nlc.hu
Életmód
Agresszív és hazug buszsofőr

Benézték: agresszív és hazug buszsofőrt védett be a BKK – frissítve

A sofőr el sem akarta szállítani kerekesszékes utasát, inkább az arcába hazudott.

A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) november ötödikén nyújtott be hivatalos panaszt egy férfi, buszsofőrjük viselkedése miatt. A Havanna lakótelepre menő 136-os busz sofőrje először nem akart felsegíteni a járatára az elektromos kerekes székben ülő, 22 éves SMA beteg nőt. A kerekesszékes utas szemébe mondta, körlevél van arról, hogy az „ilyen típust” nem kell elszállítaniuk. A panasz szerint a sofőr

először letagadta, hogy rámpa lenne a buszon,

végül elvitte őket. Leszálláskor a kísérő férfi leszállt, a sofőr viszont tovább indult a még a buszon lévő nővel együtt. A leszállásjelző állítólag nem működött, a sofőr ezért nem vette észre, hogy a nő is leszállna. A kísérő a busz után rohanva telefonján is rögzítette az ezután történteket.

Benézték: agresszív és hazug buszsofőrt védett be a BKK

A fizetős 444-re kitett videó tanúsága szerint

a sofőr valóban agresszív volt, hülyegyereknek és patkánynak nevezte

utasát, akinek a felvétel készítését is szóvá tette, sőt ki is akarta ütni a kezéből a telefont. A nővel is emelt hangon beszélt, de az a felvételen nem érthető, hogy mit.

A sofőr kerekesszék elszállításával kapcsolatos hazugságát

is rögzítette a felvétel. A BKK közel két hónap múltán írt vissza a bejelentésre. A busz belső kamera képei alapján megvédték a sofőrt. Egyben viszont azt is jelezték, hogy nem volt körlevél arról, kit kötelező felvenni, és kit nem.

A BKK állásfoglalást küldött szerkesztőségünknek. Eszerint:

“(…) nagyon sajnáljuk az esetet és az érintett kerekesszékes utasunktól, valamint kísérőjétől a sajtón és közvetlenül levélben is elnézést kérünk az eset miatt. Elfogadhatatlannak tartjuk a sofőr viselkedését, illetve azt, hogy bárkit is hátrány vagy megkülönböztetés érjen a közösségi közlekedés igénybevétele során. Megerősítjük, hogy az ügyfél által használt elektromos kerekesszéket a BKK szabályzata szerint a járműnek el kell szállítani, a járművezető pedig ilyenkor köteles lerakni a rámpát az utasnak.

A járművezető nem a BKK, hanem a BKV Zrt. munkavállalója, ezért az ügyben elsősorban a BKV az illetékes. Az ügyfél által megosztott felvétel korábban nem állt sem a BKV, sem a BKK rendelkezésére, megtekintése után nyilvánvaló, hogy a járatot üzemeltető és a járművezetőt foglalkoztató BKV Zrt. vizsgálata nem volt kellően körültekintő, ezért kezdeményeztük az eset újbóli kivizsgálását, hogy helyesen járhassunk el az ügyben.

 

A járművezetővel szembeni lépéseket kizárólag munkáltatója, a BKV Zrt. tehet.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top