nlc.hu
Életmód
Elvesztette mindkét párját és a fiát, most a leukémiás gyerekéért küzd

Erika elveszítette mindkét párját és a fiát, most a másik beteg gyerekéért küzd

Az 50 éves asszony családját egyik csapás sújtja a másik után.
Infúzió egy kórházi ágyon fekvő gyerek kezében

Erika csupán 50 éves, de már a gyermekeinek édesapjait és az egyik fiát is eltemette. Nemrégiben pedig kiderült, hogy a másik kisfia leukémiás – számolt be a megrázó családi tragédiák sorozatáról a Blikk.

A nőnek három gyermeke született az első házasságából, ám az akkor 14 éves asztmás fia 2010-ben egy roham közben megfulladt. Rá négy évre, 2014-ben meghalt a gyerekek szívbeteg édesapja 43 évesen.

Erika 2020-ban az új párját is elveszítette, a 67 éves, súlyos cukorbeteg férfit hasnyálmirigyrák vitte el három hónap alatt. Két közös gyermekük született, akikkel Erika teljesen egyedül maradt. Az asszony egy évvel később két agyvérzést is kapott, de csodával határos módon felépült.

Mindezek után derült ki tavaly májusban, hogy nyolcéves Ádám fia szervezetét a leukémia súlyos fajtája támadta meg. Azóta a vénás kemoterápiás kezelést befejezték, most gyógyszer formájában kapja a fiú, kihullott a haja, de hősiesen csinálja a terápiát, és eltökélte, hogy meg fog gyógyulni. Imádott focizni és biciklizni, erről egyelőre le kell mondani, és vannak olyan időszakok, amikor nagyon fáj a lába.

„A kialakult helyzetet rosszul viselem, de a gyerekek ezt nem láthatják – mondta Erika. – Ádi küzdelme és élni akarása nagyon nagy erőt ad, de lelkileg azért szörnyen nehéz. Megtöri az embert. Az nem lehet, hogy a második gyermekemet vegye el a Jóisten…”

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top