő következtetéseket tehát ne ebből a tesztből vonjunk le, de gondolatébresztőnek – vagy csak találós kérdésnek – jó lehet.

Exit mobile version