nlc.hu
Életmód & Egészség

„Szoktam is kérdezni, mi lesz így velem, Istenke?” – egy borsodi háziorvos munka közben

A hazai háziorvosi rendszer súlyos munkaerőhiánya Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatkozik meg a leginkább. Az ország egyik legszegényebb régiójában lasszóval kell fogni a háziorvosokat, ezért nagy kincsnek számít a helyieknek az olyan orvos, mint Dr. Sahin Fawaz, aki a mai napig örömmel végzi a munkáját. Riport.

Pompás hegyek, egymás fölé tornyosuló lombkoronák között visz az út az ország egyik legjobban magára hagyott régiója, Borsod-Abaúj-Zemplén megye felé. Az apró falvak lehetnének romantikusan rendezett, turista csalogató települések, mint Szlovéniában, Szlovákiában, vagy Ausztriában, ám az autóval is nehezen megközelíthető falvak egyre inkább a leszakadó Magyarország, mintsem a hívogató, vidéki élet szimbólumai. 

Az októberi szürkeségben, reggel kilencre érkezünk Hangony háziorvosi rendelőjébe, ahol láthatóan nagy a forgalom: a váró tele, az orvos már jó ideje rendel.

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

„Tegnap reggel nyolctól este nyolcig dolgoztam” – mondja Dr. Sahin Fawaz, a körzet háziorvosa, és két beteg között az is elmeséli, hogy Damaszkuszban született, 17 éves korában jött Magyarországra, és a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte az orvosi diplomáját, még 1991-ben. Hét évvel később megkapta a  magyar állampolgárságot, három évig dolgozott a Szentesi kórház trauma osztályán, majd három évig a bajai kórház trauma és intenzív osztályán. Letette a háziorvosi licence vizsgáját, majd 2000-ben „háziorvostanból” szakvizsgázott. Ezután négy évig Szeremlén volt háziorvos, de dolgozott mentőorvosként  Németországban, és jó ideje a borsodi települések lakóit gyógyítja.

A környéken nagy szükség van a munkájára, hiszen a hazai háziorvos-rendszer súlyos munkaerőhiánnyal küzd: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Budapesten és Pest megyében a legrosszabb a helyzet. 

A Gazdaságkutató Intézet (GKI) 2023. augusztus 1-i adatai szerint 659 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon. A hiány negatív következményeit leginkább az apróbb települések lakói szenvedik el, hiszen így nehezebben férhetnek hozzá az alapellátáshoz, míg a megmaradt háziorvosok túlterheltsége egyre hatalmasabb. Dr. Fawaz is rengeteget van úton, hogy a három körzetét, (Hangony, Sáta, Bánréve) ellássa, sőt, mindemellett sürgősségin is vállal ügyeletet Egerben és Ózdon is.

Szerinte a fiatal orvosok manapság nem szeretnének háziorvosok lenni, főleg nem egy szegényebb, vidéki régióban. „Nem az anyagi megbecsültséggel van gond, hiszen a háziorvosok manapság nem keresnek rosszul. Inkább az lehet ijesztő, hogy nagy felelősséggel jár ez a munka, különféle helyzetekben kell helytállni, sokrétű kompetenciát, rugalmasságot igényel, arról nem beszélve, hogy a kisebb településeken fontos, hogy az orvos szót értsen a helyiekkel.

Szeretem a háziorvoslást, kontaktust teremteni a betegekkel. Amikor bejön hozzám valaki, tudom, ki a felesége, az apja, mi a családi anamnézise.

A következő páciens például, akit mindjárt te is megismersz, 25 éve buszsofőr, mindig a feleségével járnak hozzám.”

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

Most is így érkezett Róbert, aki köhögésre panaszkodik. Amíg megvizsgálja a doktor, a férfi elmondja, hogy valamikor szeretett itt élni, de manapság egyre borúsabban látja a falu és a környék helyzetét. 

„Ahol van munka, ott nem egymás dolgával foglalkoznak az emberek, ahol nincs, ott viszont unalmukban mi mást tehetnének, mint azt nézik, ki mit csinál” – mondja Róbert, aki szerint lehetőségek híján elmennek innen az emberek. Ezt a háziorvos is megerősíti, főleg a fiatalok vándorolnak el. „Üzemorvosként is dolgozom, látom, hogy a fiatal férfiak külföldre vagy Budapestre mennek segédmunkásnak, főleg az építőipar szívja fel őket” – teszi hozzá.

Az általános jövőtlenség ma már a térség mindennapjaihoz tartozik, Borsod-Abaúj Zemplén megye jó ideje az ország egyik legszegényebb régiója, az infláció és az energiaválság pedig minden eddiginél nehezebb helyzetbe sodorta az itt élőket. A legtöbb, környékbeli település problémája, hogy mindentől messze vannak, az utak rossz állapotúak, és közfoglalkoztatáson kívül pedig nem igazán van munkalehetőség. Egy-két nagyobb gyár, mint az ózdi Wellis, az Ózdi Acélgyár vagy a miskolci Bosch biztosít munkahelyet a helyieknek, de értelemszerűen nem nyújtanak mindenkinek megoldást. A nők főleg nehezített helyzetben vannak, akik jellemzően több gyermeket is nevelnek, de végzettség és infrastruktúra híján nem igazán van lehetőségük arra, hogy dolgozzanak a család mellett.

Ahol nincs infrastruktúra, ott nincs fejlődés

– reflektál Róbert a települések elzártságára. A szótlan felesége, Ildikó 31. éve pedagógusként dolgozik. Jelenleg Ózdon tanít egy általános iskolában, szereti a munkáját, és azt mondja, nincs különösebb gond sem a gyerekekkel, sem a szülőkkel.

Ide születtek, és a nehézségek ellenére nem tervezik, hogy elköltöznek innen.

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

Róberték után a 4 éves Istvánt az anyukája hozza kézenfogva, igazolásért jöttek, hogy visszamehessen az óvodába. A kisfiú nem zavartatja magát, otthonosan mozog a rendelőben, az orvost pedig egyszerűen csak Fawaznak szólítja, aki bevallja, István az egyik kedvenc kisbetege.

Az orvos minden beteget jól ismer, tudja, hány gyerek van a családban, kinek van munkája, kinek nincs, ahogy azt is, milyen gondokkal küszködnek.

Egymás után érkeznek a négy év alatti kicsik, köhögéssel, felső légúti megbetegedésekkel.

Az egyik anyuka, akit később az otthonában is meglátogatunk, a csecsemőjét hozza, asztmával küzd a pici, ahogy a hat gyermekéből még másik kettő is. Náluk a férj a kenyérkereső, favágóként dolgozik, de ez inkább idénymunka, így tartanak a téltől, a fűtésszezontól. A gyerekek betegségei is viszik a pénzt, csak a napokban 30 000 forintot hagyott a gyógyszertárban. 

„Azért is fontos ismerni a családokat, a betegeket, igyekszem figyelembe venni azt is, kinek milyen az anyagi helyzete, és a pénztárcájukhoz mérten felírni az orvosságokat. A gyerekeknek szinte mindig megveszik a gyógyszert, ha kell, kölcsön kérnek, de valahogy előkerítik rá a pénzt. A magukét sokszor már nem tudják kiváltani” – mondja a háziorvos, majd hozzáteszi: 

Nincs pénzük magánellátásra, és amikor egy daganatos betegnek hónapokat kell várni egy vizsgálatra az állami ellátásban, az bizony ront a túlélési esélyein

 – mondja Fawaz, aki úgy tapasztalja, a helyiek egészségügyi helyzete és állapota egyre rosszabb.

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

„Sok mentális probléma vezet szervi eltéréshez, fizikai megbetegedéshez. Az itteniek rengeteget stresszelnek a napi megélhetés miatt, és az egészségük nem jó irányba halad. Gyakoriak a mozgásszervi, szív és érrendszeri, valamint emésztőrendszeri megbetegedések, ezek legtöbbje mentális problémákra, szorongásra, depresszióra vezethető vissza, amiket nem lehet elválasztani a az egzisztenciális gondoktól. Rengeteg az  asztmás, a  COPD-beteg (a krónikus obstruktív tüdőbetegség nemzetközi rövidítése – a szerk.). Ezek a kórképek háromszor-négyszer gyakrabban fordulnak elő ebben a térségben, mint az ország más területén” – teszi hozzá az orvos. 

Jól ismert tény, hogy BAZ megye légszennyezettsége magasan veri az országos átlagot, és ez főleg az energiaszegény háztartások fűtési gyakorlatára vezethető vissza. Az sem titok, hogy Magyarországon a légszennyezés által okozott nagyszámú megbetegedésért és korai halálesetért döntő részben a hazai károsanyag-kibocsátás tehető felelőssé, ezeket pedig főleg a legszegényebb háztartások okozzák. Itt, a térség lakóinak többsége sem tudja a jövedelméből megfelelően kifűteni otthonaikat, ez pedig azt jelenti, hogy el kell dönteniük, tejet vegyenek-e a boltban, vagy fűtsenek. Sokan, főleg a megemelkedett rezsiárak óta, azzal csinálnak meleget, amivel tudnak: fával, műanyaggal, ruhával, amit éppen találnak, azt dobják a tűzre.

„Tudják ők, hogy ezzel nem tesznek jót sem a levegőnek, sem az ő egészségüknek, de ha nem akarnak megfagyni, akkor kénytelenek úgy fűteni, ahogy tudnak”

– teszi hozzá az orvos, és ahogy kilépünk a rendelőből – bár még csak most megyünk neki a télnek – jól érezhető, ahogy a kéményekből gomolygó füst belengi a környéket, pedig még nem is fűtenek mindenhol. Az itt lakók többsége ebben él születése óta, és még az ország számos részén, az energiaszegénység ugyanis a települési önkormányzatok 80 százalékát érinti, és hiába vesz részt a legtöbb tüzelőanyag-programban, ez nem elégséges a probléma kezelésére. 

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

Mi lesz velem, Istenke?

A rendelőből a borsodnádasdi Nádas Idősek Otthonába megyünk, Fawaz az ottani betegeket látogatja meg.

BAZ megyében az elvándorlás miatt egyre nagyobb problémát jelent a kistelepülések elöregedése, 2011–2021 között az aktív korúak száma 12 százalékkal csökkent a megyében. Ahogy néptelenednek el a falvak, úgy lesz több és több a magára maradt, alacsony jövedelmű idős ember, akiknek évről évre nehezebb az önellátás, érthető, ha rohamosan nő az igény a hasonló, bentlakásos, szociális intézményekre, ám a legtöbb helyen hosszú a várólista. Hogy pontosan mennyien várnak a felvételre, nem tudni, ugyanis 2019 végén megszűnt az arról szóló hivatalos adatközlés, hogy épp hány idős ember vár állami, önkormányzati idősotthoni férőhelyre. Bár a koronavírus következtében bekövetkezett halálozások miatt több hely „felszabadult”, még így is többéves várakozásra számíthat egy jelentkező, különösen akkor, ha valakinek viszonylag alacsony a jövedelme és nem túl magas a gondozási szükséglete. 

Az idősek otthonától eljövet az egyik ház előtt rendőrök csoportosulnak, pár nappal ezelőtt itt öltek meg egy 85 éves asszonyt. Némi pénzért és egy mobiltelefonért bántalmazták halálra az idős nőt. Sajnos a bűnesetek nem ritkák a megyében: ugyan a statisztikák szerint toronymagasan Budapesten a legnagyobb a bűnözés, de a dobogó második fokán, az első vidéki megye Borsod-Abaúj-Zemplén, ahol 100 ezer lakosra vetítve a vizsgált időszakban összesen 1424 bűnesetet rögzítettek 2021 és 2022 között. Főleg tulajdon elleni szabálysértések és rablások miatt szálltak ki a rendőrök, mindezek jól mutatják a régió egzisztenciális válságát.

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

A következő faluban meglátogatjuk a 92 éves Terikét, akinek az orvos pont azt próbálja elintézni, hogy felvegyék az egyik közeli idősek otthonába. Évek óta ismeri a hajlott korú asszonyt, aki mára teljesen magára maradt. Van ugyan egy lánya, de ő is nagyon beteg, nem tud az édesanyjáról gondoskodni. 

A pár négyzetméteres kis lakban, ahol az asszony él, egy fatüzeléses kályhával fűt, de mivel a látása is nagyon rossz, és láthatóan rendkívül nehezen mozog, félő, hogy nem tud majd magának begyújtani.

Ez a néni meg fog fagyni a télen.

Már kétszer találtam rá úgy, hogy elesett és nem tudott felkelni”

– mondja az orvos, aki szerint ezek az idősek, akik végiggürcöltek egy életet, megérdemelnék a gondoskodást. Terike is világéletében dolgozott, fizikai munkát végzett. A férjét 1984-ben veszítette el egy betegségben.

„Mielőtt meghalt, azt mondta, keressek magamnak férjet, de mondtam neki, nem megyek én hozzá senkihez. Szerettük egymást, jól megvoltunk” – meséli az idős asszony, aki arra is visszaemlékszik, hogyan építették, szépítették a közös házukat. Terike betartotta a szavát: soha többet nem ment férjhez, egyedül nevelte fel a lányát. 

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

„Egyszer megjelent álmomban Jézus, jaj, de helyes fiatalember volt” – kap az arcához kislányosan, majd tovább mesél: „Azt mondta, Teri, sokáig fogsz élni, csak betegesen. Jól mondta, nem tudok már varrni, olvasni, az imákat is fejből mondom, de azért próbálok tenni-venni, csak már nem bírom, el kell feküdnöm.

Szoktam is kérdezni, mi  lesz így velem, Istenke?

– mondja csak úgy bele az apró szobába, és megpaskolja az orvosa kezét, majd hirtelen, mint aki elfelejtett valami fontosat, megpróbál felállni, de a remegő végtagjai csak nehezen fogadnak neki szót: „Egyenek egy kis babapiskótát” – és már veszi is elő a kisszekrényből a gondosan lezárt zacskót: „Vigyenek az útra is, messzi van még innen Budapest.”

Az orvos lassan elbúcsúzik, Terike pedig, akárhogy is kérjük, hogy ne tegye, kikísér minket a bejáratig, onnan integet.

Szerintem az tudja ezt a háziorvoslást csinálni, aki tényleg szereti, élvezi, aki szeret az emberekkel kapcsolatot teremteni.

Egy jó családorvos ismeri a páciens családi, szociális hátterét, a mentális helyzetét. Végigköveti a betegei életét, betegségét, sokszor az elejétől fogva, egészen a gyógyulásig vagy a halálig.

Vannak olyan gyerekek, akiket én oltottam be, és ma már 25 évesek” – mondja Fahid, aki szerint testi és lelki bajok gyógyításában nagy jelentősége van egy-egy biztató szónak, egy őszinte mosolynak, egy kedves érintésnek.

„A legtöbb orvos fentről beszél a betegeivel, én viszont igyekszem mindig az ő nyelvükön szólni hozzájuk, és tisztelni őket, alázatot kell mutatni a páciens és a beteg érzései iránt. Beszélgetek velük, mert a betegségek sosem szétválaszthatók a lelkiállapotuktól.”

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

Mindig lehet tenni a jó dolgokért

Sátán meglátogatjuk a polgármester asszonyt, Szalmás Zsoltnét, évekkel ezelőtt ő kereste meg Fawazt a háziorvosi poszttal. Akkoriban a rendelő nem volt túl vonzó állapotban, nem is nagyon tolongtak a státuszért a jelentkezők, leginkább senki sem akart a településen dolgozni. Vállalta a helyettesítést, majd 2020-ban hivatalosan is ő lett a helyi háziorvos, ekkor egy pályázat útján sikerült felújítani, modernizálni a rendelőt, a háziorvos pedig egy szép, szolgálati házat is kapott. 

„Megújul az óvoda is, aminek a munkálatai jelenleg sajnos leálltak, anyagi forráshiány miatt, de bízunk abban, hogy hamarosan újra elindulhatnak, illetve épül egy 12 fős bölcsőde is a jövőben, amire nagy szükség van” – mondja a polgármester, aki maga is itt született, ezért különösen fontos neki, hogy a település fejlődjön. Rengeteget pályáznak, de szerinte csak így lehet egy ennyire hátrányos helyzetből előrébb lépni. Ő maga is gondolkodott korábban a költözésen, de ahogy telt az idő, úgy lettek számára egyre fontosabbak a gyökerek.

Most már akkor se mennék, ha vinnének, így vagyunk kódolva mi, magyarok, röghöz kötöttek vagyunk

– mondja, hozzátéve, hogyha a lakosok azt látják, vannak pozitív változások, maradnak. Szerinte mindig lehet tenni a jobbért.

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

A sátai rendelőben is még ellát pár beteget az orvos, főleg fiatal anyák érkeznek hozzá a gyerekeikkel. Évente 18-20 gyerek születik a faluban, ami az 1200 fős településen soknak számít, és bár a családok többség halmozottan hátrányos helyzetű, a gyerekek egészségügyi helyzete rendezett, az oltásokkal sincsenek elmaradások, a szülők pedig egy-két kivételtől eltekintve együttműködők. Sátán a kiskorú anyákból csak kevés van, ezt pedig azért fontos kiemelni, mert a lányanyaság főleg a hátrányos helyzetű családoknál gyakori, ahol az alacsony jövedelemre egyéb filterek tevődnek.

Nemcsak nincs miből kifizetni a számlát vagy ételt tenni az asztalra, hanem nem férnek hozzá például olyan szolgáltatásokhoz, mint a minőségi oktatás vagy munka. Ezek pedig itt jellemzően mind érvényesek.

Tömegek a létminimum alatt:

Ma Magyarországon közel kétmillió ember él így, a létminimum alatt, és a statisztikák szerint valamivel több, mint százezer ember küzd a megélhetésért a mélyszegénység rendkívül nehéz körülményei között. Ők azok, akik lemorzsolódnak az iskolából, és emiatt, vagy a lakóhelyük miatt nem tudnak betörni a munkaerőpiacra sem. 

BAZ megye magára hagyott településein mára többségében romák élnek, ami egyben azt is mutatja, hogy a cigányság társadalmi leszakadása egyre látványosabb és kétségbeejtőbb, hiszen már nemcsak falurészek, hanem egész térségek válnak szegregátumokká. Még mielőtt a sokat hallott sztereotípiákat kezdenénk el durrogtatni, mondván, „ilyenek ezek a cigányok”, fontos tudni, nem az etnikumuk miatt van több roma a hátrányos helyzetűek között, hanem mert az elszegényedés kockázatai – ilyen a régióban is tapasztalható röghöz kötöttség, az alacsony iskolázottság, munkanélküliség, kevés jövedelem, sokgyermekesség, rossz egészségi állapot – nagyobb arányban sújtja őket. Ebből a spirálból kitörni komolyabb állami segítség, felzárkóztató programok nélkül rendkívül nehéz, és csak keveseknek sikerül.

Dr. Sahin Fawaz, Hangony háziorvosa

Fotó: Trenka Attila

Fawaz nem címkéz, nem minősít, szerinte az itteni emberek úgy próbálnak megélni, ahogy a helyzetükből adódóan tudnak. „Én mindig alkalmazkodó, elfogadó voltam, talán ezért sem okozott soha gondot a beilleszkedés” – mondja, miközben felveszi a telefont, ami rendszeresen és fülsértően cseng, Azt mondja, hogy ez személyfüggő, de ő családorvosként a nap 24 órájában elérhető, nincs nappal vagy éjszaka, nincs kikapcsolt telefon.

A rendelés után elkísérjük otthonába, hogy átöltözzön civil ruhába, az esti sürgősségi ügyelet előtt még meglátogat néhány beteget. Az orvost olykor alig tudjuk beérni, látszik, hogy minden kanyart, úthibát ismer, azt mondja, akár háromszor is megteszi a kört a falvak között, és 4-5 évenként cseréli az autót, annyit megy vele. Amikor megkérdezem, hogy lehet ezt bírni, ennyit menni, ennyi emberrel foglalkozni, azt mondja, jó időbeosztással és elhivatottsággal lehetséges. Saját bevallása szerint sem túl családbarát az ő munkatempója, volt már házas, de elváltak hosszú évekkel ezelőtt, azóta a két gyereke is felnőtt. A mostani párja egészségügyi dolgozó, szerinte csak egy szakmabeli tudja tolerálni, hogy lényegében a munkája van az első helyen. És hogy gondolkodott-e azon, hogy visszatérjen Szíriába?  

Én itt vagyok otthon, itt teremtettem meg az egzisztenciámat, itt lettem elismert, mások által kedvelt orvos, és ezt nem is fogom elfelejteni az ittenieknek, a helyieknek.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.