A mindennapos testnevelést több mint 10 éve vezették be Magyarországon. Ez alól felmentést csak elvétve kaphatnak a tanulók, azok például, akik iskola után is sportolnak. Közöttük vannak olyanok, akik versenyszerűen sportolnak, ám olyanok is, akik valamilyen igazolással valahol sportolnak. Egy törvénymódosítási javaslat szerint ők nem, hanem csak a versenysportolók válthatnak ki heti 2 testnevelésórát az iskolán kívüli sporttal, de ők is csak akkor, ha az edzés egybeesik a tesióra időpontjával – számolt be az RTL Híradó.
A javaslat szerint iskolai sportkörök, sportszervezetek igazolását nem lehet majd elfogadni, és a heti 2 óra tornaóra néptánccal sem lesz kiváltható.
Vannak szülők, akik kétkedve fogadták az ötletet.
A Szülői Hang nevű szervezet most petíciót indított, mert szerintük a diákok túlterheltek, és az új feltételek mellett arra sem lesz lehetőségük, hogy például az utolsó vagy első óraként megtartott testnevelésóra helyett pihenjenek. A szervezet petícióját eddig több mint 600-an írták alá.
Az RTL Híradó által megkérdezett gyermekorvos szerint a mozgás nagyon fontos, de az is, hogy legyen elég szabadideje a gyereknek. “Azok, akik eljárnak sportolni, rendszeresen, akár versenyszerűen, ők állandó időhiányban szenvednek” – hangsúlyozta Fábián Dóra.
A Belügyminisztériumnál azzal indokolták a kötelező mindennapos testnevelésórát, hogy a tanulók fittségi adatai a koronavírus-járvány alatt jelentősen romlottak. “Bár az eredmények újra elkezdtek javulni, nem érik el a járvány előtti szintet, ezért szükséges a beavatkozás” – tette hozzá a tárca.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock