nlc.hu
Életmód
Ennyibe kerül egy nap az idei Oktoberfesten

Hajmeresztő árak az Oktoberfesten – mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki sörözni akar

Ha azt hitted, hogy a Sziget drága, ettől dobni fogsz egy hátast.
oktoberfest2023

A München melletti Terézia-mezőn tartott Oktoberfest sosem az olcsóságáról volt híres, idén azonban még a nyugat-európai árakhoz szokott brit és német turistákat is meglepte, hogy mennyire drága minden: többen a TikTok felületén osztották meg, hogy mennyit költöttek egy nap. A végösszeg finoman szólva sem hozta meg a kedvünket a sörözéshez.

A nagy hagyományú és óriási tömeget vonzó sörfesztivál szeptember közepén indult és október első vasárnapjáig fog tartani. Ezalatt több, mint 6 millió látogatóra készülnek a szervezők a világ minden tájáról. Ahogy arról mi is írtunk, már tavaly is borsos árak voltak a rendezvényen, idén viszont még 6 százalékkal nőttek az árak a Daily Mail szerint.

Egy német fesztiválozó a TikTok-on osztotta meg, hogy mennyit költött el egy nap alatt. Reggelire egy felvágottas, kolbászos tálat kaptak a barátaival ingyen, mivel egyik ismerősük a fesztiválon dolgozott. Ez “normál” áron egyébként 20 euróba (7700 forintba) került volna fejenként.

Ezután a lány még két ingyen sört és egy rövidet is kapott a haveroktól, amivel több, mint tízezer forintot takarított meg, ugyanis egy sör 13,5 euróba (5200 forintba) fáj.

Ezután vett még egy fokhagymás lángost 3500-ért, egy korsó sört pedig 5200 forintért.

Az estét egy sülthúsos zsemlével zárta 7 euróért (2700 forint). Ezen kívül még felült a Power Tower nevű szabadesés-toronyra, ami az Oktoberfest állandó látványossága, erre a jegy 10 eurót (3800 forintot) kóstált, végül pedig haza taxizott, ami 30 euróba (vagyis közel 12 ezer forintba) került.

A lány a nap végén összesítette a kiadásait, ami 71 euróra (27 000 forintra) rúgott úgy, hogy mindössze egyetlen korsó sörért fizetett.

A német kommentelők többsége egyébként úgy vélte, hogy a TikTokker kifejezetten olcsón úszta meg a fesztiválozást.

Haha, én két nap alatt 180 eurót költöttem” – írta valaki. Más azt tette hozzá, hogy ő 2000 eurót szánt a fesztiválozásra, de fogalma sincs, hogy végül mennyi pénzt vert el a két hét alatt.

Egy másik videóban egy pár mutatta meg, hogy mit ettek és ittak: összesen 142 eurót (55 ezer forintot) költöttek el egy nap alatt.

@zweidiereisen Wer war dieses Jahr schon auf der Wiesn? Was muss man eurer Meinung auf dem Oktoberfest unbedingt gefahren sein, gegessen oder gesehen haben? #oktoberfest #wiesn #münchen #waskostet #preiseoktoberfest ♬ Originalton - zweidiereisen

Ők vettek:

  • két korsó sört, darabját 14,5 euróért (5600 forint)
  • egy bajor hidegtálat 16,8 euróért (6500 forint)
  • egy tányér gombapaprikást krumpligombóccal 16,4 euróért (6300 forint)
  • fejenként egy húskenyeres zsemlét 6 euróért (2300 forint)
  • egy üveg szénsavmentes ásványvizet 5 euróért (1900 forint)
  • fejenként egy virslis zsemlét szintén 5 euróért (1900 forint)
  • egy adag cukrozott mandulát 4,5 euróért (1700 forint)
  • és egy adag egészen olcsónak mondható csokiba mártott gyümölcsöt 3 euróért (1200 forint).

Ezen kívül még kipróbáltak néhány vásári játékot, összesen fejenként 20 euróért (7500 forint) és felmásztak a híres müncheni Bajorország szoborba, hogy megcsodálhassák a kilátást, fejenként 5 euróért (1900 forint).

Az evés-ivás ára azonban eltörpül a szállás költsége mellett: a Reisereporter nevű német oldal szerint a müncheni szálláshelyeken 90 százalékos telítettség van az Oktoberfest ideje alatt, egy éjszaka egy főnek apartmanban pedig átlagosan 169 euróba (65 ezer forintba) kerül. 

A hotelek ára jelentősen függ attól, hogy mennyivel a fesztivál előtt foglalja le valaki, azonban előrefoglalás esetén is minimum 200 euró/fő/éj költséggel kell számolni. A fesztivál ideje alatt a luxushotelek akár több ezer eurót is elkérnek egy szobáért.

A szálláson lehet spórolni, ha az ember hajlandó egy távolabbi településen foglalni (Münchentől 50 percre már 100 euró/fő/éj áron is akad szoba) vagy sátrazni. Egy éjszaka a mezőhöz közeli kempingben 40 euróba kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top