nlc.hu
Életmód
Három oltás után is csaknem az életébe került a covid

Három oltás után is csaknem az életébe került a covid, hetekig mesterséges kómában tartották Mónikát

Szinte az egész tüdejét tönkretette a betegség.
kórház,

Mindössze néhány nap telt el azóta, hogy Mónikát kiengedték az intenzívről, ahol hetekig küzdöttek az életéért. Három oltás után is hajszál híján az életébe került, hogy megfertőzte a vírus. Kálváriájáról a Blikknek mesélt

Elmondása szerint nehéz nyeléssel kezdődött minden, aztán jött a köhögés, majd hányás tört rá. Rövid időn belül olyan rossz állapotba került, hogy rohamkocsi vitte a sürgősségire, ahol kiderült: addigra a tüdeje 95 százalékát tönkretette a betegség. Nem használt a kezelés, ezért mesterséges kómába helyezték a 35 éves nőt. Lélegeztetőgépre tették, 5 hétig ez tartotta életben. “Utólag tudtam meg, hogy a családomnak minden nap azt mondták az orvosok, hogy nem tudják, meddig tartok még ki, jöjjenek be és búcsúzzanak el tőlem” – elevenítette fel Mónika, akin gége- és légcsőmetszést is végrehajtottak, így amikor újra magához tért, csak tátogni tudott.

A hetekig tartó mesterséges kóma után eleinte járni sem tudott, a sok fekvés miatt pedig elfekélyesedett a fejbőre, kihullott a haja. “Roncs lettem” – summázta a fiatal nő, aki ennek ellenére sem omlott össze. Amilyen gyorsan tönkrement az egészsége, most olyan elszántsággal próbálja összeszedni magát.

Amúgy a legfrissebb hírek szerint Magyarországon is megjelenhetett a koronavírus új variánsa, amelyet Dél-Koreából és Japánból hurcolták be az Egyesült Államokba. Rusvai Miklós szerint ez a covid-változat már jobban ellenáll a vakcináknak. A FLIRT hivatalosan a lassan 3 éve terjedő omikron egyik alvariánsa. A nyári meleg nem kedvez a koronavírus terjedésének, így a virológus szerint előbb-utóbb megáll az új variáns terjedése. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top