Nem akarja a kormány, hogy az emberjogi bíróság elfogadja Karsai Dániel eutanáziakérelmét

nlc | 2023. Október 24.
Karsai Dániel közzétette a magyar kormány indoklását is.

Dr. Karsai Dánielnél egy évvel ezelőtt diagnosztizálták az ALS nevű betegséget. A 46 éves alkotmányjogász úgy döntött, a strasbourgi emberi jogi bíróságához fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni.

„Az ALS rendkívül megalázó, az önállóságtól egyre jobban megfosztó élethelyzetbe sodor. A betegség utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. A létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét” – indokolta meg döntését. 

Mint ismert, Magyarországon továbbra sem engedélyezik az aktív eutanáziát, a kegyes halál egyetlen formája a passzív eutanázia. Magyarországon a 18 év feletti, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők eldönthetik, hogy igénybe szeretnék-e venni az adott egészségügyi szolgáltatást, azonban életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha valaki gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenved.

Fotó: RTL/Házon Kívül

Karsai Dániel egyik legújabb Facebook-bejegyzése szerint a magyar kormány is reagált az ügyre, és arra kérik a strasbourgi bíróságot, hogy nyilvánítsák elfogadhatatlannak az alkotmányjogász kérését. Mint az RTL írja,  a magyar kormány Karsai ügyét Diane Pretty ügyével vonta párhuzamba. A nő súlyos motoros neuronbetegségben szenvedett, hatalmas fájdalmai voltak, ezért szeretett volna gyorsan, szenvedés nélkül, a családja körében meghalni. Miután a brit bíróságok elutasították a kérését, ő is az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, de fellebbezése sajnos sikertelen volt. 

Ez is érdekelhet Megnézem

Karsai Dániel a posztjában közölte, hogy a bíróság kétnaposra bővítette a tárgyalást, november 27-én, hétfőn szakértőket fognak meghallgatni, dr. Sándor Judit bioetikust és Regis Aubry palliatív-ellátás szakértőt.
 

Exit mobile version