Keszthelyi Vivien már egészen fiatalon beírta magát nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi autósport történetébe is. A mindössze 23 éves pilóta háromszoros túraautó bajnok, illetve minden idők legfiatalabb magyar női versenyzője, aki az autóversenyzés egyik legnívósabb kategóriában képviselhette hazáját, vagyis a Forma–3-ban. 2019-ben az év női autóversenyzőjének választották, ugyanis az első Forma–3-as szezonjában több rekordot is megdöntött. Vivivel arról beszélgettünk, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy női pilótának és milyen árnyoldalai vannak a sportágnak. A fiatal versenyző arról is mesélt, hogy párjával, a szintén autóversenyző David Schumacherrel hogyan tudják segíteni egymást a futamokon.
Már egészen korán elkezdtél érdeklődni az autóversenyzés iránt. Hogyan kellett elképzelni a gyerekkorod? Olyan kislány voltál, aki a babák helyett inkább az autókkal játszott?
Fogalmazhatunk így is, de azért volt lovas játékom is, mert irántuk is megvolt a szeretet. A szüleim mindig is szerették a motorsportot, ezért egyszer kaptam tőlük egy kis műanyag dzsipet, aminek ugyan még a pedálját sem értem el, de azért próbáltam kezdeni vele valamit. Utána azt a hibát követték el, hogy elvittek egy versenypályára, ahol “eltűntem”. Ez alatt azt értem, hogy amíg a szüleim beszélgettek én elkezdtem különféle versenyeket nézni. Először nem mondtam semmit nekik, majd pár nappal később felhoztam, hogy ki szeretném próbálni magamat ebben a sportban, hiszen nagyon megszerettem. Erre azt válaszolták, hogy inkább menjek el balettozni, vagy bármi másra, és aludjak rá párat. Később kiderült, hogy nem csak egy fellángolásról van szó, úgyhogy utána sikerült is elmennünk egy versenypályára, ahol kiderült, hogy én is gyors vagyok. Ekkor Kiss Norbi tanított meg vezetni, és viszonylag hamar fel is tudtam érni az általa megadott köridőhöz, így onnantól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a sportot szeretném űzni.
Mit szóltak a szüleid, miután realizálták, hogy nem pusztán egy fellángolásról van szó?
Örültek is, meg nem is. Egy veszélyes sportról van szó, habár sokan azt gondolják, hogy nem így van. Szerencsére támogattak benne, de azért volt egy-két baleset, ami után megingott ez a támogatás. A legnagyobb mélypont Salzburgban történt, ahol volt egy nagy balesetem. Ott édesanyám ült a lelátón és pont előtte sikerült megpördíteni az autót négyszer a tengelye körül. Ez volt az a pont, ahol a szüleim megkérdőjelezték, hogy biztos ezzel szeretnék-e foglalkozni, mert túlságosan veszélyes.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A salzburgi versenyedről láttam a videót, ahogyan többször is megpördültél a levegőben. Laikusként, aki csak a hétköznapokban vezet autót, ez az érzés szinte elképzelhetetlen. Emlékszel arra, hogy mi zajlott le közben a fejedben?
Nehéz ezt így elmondani, és lehet, hogy kicsit pszichopatán hangzik, de igazából nem is ijedtem meg. Nyilván utána a fájdalom, meg az, hogy eltört az alsó gerincem nem volt annyira jó buli, de mégsem maradt bennem félelem. Nem volt bennem olyasmi, hogy a történtek után nem ülök többé autóba. Ez soha nem merült fel bennem. Autók terén is sokan szokták kérdezni, hogy: „be mersz mellém ülni”? Mindig azt felelem, hogy: „persze”. Annyi mindenen túl vagyok, hogy akár már 2017-ben is tudtam volna egy blogot készíteni arról, hogy melyik kórház a legjobb, mert szinte mindet megjártam. Már tényleg nincs semmi olyan az életemben, ami megijesztene, vagy félelmet keltene bennem.
Két évvel Salzburg után is volt egy komoly baleseted, ami miatt kórházba kényszerültél. A baleset után rögtön azt mondtad, hogy vissza akarsz térni a pályára. Mi az ami hajt téged?
Igen, ez is egy nagyon veszélyes dolog. Amikor balesete van az embernek azt mondja, hogy igazából nincs is baj, és nem kell elvinniük. Nem sokkal később viszont, ahogy kezd lenyugodni a test, akkor kezdi el érezni, hogy mennyi helyen van fájdalma. Szerintem ami engem hajtott az az, hogy nem fejeztem be azt a versenyt. Nem értem el azt az eredményt, amit szerettem volna, vagy éppen arról a helyről estem ki, ahonnan nem akartam volna. Nem sokkal később azonban megkeresett az Audi Sport, így lezártuk ezt a témát, hiszen egyértelmű volt, hogy folytatni szeretném a versenyzést.
Ha valaki autóversenyző szeretne lenni, hogyan fog hozzá? Említetted, hogy Audi Sport Racing versenyakadémiáján tanultál, de nem te jelentkeztél hozzájuk, hanem ők kerestek meg.
Igen. Akkor még a Suzuki Kupában versenyeztem, és a Szlovákia ringen első helyezett voltam több körön keresztül úgy, hogy leghátulról indultam. Volt valaki, aki a lelátón próbált volna németül beszélni a szüleimmel, csak hát a szüleim nem tudtak németül. Később e-mailben jött a megkeresés és így indult el az egész. Nagyon sokan teszik fel Instagramon is azt a kérdést, hogy hogyan lehet elkezdeni a motorsportot, de őszintén mondom, hogy évről évre drágul és nehezedik ez a folyamat. Hat-hét évvel korábban szerintem még volt rá lehetőség, hogy aki tényleg tehetséges, arra felfigyeljenek. Sajnos ma már, ha be szeretne kerülni az ember, ahhoz annyi pénz szükséges, és annyi politikai oldala van, hogy az hihetetlen. Nagyon komplikált lett a motorsport. Hiába vagy egy szupertehetség, ha egy gyenge autó van alattad. Nekem is volt rá precedens, hogy a célegyenesben 10 km/h-val gyorsabban ment az ellenfelem. Az a baj, hogy sajnos szerintem így vannak elsüllyesztve a tehetségek. Már nem olyan világban élünk, mint régen. Régen, ha tényleg volt tehetséged, akkor több támogatást kaptál, és segítettek neked eljutni egy bizonyos szintre. Ma már ez egyre nehezebb, főleg, hogy nagyon felkapott lett az e-sport is, ami ugyan nem kerül annyiba, viszont nem lehet összehasonlítani az igazi autósporttal.
Amikor említetted, hogy nagyon magas összegekről van szó. Körülbelül mire kell gondolni?
Már különböző szintek vannak. A gokartoknál, ha valaki sikeres szeretne lenni, az meghaladja a fél millió eurót, de ha például már Forma–4-ről beszélünk, ott a költségek súrolhatják az egymillió eurót. (körülbelül 389 millió forint–a szerk.) Úgyhogy már tényleg nagyon beláthatatlan, hogy mi mennyibe kerül. Ha elmész egy rosszabb csapathoz, az persze jóval olcsóbb, viszont ott soha nem fogsz elérni semmilyen eredményt.
Ezek az összegek milyen időtávra vonatkoznak?
Nyilván nem kell egybe leraknod a teljes összeget, viszont amikor aláírod a szerződést garantálnod kell, hogy a szezon végéig kifizeted. Ha Forma–2-ben szeretne valaki versenyezni ott már 2,5 millió eurós összegekről beszélünk.
A hatalmas pénzösszegeken túl, van még olyan probléma, ami nagyban megnehezíti a sportolók fejlődését, előrejutását?
Hiába van az F3-as és az F2-es ranglétra, ami felkészít a Forma–1-re. Ha bekerülsz a Forma–1-be, nyilván fittnek kell lenned, de közel sem annyira, mint egy Forma–3-ban, vagy Forma 2–ben, hiszen ezekben a kategóriákban nincsen szervo az autóban. A Forma–1-ben van csak szervokormány – éppen ezért ott a versenyzőknek inkább a nyakukat kell erősíteniük, mivel az a jobban terhelt terület–, ezzel viszont a juniorokat ellehetetlenítik az alsóbb kategóriákban.
Ennek mi lehet az oka?
Ezt senki sem tudja megmondani. Ez mindenkinek a problémája, hogy ilyen-olyan tehetségeket szeretnénk, miközben az alap probléma ott kezdődik, hogy kibírhatatlan az autó. Teljesen mindegy, hogy kit ültetsz az autóba, lehet egy body builder is, ha nem tudja elfordítani a kormányt. Kívülről azt hiszik az emberek, hogy a versenyen minden körben 100 százalékot nyújtanak a pilóták, de ez az oka annak, hogy a Forma–2-ben csak 90 százalékon vannak. Nem tudnak minden körben a maximumon teljesíteni, mert az emberfeletti.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Mi a helyzet a női versenyzőkkel? Szerintem kijelenthetjük, hogy az autósport továbbra is a férfiak által uralt sportágnak számít. Te hogyan tapasztalod ezt? A női pilótáknak milyen nehézségekkel kell szembesülniük?
A fiúknak sokkal egyszerűbb felépíteni a testi erejüket. Ezt tudom abból is, hogy amikor Dávid nem megy el három hétig edzeni és úgymond “letunyul”, két nap edzés után megint formában van úgy, hogy nem szed semmit. Gyorsabban tudnak izmot építeni. A nők hiába mennek el minden nap edzeni, jóval lassabban érnek el egy bizonyos izom kategóriát.
Volt egy fiú, aki tényleg mindent megtett, és kimondottan azért sírt, mert szervo hiányában nem tudta elmozdítani az autót. Ezek az autók közel egy tonnásak, a kanyarban pedig leszorítóerővel együtt akár van kettő is. Ezt hogy lehet saját kézi erőből elfordítani? Éppen ezért hiába terjesztik, hogy nőket szeretnének, a Forma–1 világában ez a legnagyobb probléma. Mindig azt lehet olvasni, hogy az F1 mennyire szeretné őket, de nem tesznek érte semmit, de ez persze nemcsak a nőkre vonatkozik. Úgyhogy reméljük ez változni fog a jövőben.
Szerinted minek kellene történnie ahhoz, hogy egyre több női autóversenyző legyen?
Ez mind szép és jó, hogy szeretnének női autóversenyzőket, de akkor tenni is kell érte. Fontos, hogy hallgassanak a női és a férfi versenyzőkre is azzal kapcsolatban, hogy milyen problémák vannak. Ameddig ezek nincsenek orvosolva mindenki reménykedhet, de nem fog semmi sem változni.
Nagyon örültem, amikor bejelentették, hogy elindul az F1 Academy éppen azért, hogy minél több női versenyző rajthoz állhasson. Ennek fényében mit gondolsz a kezdeményezésről?
Habár én nem az F1 Akadémián, hanem a W Seriesben voltam, ahol szintén segítenek neked egyengetni az utadat, de ott is nap végén olyan dolgok voltak a kulisszák mögött… Ha kupáról beszélünk, akkor tényleg mindenki azt mondja, hogy az autók egyformák, a lóerő egyforma stb. Nem. Vannak súlybeli különbségek. Amikor az ember megy kvalifikálni, minél kevesebb üzemanyagnak kell lennie az autóban, annál könnyebb lesz. Ennek ellenére nekem volt olyan, hogy feltöltötték fullra a tankot és 80 kilóval nehezebb volt a többiekéhez képest. Szerintem ilyenkor nincs miről beszélni. Szóval az a hit a motorsportban, hogy minden egyforma és csak a tehetségen múlik a dolog, az egyáltalán nem így van. Lehet ugyanúgy néz ki az autó, de semmi köze az egyik kocsinak a másikhoz.
Tehát akkor ezek alapján vannak preferenciák azzal kapcsolatban, hogy melyik versenyző érjen be a célba?
Egyértelműen, és ez a legnagyobb probléma a motorsportban. Én amennyire szeretem és imádom, annyira utálom is valahol. Nem is ez bánt, hanem sokkal inkább az, hogy annyival jobb lenne élvezni a motorsportot úgy, ha tisztesség keretek között zajlanának a dolgok. Sok esetben a kapcsolat, a politika és pénz beszél. Sajnos ez az igazság, amit sokan nem látnak.
Ezt mennyire tapasztaltad meg a saját bőrödön?
Még az lenne a legkisebb probléma, ha van egy-két fiú, aki fel akar kenni a szalagkorlátra. Azzal nincsen problémám, mert oké, versenyezzünk, de amikor csapaton belül egyenlőtlenség áll fenn, az már más. Az egyik csapattársam például Red Bull junior volt, és jóval erősebb autója volt, mint nekem. Hiába voltam két tizeddel lassabb tőle, megnéztük a felvételeket és jóval jobb volt például a kigyorsításom, stb. A kanyarok után jön a hosszú egyenes szakasz – ami alatt egy espressot is le tudnál főzni a kocsiban –, aminél, ha annyival erősebb a motorja, hogy két-három tized másodperccel ér célba, azzal nem tudsz mit kezdeni. Ilyen dolgok sajnos vannak csapaton belül, és ez azért elég kiábrándító. Már azért merek róla beszélni, mert sajnos ez a valóság.
Legfiatalabb versenyzőként mutatkoztál be a Forma-3-ban, azonban a pontok tekintetében a legeredményesebb pilóta lettél a magyar autósport történetében. Egy korábbi interjú során említetted, hogy az új mezőnyökben sokszor nem kezeltek ellenfélként. Ezt mentálisan hogyan kezelted? Inkább felspannolt és egy plusz löketet adott, vagy hátrányként élted meg?
Az elején nyilván éjjel-nappal frusztrálja az embert, de én is választhattam volna a könnyebb utat, és megfutamodhattam volna. Hiába nem voltam az elmúlt pár évben pódiumon, tudtam, hogy én mindent megtettem és mindent kihoztam az autóból. Nyilván azokat a dolgokat nem tudom kihozni, amik nincsenek meg benne, vagy nem tudja az autó hozzátenni. Én minden tőlem telhetőt megtettem és ezt tudatosan fel tudtam dolgozni. Miután egy szezon lement, ki is ábrándultam, és azért sem mentem tovább. Nálam is volt egy olyan pont, amikor úgy gondoltam, hogy magamat miért járassam le, ha tudom, hogy jóval többet tudnék nyújtani?
Az előítéletek abból fakadtak, hogy fiatal női versenyző voltál?
Amikor már nemzetközi színekben versenyeztem, akkor ez nem volt annyira rossz mint régen, a kezdetekkor. Utána senki nem fogadott cinikusan, vagy úgy, hogy „jaj, nő!”, szóval ilyen probléma már nem volt. Inkább azt fogadják rosszul, ha nőként több logikád van, mint egy fiú csapattársadnak, aki csak ül egy megbeszélésen, de semmit nem tud az autóról és a beállításokról. Volt olyan, hogy egy nap 650x halt be a kocsi, majd elmondtam, hogy szerintem mi lehet a probléma. Tudtam, mert Dávidnál is egyszer ugyanez volt a baj, és emlékeztem rá. Megkaptam, hogy nincs igazam stb., végül pedig tényleg az volt a probléma. Ilyenkor nem is szívesen ismerik el, hiszen egy nőnek ne legyen már igaza. Ilyen apró problémák azért voltak, de mindig arra törekedtem, hogy olyan mérnököm legyen, akivel egy hullámhosszon tudok lenni.
Mostanában viszonylag keveset hallhatunk rólad, van már terved azzal kapcsolatban, hogy melyik lesz a következő versenyed?
Egyelőre zajlanak még a megbeszélések, de ameddig nincs letisztázva pontosan, addig én se tudok nagyon többet mondani.
Szóval akkor nem vonulsz vissza ugye?
Remélem! Nem tőlem függ. Én bármelyik nap készen állok. Még mindig mennek a tárgyalások és megbeszélések, addig meg eléggé elfoglalt vagyok.
Hogy látod, mennyi esély van rá, hogy a jövőben te is rajthoz állhass a Forma–1-ben? Említetted, hogy kicsit kiábrándultál. Ennek fényében hogy állsz ehhez?
Nyilván szép és jó lenne! Természetesen nem az van, hogy soha nem fogok autóhoz nyúlni, de ameddig nincsen meg az a támogatás, amire az embernek szüksége van, hogy eljusson odáig, addig felesleges belekezdeni egy kisebb projektbe. Ha minden adott, az összes támogatás, kapcsolat stb., és évről évre meg van határozva a cél akkor persze, de ha kilátástalan, akkor nem.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Mivel telnek mostanában a napjaid?
Igyekszem fitten tartani magamat, közben pedig követem Dávidot, hogy minden versenyén ott tudjak lenni. Két éve volt egy nagy balesete, ahol, ha nem lettem volna ott, valószínűleg még mindig a pálya szélén ülne törött gerinccel, mivel a pályaorvos azt mondta, hogy nincs semmi baja és hazaküldte volna.
Ez azért nagy könnyebbséget jelent, hogy így tudjátok egymást támogatni, hiszen már ismeritek egymás rezzenéseit és tudjátok, hogy mikor van baj.
Igen. Ha nekem volt versenyem, akkor ő is mindig ott volt mellettem, mert tudjuk, hogy másra nem nagyon lehet számítani. Hiába van ott a csapat, ha nincs senki, akiben úgy bízol, mint mi ketten egymásban. Rossz úgy verseny hétvégére menni, ha nincs senki, akivel beszélni tudnál, ha történik valami, vagy nincs ott melletted.
Ez már a támogatás egy magasabb szintje, hiszen így, hogy mindketten versenyzők vagytok, teljesen más szemszögből látjátok gondolom egymás dolgait.
Őt is kérdezték már többször arról, hogy van-e hátránya annak, hogy mindketten versenyzünk. Ő is azt mondta, hogy nem, hiszen épp ezért mindent meg tudunk beszélni egymással. Legyen szó jóról, rosszról, motorsportról vagy technikai dolgokról. Elég neki két mondatot mondania és már tudom, hogy mire gondol.
Ha jól tudom akkor egyszer egymás ellen is versenyeztetek, csak külön csapatban. Az milyen érzés volt?
Igen, fura volt. Nekem az volt az első versenyem Formulában, de ő akkora már több ilyen versenyen is túl volt. Soha nem volt semmi gond se a pályán belül, se a pályán kívül, tehát minden verseny után rögtön mentünk vissza egymáshoz. Ezen a versenyen életemben először szerepeltem a Formulában, úgyhogy először félrehúzódtam és hagytam menni, mert látni akartam, hogy ő hogyan veszi be a kanyarokat és hogyan megy a pályán. Soha nem hátráltattuk egymást. Volt olyan is, hogy én voltam a gyorsabb és akkor normálisan csatáztunk.
Az utóbbi pár évben mindenki felkapta, hogy David Schumacher a párod. Ezt hogyan élted meg? Volt olyan, hogy úgy érezted ez elvette a figyelmet az eredményeidről és már inkább emiatt ismertek meg az emberek? Volt bármi hasonló érzés benned?
Nem igazán. Az elején unalmas volt, hogy nem neveztek meg, csak úgy, mint “David barátnője”, azon mindig kiakadtam, hiszen van nevem is. Volt olyan, hogy valaki azért szeretett volna aláírást kérni, mert én vagyok a barátnője. Néha vannak ilyen érdekes sztorik, de így hat év távlatában ez szerencsére már javult. Inkább az sokkol le mindenkit, hogy már hat éve együtt vagyunk, főleg a mi generációnkban. Sokan kérdezik, hogy mi a kapcsolatunk titka. A mi kapcsolatunk is azért működik, mert folyamatosan kommunikálunk és megoldjuk a problémákat. Ennél nagyobb titok nincsen szerintem. A mi generációnkban szerintem az is nehéz, hogy elfogadjuk egymást úgy, ahogy vagyunk. A legnagyobb problémát szerintem a közösségi média jelenti, mivel egy teljesen más képet ad a világról, aminek köze sincs a valósághoz.
Te hogyan kezeled azt, hogy ennyien figyelnek rátok, és tulajdonképpen állandóan figyelem középpontjában vagytok?
Szerencsére el tudunk menni úgy helyekre, hogy nem ismernek fel minket. Csomószor mondtam is Dávidnak, hogy remélem ez így is marad és el tudunk menni nyugodtan ide-oda. Ennek ellenére, magunkon egyáltalán nem érezzük azt, hogy mi most nagy valakik lennénk. Ez soha nem volt se bennem, se Dávidban. Ahogy Dávid szokott fogalmazni: „Ő is ugyanúgy vízzel főz”, tehát nem olyan nagy kuriózum.
