Az ember akkor találja meg az igazi hivatását, ha azt egyben a hobbijának is tekinti, továbbá pénz nélkül is csinálná. Ahogy telnek az évek, akaratlanul is elgondolkodunk, vajon jó szakmát választottunk-e magunknak, illetve valóban jó helyen vagyunk-e. Igen ám, a baj csak az, hogy kevesen vannak, akik ott merik hagyni a több évtizedig „nevelgetett” pályafutásukat, hogy belevágjanak az ismeretlenbe.
Így történt ez Szabó Zsuzsannával is, aki néprajz-német szakon végzett az egyetemen, majd később a szentendrei Skanzen egyik vezetői székét cserélte le egy hajvágó szalonra.
Zsuzsa friss diplomás etnográfusként rögtön itt kezdett és ahogyan mindenki a falumúzeumban, ő is úgy gondolta, hogy innen fog majd nyugdíjba vonulni, azonban egy teljesen új világ nyílt meg számára.
„Olyan munkát kerestem, ami kreatív, ahol emberekkel dolgozom, nincs főnököm és én sem vagyok főnök, továbbá látom a munkám eredményét akkor is, ha jó és akkor is, ha rossz. Mindig is vágtam hajakat fodrászati tudás nélkül is, a családban. Véletlenül megláttam egy OKJ-s képzést, amikor GYES-en voltam a harmadik gyermekemmel. Abszolút nem úgy indult, hogy majd ez lesz a szakmám, viszont közben nagyon megtetszett” – árulta el.
Szabó Zsuzsanna (Fotó: Czvitkovits Judit)
Ennek ugyan már 10 éve, viszont Zsuzsa érdeklődése a kulturális jelenségek közvetítése iránt továbbra sem szűnt meg. Tudni kell, hogy korábban múzeumi feladata volt, hogy a kutatók által összegyűjtött tudást érthetően és érdekesen mutassa be különböző interpretációs eszközökkel a látogatóknak.
Ennek kapcsán jött az ötlete, miszerint jó lenne ötvözni egykori szakmáját a mostanival, így sok kutató munka és fejtörés után megkereste Kiscelli Múzeumot egy haj- és fodrászipar történeti kiállítás ötletével.
Zsuzsa elmondása alapján Perényi Roland igazgató nyitottságának köszönhető, hogy a kiállítás a Múzeum szakmai együttműködésével és finanszírozásával megvalósult. 2023. június 23-án, a főváros születésének 150 éves évfordulójához kapcsolódóan nyílt meg A jólfésültség története – Fodrászipari forradalom Budapesten címmel. A kiállítás sok szempontból különleges és egyedi, hiszen Zsuzsa, aki a kiállítás kurátora, elmondta, hogy még nem volt Magyarországon a fodrásziparról és magáról a hajról egy átfogó időszaki kiállítás.
„Gondoltam, hogy valahol a két szakmámat ötvözve be kéne mutatni a fodrászat hallatlanul izgalmas történetét. Tulajdonképpen megszoktuk, hogy a múzeumban olyan tárgyak vannak, amik királyokhoz, politikusokhoz, vagy jelentőségteljes személyekhez tartoznak, ezért a múzeumokat általában egy áhítatos csend veszi körül. Éppen ezért úgy érezzük, mintha egy szentélyben sétálnánk és ez egy fennkölt, illetve magasságos dolog lenne, holott a mi apró életünk is tele van olyan forrással, amely a saját múltunk vagy a jelenünk megértéséhez vezet” – mondja.
Zsuzsa véleménye szerint a hétköznapi és sokszor jelentéktelennek tűnő dolgokból és gyakorlatokból is sokat tudhatunk meg a múltunkról, erre pedig egy remek példát is hozott.
„Mikor néztem Károly herceg koronázását, akkor a narrátor elmondta, hogy ez az a korona, amelyet csak a koronázáskor viselnek. Akkor belegondoltam, hogy II. Erzsébet fején is valószínűleg többet volt hajcsavaró, mint korona, mégis a koronát tekintik egy kiállításhoz méltó tárgynak és a hétköznapi dolgokat kevésbé” – mesélte.
Zsuzsa tárlatvezetést is tartott számunkra. Bevallom őszintén, rég fogott meg annyira kiállítás, mint a Kiscelli Múzeum sziklapincéjében található tárlat.
Egészen eddig nem nagyon tudtam megfogalmazni, hogy vajon mi is hiányzott a korábbi múzeumi élményekből, azonban a látogatás során világossá vált számomra, hogy a hiányzó darab a szenvedély volt. Ahogyan hallgattam Zsuzsát, lesütött róla, hogy bizony, a munkája egyben az egyik szenvedélye is, ez pedig a falakon is visszaköszönt.
A haj szerkezetétől egészen a hajtrendekig
Tartja a mondás, hogy a szép haj a nők igazi éke. Egy eszköz a magabiztosság megteremtéséhez, adott esetben pedig segítség, hogy meghódítsuk a kiszemeltünket. Arról viszont már keveset tudunk, hogy ez vajon hogyan alakult ki a történelem során. A kiállítás első fejezetében a többi közt arra is választ kaphatunk, hogy mennyi mindent jelent a haj számunkra, amelyhez különböző művészek munkáit is segítségül hívták.
Az egész kiállításra jellemző egyébként, hogy nagyon sokféle tárgyanyagot láthatunk, azonban nemcsak a klasszikus értelemben vett ipartörténeti tárgyak tárulnak a szemünk elé, hanem képzőművészeti alkotásokat, sőt installációs eszközöket, vagyis modelleket, amik segítenek abban, hogy jobban megértsük a fodrászkodás világát.
Bevallom, hogy a legtöbb múzeumlátogatásom során pár perc után akaratlanul is lankadt a figyelmem, azonban ezúttal az alkotásokat, illetve a kreatív megoldásokat nézegetve egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem és egyre nagyobb kíváncsiság töltött el.
Fotó: Czvitkovits Judit
A sziklapince által a hangulat már adott volt, azonban ezt a LED-lámpákkal megvilágított képek, illetve kiállítási tárgyak csak fokozták. És igen, bármennyire is ciki, de ez volt az a hely, ahol még a szöveget is elolvastam! (A történetek több szálon futnak, így azoknak is kedvez, akik kisebb, képekkel ellátott sztorikat szeretne olvasni, de azoknak is, akik egy nagyobb, összefüggő történetre kíváncsiak.)
Arra a kérdésemre pedig, hogy vajon mennyi időt ölelt fel a kutatómunka, Zsuzsa a következőt válaszolta:
Azt szoktam mondani félig viccesen, hogy én tulajdonképpen tíz éve terepen vagyok, hiszen a fodrászatban résztvevő megfigyelő voltam. Abban az esetben, ha sikeresnek mondhatjuk a kiállítást, akkor ez ennek a kettősségnek köszönhető. Akkor sem tudtam volna megcsinálni, ha csak fodrász vagyok, és akkor sem, ha csak etnográfus.
Érdekes volt látni, hogy a frizurakronológia hogyan is változott az évek során, azonban az még ennél is jobban meglepett, hogy nem is annyira drasztikus ez a változás, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen az egész divatiparra jellemző, hogy egyre több trend kerül elő újra a múltból.
Zsuzsa elmondása alapján a cél az volt, hogy ezt ne fotókkal, hanem sematikus arcokra épített frizurarajzokkal szemléltessék. Furcsa volt megtapasztalni, hogy például egy 1880-ban viselt frizura akár napjainkban is visszaköszön az utcán.
Fotó: Czvitkovits Judit
Mi is a haj és mit jelent pontosan számunkra?
A forma változik, azonban egyvalami örök, mégpedig a haj szerkezete. Zsuzsa már számos fodrásztörténeti kiállításon járt Európán belül, ahol sokkal inkább a társadalomtörténeti, illetve a képzőművészeti múzeumok foglalkoztak a témával kapcsolatban, azonban egy területet mindig kihagytak. Ez pedig nem más, hogy valójában mi is a haj?
Laikusként is fontos, hogy ismerjünk a hajunk szerkezetét, illetve biológiáját, hiszen azontúl, hogy érdekes, segíthet abban is, hogy elkerüljük a roncsolódását.
Zsuzsa azt is elmesélte, hogy ezt a folyamatot csak még izgalmasabbá tette, hogy a vendégeivel is együtt ötletelt, így sok helyen visszaköszön, hogy bizony, ebben kicsit mindenkinek benne van a saját keze munkája. Részben talán ennek is köszönhető, hogy életre kelt a kiállítás.
Rengeteg ember munkája, lelkesedése visszaköszön a kiállításban: neves fodrászok és magángyűjtők hajjal kapcsolatos emléktárgyakat, fodrászeszközöket, bútorokat (Gellei András, Hajas László, Pinczési Ferenc, Marosi József) , illetve oktatási anyagokat, szemléltető eszközöket (Fátrai Krisztina, Péter Maya) kölcsönöztek a kiállításba, önkéntesek (Bányász Ákos, Huber János) olvasnak fel régi fodrásztankönyvekből a tanonc viselkedésére, tisztálkodására, megjelenésére vonatkozó illemszabályokat.
Az egyik legkedvesebb “bedolgozás” pedig, hogy a hajban lévő kötéseket egy 3D-s keratin fehérjelánc modell szemlélteti, amelyet Zsuzsa kémiatanár vendége, Hadfi Szilvia diákjaival (Budapesti Osztrák Iskola) együtt készített el.
Fotó: Czvitkovits Judit
A Kiscelli Múzeum gyűjteményeiből kiemelt tárgyak mellett társmúzeumok is kölcsönöztek fontos és különleges anyagot: a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum például felcsereszközökkel és a seborvos borbélyság írásos emlékeivel, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egy csodálatos fodrászbútorral, a Magyar Színháztörténeti Múzeum és Intézet híres színpadi dívák kontytűivel járult hozzá a kiállításhoz, de a Magyar Állami Operaház egyik nevezetes parókáját is láthatjuk. A kortárs képzőművészeti anyagban Kovács Lola egy haja átmeneti elvesztéséről szóló megrendítő fotó-videó installációval, Verebics Ágnes hajukat ruhaként viselő nőket ábrázoló fotósorozatával, Jagicza Patrícia hajintarziás szappanjaival szerepel, Göbölyös Luca képei a haj mágikus erejéről szólnak, kiemelten a férjfogás praktikáihoz kapcsolódóan. A Romani Design, az első roma divatstúdió egy hajas babát kölcsönzött a kiállításba.
Mindamellett, hogy részletes betekintést nyerhetünk a fodrászipar kialakulásának történetébe, illetve a haj szerkezetébe, illetve az ekkor korszerűnek számító eszközök használatába, visszaköszön, hogy tulajdonképpen mit is jelentett ez a nők számára – hiszen ahogy azt már a történelem során megszokhattuk, annak idején ez is a férfiak asztala volt.
Ha jobban megvizsgáljuk, akkor a hajviselet a kontroll gyakorlását is jelentette egyben. Sokáig a nők egyáltalán nem vághatták le a hajukat, így adott esetben ez is támpontot adhat azzal kapcsolatban, hogy egy adott korban vajon milyen volt a politikai, illetve társadalmi helyzet.
Fotó: Czvitkovits Judit
Miért nőiesedett el a szakma?
A kiállítás során arra is választ kaptunk, hogy mi okozta a pálya elnőiesedését. A szakma korábban kispolgárokat, illetve kis egzisztenciájú embereket tudott teremteni, amely egy stabil, ugyanakkor szerény megélhetést biztosított.
„Ma is, akik igazán celebfodrásznak számítanak, a szalonmunkán kívül nemzetközi versenyzésből, kiegészítő fodrászanyag- vagy eszközkereskedésből vagy a különböző show-műsorokhoz nyújtott stylist szolgáltatással, vagyis örökös innovációval tudtak kiemelkedni. Csupán a hajvágásból meggazdagodni még egy mesterfodrász esetében is iszonyatos fizikai munkával járna” – tette hozzá.
Kezdetben a szakmát csak a férfiak uralták, azonban idővel egyre jobban nőiesedett a pálya. Zsuzsa elmondta, hogy ennek egyik oka az volt, miszerint a szakma alulbecsült volt, így a nőket alkalmasabbnak tartották erre a „szolgáló” szerepre.
Marilyn Monroe-tól egészen Zendayáig
A tárlatvezetés végéhez közeledve az egyik személyes kedvencem az volt, ahol egy rendkívül kreatív és ötletes megoldással szemléltették a különböző korokhoz kapcsolódó fodrásztrendeket.
Először pólók „tömkelege” tárul elénk és nem gondolnánk, hogy bizony nemcsak kronológiai sorrendbe van rendezve, hanem mindegyiknek külön jelentése is van. A pólókon ikonikus és világhírű személyiségeket láthatunk, akik az elmúlt évtizedek során népszerű formákat viselik.
Én azokat a kiállításokat nem szeretem, és éppen ezért nem akartam olyat létrehozni, amely olyan, mint egy falra kasírozott könyv rengeteg szöveggel
– mondta határozottan Zsuzsa.
Hozzátette, hogy a kiállítás során szerették volna az iparág elevenségét, illetve sajátosságait megjeleníteni, éppen ezért minden teremhez újabb és újabb vizuális elem társult.
Fotó: Czvitkovits Judit
Tényleg jólfésültek a budapestiek?
A fodrászok tapasztalata ma azt mutatja, hogy rengeteg nőnek hosszú a haja, leginkább azért, mert nem mernek formát változtatni.
„Valóban sokkal több hosszú hajú nő van. Ha megnézünk mozifilmeket a 60-as, 70-es évekből, akkor láthatjuk, hogy ezek a frizurák valóban jól ki tudták fejezni egy nő egyéniségét. Most ez kicsit háttérbe szorult, mert kevésbé mernek változtatni.”
Egy kiállítás, amelynek lelke van
„Ez a kiállítás életem eddigi legnehezebb, de legszebb munkája. Az elmúlt másfél évben voltak olyan pontok, amikor azt éreztem, hogy feladom, de aztán nemcsak saját magamra gondoltam ilyenkor, hanem arra a sok-sok emberre, aki végigkísért az úton. Meg valahol nagyon reméltem, hogy talán összejöhet. Nagyon hálás vagyok, elsősorban a Kiscelli Múzeumnak.”
Zsuzsa elmesélte, hogy még mindig nehéz felfognia, hogy megvalósult a kiállítás. Nevetve hozzátette, miszerint gyakran eszébe jut, hogy adott esetben a HÉV-en utazva, a telefonján írta vagy éppen korrektúrázta a tablószövegeket, mert a kiállítás tervezése közben a szalonban sem hagyhatta magukra a vendégeit.