nlc.hu
Életmód
Húsevő baktérium által megölt férfi

Elküldték a kórházból a húsevő baktérium által megölt dunakeszi férfit

A Dunakeszin élő férfit később már nem lehetett megmenteni.

Amint azt az nlc is megírta, a 33 éves férfi szervezete rövid időn belül leépült. Izmait és bőrét is felemésztette a baktérium. A férfi 40 fok feletti lázzal és erős karfájásra panaszkodva ment be először egy fővárosi kórházba december végén. Azt mondták neki, hogy ínhüvelygyulladást kapott, majd hazaküldték – írta a Blikk.

Ezután ment a váci kórházba, ahol azonnal felnyitották a karját, Kétszer megműtötték, 9 nappal később meghalt.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) szerint

Elküldték a kórházból a húsevő baktérium által megölt dunakeszi férfit

az „elsődlegesen ellátó intézmény” részéről szakmai mulasztás nem történt. “Az Önök által említett budapesti kórházban

·         a vizsgáló orvosok a szakma szabályai szerint jártak el,

·         az ott megállapított diagnózis a páciens akkori állapotának megfelelően került felállításra”

– közölte az OKFŐ.

Rusvai Miklós az Infostartnak a hasonló baktériumi fertőzésekről elmondta, hogy az “mindig sebfertőzés révén kerül be a szervezetbe, tehát ha a sebkezelés nem történik meg idejében, vagy az nem megfelelő, akkor nagyon súlyos következményei lehetnek, akár már néhány óra alatt is.

Az első tünetek:

·         a seb környékének fájdalmassága, duzzanata, pirossága feltűnő

·         később hidegrázás, láz, rosszullét, émelygés jön a vérmérgezés tüneteként.

Ha a baktérium megfertőz valakit,

a sebkezelésen túl antibiotikumos terápia is szükséges – akár szélesebb körű is. Infúzió, illetve a vérben lévő toxinok eltávolítása érdekében folyadékterápia, szélsőséges esetben vérátömlesztés is szükséges lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top