Egy kert, ami terápiás hatással van arra, aki oda belép

nlc | 2023. Október 27.
A rászoruló családoknak, az állami gondozott gyerekeknek vagy a szociális és az egészségügyi szektor dolgozóinak kevés kikapcsolódási, feltöltődési lehetőségük van. Nekik segítene egy zöld edukációs közösségi tér létrehozásával három szervezet a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában. Tízmillió forint összegyűjtését célozták meg a KAP segítségével, az összefogást a MagNet Bank ügyfelei támogathatják a bank nyereségének egy részéből.

 

Figyelem! – A te segítségedre is szükség van

Ha már a MagNet Bank ügyfele vagy, most te is könnyedén segíthetsz! Neked csak két kattintás a netbankban, de a sok, kisebb felajánlott összeg milliókat jelenthet a szervezeteknek. Minden kicsi számít, hiszen az idei 108 millió forintos támogatási összeg a több mint 60.000 ügyfél felajánlásával tud csak összejönni. Támogasd ezt vagy a további tizenkét ügy egyikét, melyeket itt találsz meg: MagNet Bank KAP. Ha pedig még nem vagy MagNet ügyfél, akkor csatlakozz és közösségi bankolj a civilekért! Nyiss számlát itt: hazhozszamla.hu.

Európa-szerte egyre több közösségi farm jelenik meg, mely egyszerre új és hagyományos fogalom. Az elképzelés a vidéki önsegítő hálózatokból ered, amelyek a mezőgazdaság modernizációja és a közjóléti rendszer felemelkedése előtt a vidéki területeken jól kiépültek. Napjainkra a koncepció azonban innovatív és fejlődő módon jelentősen megreformálódott, hiszen leginkább olyan szolgáltatássá vált, amely arra szolgál, hogy edukálja az ideérkezőket, közösségépítő programokat kínáljon, és a mentális egészségnek is jót tegyen, hiszen a falatnyi zöldben a lüktető város vérkeringéséből visszakapcsolódhatunk kicsit a minket körbevevő ökoszisztémába.

A városi zöldterületek létrehozása olyan befektetés, amelynek társadalmi, környezeti és pszichés haszna is van. Egyre több kutatás is igazolja, hogy ezek a zöld terek csökkentik a mentális stresszt és helyreállítják a számítógépek előtt igénybe vett figyelmünket, hiszen a természetes környezetben erőfeszítésmentesen, spontán módon figyelhetünk, ami ellazultságot hoz. Az a fajta elcsendesedés, amely a természetben létre tud jönni, rendkívül jót tesz idegrendszerünknek, fizikálisan, de pszichésen is távol kerülünk, elszakadunk szokásos gondolatainktól, problémáinktól.

„Arra törekszünk, hogy a kert olyan élményt nyújtson, aminek terápiás hatása van azok számára, akik belépnek erre a zöld területre.” Fotó: Unsplash

A városi zöldkörnyezetekben rejlő hihetetlen erőt szeretnénk kiaknázni a MagNet Bank KAP pályázatának résztvevői is. Balassa Betti, a Budapest Bike Maffia programfelelőse, szociális kertész elmondta, hogy a BBM Farm egy többfunkciós kert lesz, ahol a főszerepben nem a vetemények állnak, hanem az, hogy az ide látogató emberek, gyerek- és felnőttcsoportok számára rekreációt, kikapcsolódást biztosítsanak akár csapatépítés, akár természetvédelemmel kapcsolatos fenntarthatósági képzések formájában.

„Szeretnénk megvalósítani például egy mezítlábas ösvényt, egy fűszerlabirintust, ahol úgy alakítanánk ki a fűszerágyásokat, hogy azok többféleképpen hassanak az érzékszerveinkre. De tervben van egy szabadulószoba, valamint egy tanösvény ötlete is. Arra törekszünk, hogy a kert olyan élményt nyújtson, aminek terápiás hatása van azok számára, akik belépnek erre a zöld területre. A kert különösen sokat adhat majd a rászoruló családoknak, az állami gondozott gyerekek csoportjainak, a cégnek, a szociális szektor dolgozóinak, az egészségügyi dolgozóknak vagy a pedagógusoknak, akiken hatalmas a teher, kevés kikapcsolódási, feltöltődési lehetőségük van, veszélyezteti őket a kiégés. Mi abban tudunk segíteni nekik, hogy olyan területet biztosítunk, ahol lazíthatnak, töltődhetnek. Emellett fontos szempont a fenntarthatóság, a körkörös gazdálkodás, az újrahasznosítás népszerűsítése is.”

A programban résztvevő szervezetek

A Közösségi Adományozási Program (KAP) egy, a MagNet Bank teljes ügyfélkörét mozgósító és bevonó kezdeményezés, mely azzal a céllal jött létre, hogy pozitív társadalmi és környezeti változásokat indítson el civil projektek támogatásán keresztül.

A KAP program keretein belül a bank tulajdonosi köre az előző üzleti év nyereségének egy részét az ügyfeleinek ajánlja fel, hogy a rájuk eső összeget egy nonprofit szervezet javára fordíthassák, és ezzel a bank profitjából támogassanak számukra fontos ügyeket. 2023-ban erre a célra 108 millió forint áll rendelkezésre.

Ma már minden nagyvállalatnak van valamilyen társadalmi felelősségvállalási programja, de a MagNet KAP programjának különlegessége, hogy nem a menedzsment dönt a pénzek szétosztásáról, hanem ők is, mint minden ügyfél, csak a rájuk eső nyereséghányadot ajánlhatják fel.

 

Exit mobile version